Lejárt istenek
szerző: Jakab Ödön
A múzeumban járdogálok.
Mélán merengve tétova,
S virrad előttem más világok
Sötét álomba tért kora:
Mi ezredévek óta tűnt le,
Kietlen porba veszve rég,
Gonddal kiásva, összegyűjtve,
Itt szépen sorba rendezék.
Minő sok lim-lom, ócskaság itt!
Edények, csontok, fegyverek.
Az ódon illat szinte kábít,
A mint mellettök elmegyek;
De úgy minek sem köt varázsa,
Tekintetem hol áthalad,
Mint egy szögletnek, hol bezárva
Kopott bálványok állanak.
Esetlen bábok hosszú sorja,
Mesék hónából jött csodák,
Szokatlan szinek, furcsa forma,
A mint a népek álmodák:
Egyiknél jóság ül a szemben,
S mint egy sóhajtás, oly szelíd
Másiknak arcza vad, kegyetlen,
Mit bosszúvágyó tűz hevít.
S oh, mily hatalmak voltak egykor
E bálványképek valaha,
Hol síkjain a szent Gánges foly,
Vagy szomjan ég a Szahara.
Az ő lakásuk volt a szent hely,
Hír és dicsőség temploma,
Minden jót, drágát nékik szentelt,
Ki sírni, kérni ment oda.
Ha pitymallott a lány szerelme,
De a legény nem látta meg:
Eléjök roskadt, térdepelve,
Hogy búját könynyel váltsa meg.
Leventék hogyha harczba mentek,
S anyaszív értök hogyha félt:
Az is, ez is mind ott esengett
Szerencséért, meg vigaszért.
És ím, e szörnyű nagy hatalmak
Mivé levének most, mivé!
Vége imának, vége dalnak,
Nem száll feléjök senkié!
Börtönbe zárva, romladozva,
Bús szégyenszemre vannak itt,
S nincs oly erő, mely visszahozza
A múlt idők szép napjait!
Szegény bálványok, szánni tudlak,
Bár sorsotok nem ritka ám!
Hány társatok van itt korunknak
Hangos vásári színpadán!
Bálványok ők is most, de annak,
Mint nektek, szintúgy vége lesz,
Ha az idők majd elsuhannak,
S hír és dicsőség éjbe vesz.
Szegény bálványok, sutba vágott,
Lejárt, szánandó istenek,
A végzetet ne sirassátok:
Ezen segítni nem lehet!
Hiába itt már zúgolódni:
Törvény volt s lészen mindig az,
Hogy elmúlik, mi nem valódi,
S az él tovább csak, mi igaz.
Pásztortűz-csillag ellobog, lám,
Rövid egy nyári éj alatt,
De a sok csillag az ég boltján
Idők végéig ott marad.
Mennyi bálványnak hire sincsen:
Lomtárba ment, vagy széttörött,
De változatlan él az Isten,
Az egy, valódi és örök!