Lelkemhez

Lelkemhez
szerző: Vörösmarty Mihály

Börzsöny, 1822.

Hagyd a világot s kedvbe merűlt zaját,
Hagyd a gyönyörnek tapsra nyitott ölét;
     Fényedre itt homály vetődik,
          S futva kerűl szeretett leánykád.

Kényére díszesb arcokon andalog,
Vidám szivekkel nyílva barátkozik,
     Csendes mosolygásod hatalmát
          És epedő szemedét felejti.

Hah! s téged a most megcsalatott remény,
Lélekszakasztó fájdalom öldököl.
     Melledben a vad csüggedésnek
          Lángja lobog, s dühödötten újúl. -

Menj félre innen, bágyadozó fiú!
Amott virítnak bánatos erdeid:
     Ott sírd le búdat jobb panasszal
          A felelő hegyek ellenében.

Jajdúlj meg a szél lengedezésivel,
Jajod köszöntse a derülő napot,
     Kisérje a nyugvót siralmad,
          Míg vele életed el nem alszik. -