Lecsuklik minden pilla most...
| Lecsuklik minden pilla most... szerző: Kosztolányi Dezső |
Lecsuklik minden pilla most,
nem is találsz több villamost,
így járok én is itt, gyalog,
köröttem olcsó angyalok.
Kármin, sáfrány, körúti nők,
selyem harisnyák, rossz cipők
s ami búsítja bús dalom,
s fanyar arcon fájdalom.
Ha a sír szavát hallanád,
nem hallanál ily balladát.
Egy árva költő tévelyeg,
s itt méri a mély éjeket.
Egy görbe utcán remegőn
járkálok, mint a temetőn.
Ó élet! sár! láz! csúnya út!
A vége és a mélye rút.
De jó itt, mert ez utca fáj,
és szép, mert téboly ez a táj,
s álarc alól mártír-szemek,
testvér szemei rémlenek.
Festett az arcom nékem is
és szenvedés ez ékem is.
Jaj, a költő gyomrába kóc,
ő is beteg és torz bohóc.
Álmodtam egy szót: "rőzsebolt".
Lement a nap. Tán fönn se volt.
A nagykörúti böszme ház
erkélyén állva összeráz
két cent rumot, kevés likőrt,
s egy kis kehelybe épp kitölt
az úr belőle. Szűk adag.
Számláján számos számadat.
Kileste mindenik cselét
a rulettnek egy kis cseléd:
jó számra tett, s köténybe vont
vasárnap egy kupac zsetont.
Beszerzett egypár szép izét,
megérezte a pénz izét,
s míg port töröl meg felmos ő,
fülébe cseng a faites vos jeux.
Sepréssel végez este kint.
Futólag egyszer feltekint:
míg lenn a seprő cirka hull,
az egyenleg fönn cirka null'.
"Naccsága, vegyen gallyakat!"
- hallja, de ajkán jaj fakad:
oldalba vágja egy kosár
fával a Tél, a vén clochard.