Lebstück Mária naplója

Lebstück Mária honvéd huszárfőhadnagy emlékirata 1848–1849-ből.
szerző: Lebstück Mária

Közli: Dr. Hegyaljai Kiss Géza - Megjelent: Hadtörténelmi Közlemények 36. évf. 1. sz. (1935)

Lebstück Mária teljes naplója

(Jókai Mór kérésére halálos ágyán németül elmondta élettörténetét,

amit Jókai feljegyzett.)^{[m 1]}

Bécsben tartózkodtam 1848-ig, a forradalom kitöréséig, melyhez mindjárt kezdetben, nevezetesen március 13., 14. és 15. napján hozzácsatlakoztam. Ez a következőkép történt: éppen lemenni készültem a belvárosba, hogy magamnak egy kalapot vásároljak. Ugyanis a Deutschmeister ezred tisztikara táncmulatságot rendezett és erre bennünket is meghívott. Én nagybátyámékkal tartottam volna együtt. Amint a bevásárlásból visszatérni igyekeztem, ez már nem sikerült, mert a város kapui le voltak zárva. Az utcák tömve emberekkel és én is belekerültem az áradatba. A drága kalap természetesen egészen tönkrement. A tolongásban megkérdeztem: mit jelent ez a sokadalom? És itt kaptam azt a felvilágosítást, hogy kitört a forradalom. Első törekvésem az volt, hogy szabaduljak ebből a tömegből. Egy ismerőshöz szaladtam, aki egy cipészmester volt és nekünk is dolgozott. Egyúttal házmester is volt. Amikor megpillantott, meglepetve kérdezte: „Az Istenért Mari kisasszony, mit csinál Ön ezekben a válságos órákban itt? Nem tudja, hogy kitört a forradalom?” És akkor elmondtam neki abbeli erős elhatározásomat, hogy csatlakozom a forradalomhoz és részt akarok abban venni. Minthogy kevés pénzem volt, eladtam a fülbevalómat, a cipész segédtől egy kabátot és pepita nadrágot vásároltam, a mestertől pedig egy férficsizmát, aki ráadásul egy inget és alsónadrágot is adott. A felesége pedig lenyírta a hajamat férfi módra. Minthogy a cipész mester a nemzeti gárdának tagja volt, átadta nekem a gárdasapkát és egy régimódi fegyvert, valamint egy írásos bizonylatot, hogy mint az ő segédje, én fogom helyette az őrszolgálatot teljesíteni. Azonnal elmentem az őrségre. A Kärntnertor mellett jelentkeztem az őrparancsnoknál. Félóra múlva már el is kezdtem első őrszolgálatomat. Mikor jelentkeztem, a többiek nagyon szemügyre vettek és furcsállották hogy a suszter legénynek milyen finom keze és arca van. Néhány nappal később a német légióhoz mentem az un. halál-légióhoz,^{[m 2]} melynek Giron volt a parancsnoka. Majd pedig a gróf Colloredo főparancsnoksága alatt álló jurista csapathoz kerültem. Ezekkel együtt vettem részt októberben minden barikádharcban. Sebet is kaptam a fejemen és mint sebesült a Deutsches-haus-ban jutottam ápolás alá. Itt nekünk sebesülteknek igen jó dolgunk volt. Egy Holzapfel nevű szerzetes páter, aki maga volt a jóság a sebesültekkel szemben azt tanácsolta nekem, hogy szökjem meg Bécsből, minthogy a rendőrség nyomoz a fölkelők után, így tehát amint kissé kiláboltam a bajból, újra női ruhába öltöztem és elmentem a rendőrségre, ti. igazolvány nélkül senki sem hagyhatta el az őrvonalat. A rendőrségen azt mondták, hogy jöjjek délután. Véletlenül meghallottam, hogy szlávul beszélnek és az a tervük, hogy délután fogolyként ott is tartanak. Megígértem, hogy du. 4-kor újra ott leszek. A rendőrségről egyenesen a postára mentem, hogy az első postakocsival odébb álljak.

Szerencsére még volt egy hely és még nagyobb szerencsémre egy pénzügyőri fővigyázó volt az útitársam Wimpassingig. Beszélgetésbe elegyedtem vele és kérdezte, hogy hová utazom? Szorult helyzetemben kénytelen voltam hazudni, hogy a bátyámhoz utazom egy hétre. Ennek megörült és azt mondta, hogy Wimpassingig együtt utazunk. Lassan kijutottunk a városból. A finánc udvarolni kezdett. Tűrtem. Végre elértünk az őrvonalhoz, ahol az útlevelet kérték. Pro forma kotorászni kezdtem a zsebemben és azt mondottam, hogy bizonyosan az úton elvesztettem. Erre a fővigyázó megnyugtatott, hogy majd a testvérének mond. Amikor a rendőrbiztos hozzám került, azt mondotta, hogy vele utazom. Így baj nélkül kijutottam Bécsből Wimpassingba. Itt a híd le volt rombolva, csak a főgerendák és a korlát voltak meg. Ezeken kellett átvergődnöm. A fináncnak meg kellett ígérnem, hogy egy hét múlva ezen a helyen fogok rá várni. Elbúcsúztam tőle és átmásztam a gerendákon és korláton. Baj nélkül jutottam át a túlsó partra, kis útitáskámat a fővigyázó kardja segítségével hajította utánam. A falu határában két nyárssal, meg vasdoronggal felfegyverkezett paraszt állott; megállítottak, s mert kémnek néztek, letartóztattak és bezártak egy pajtába. Itt voltam délig, amikor is hazajött a bíró. A bíró tudott németül és alaposan kikérdezett mindenről. Mikor elmondtam neki. hogy Győrbe igyekszem, ahol egy nővérem férjnél van, szabadon engedett, sőt egy parasztot is rendelt kalauzul, hogy a legrövidebb úton jussak el Sopronba. Itt a Korona-szállóba kvártélyoztam be magamat, mert útlevél nélkül nem lehetett innen tovább menni. Görgey ugyanis közeledett a seregével és színlelt támadást intézett az osztrák állások ellen. Kihasználtam az általános kavarodást és déli 12-órakor sikerült megszöknöm. Este 6-kor .....ba érkeztem, ahol két úrral találkoztam. Ezek is Sopronból léptek meg. Érdeklődtek, hogy hova igyekszem útlevél nélkül ezekben a kritikus időkben. Győrbe - feleltem. Minthogy ők is oda szándékoztak, együtt mentünk Csornáig. Csornánál átkeltünk a befagyott Rába folyón. A jégtakaró beszakadta kocsi terhe alatt, de hála Istennek, már egészen közel a parthoz, így is térden felül ért a víz. A parton a honvédek előőrsei tartózkodtak. Ők húztak ki bennünket kötelekkel, meg hosszú rudakkal, aztán elvezettek a honvéd táborba, ahol nedves ruháinkat megszárogattuk az őrtűznél. Az egyik altiszt adott egy kevés pálinkát és egy katona köpenyt. A két úrral azután tovább folytattuk az utat Győr felé, ahova déli 12 órára meg is érkeztünk.

Elbúcsúztam útitársaimtól, és rögtön felkerestem Johanna nővéremet, aki egy gazdag mészáros mesternél volt férjnél. Johanna nagyon elcsodálkozott az öltözékemen: fátyolos kalap és katonaköpeny volt rajtam. De miután mindent elmondtam neki, azonnal adott új ruhát. Másnap első utam Giron őrnagyhoz, a német légió parancsnokához vezetett, aki a Fehér Hajó szállodában lakott. Giron mindjárt megismert és ezekkel a szavakkal fogadott: „Grüss Gott Bruderherz!"^{[m 3]} Azonnal felvett újra a német légióba, mindjárt megkaptam az egyenruhát, amit azonnal hazavittem. Otthon átöltöztem. Mikor készen voltam, kimentem nénémhez a konyhába és odaadtam neki a szobám kulcsát. Johanna nem ismert rám azonnal és nagyot bámult a megjelenésemen. Közöltem vele, hogy elhatározott szándékom a szabadságért harcolni.

Haladéktalanul szolgálatra mentem és déli tizenkét órakor a Fehér Hajó előtti piacon felesküdtem az ágyúnkra, mivel lobogónk nem volt. Délután két órakor őrszolgálatra osztottak be a püspöki palotába, ahol Görgey tábornoknak volt a főhadiszállása. December 25-e volt, kegyetlen hideg tél. Azt hittem, lefagynak a lábaim őrállás közben. Ez volt az első szolgálatom Magyarországon. December 26-án visszavonultunk Győrből, minthogy Windisch-Grätz herceg egész seregével közeledett. Bábolnáig vonultunk vissza, ahol nagyobb csatát álltunk az osztrákokkal. Ez volt az első ütközetem Magyarországon. Itt fogták el az egész Prinz von Preussen zászlóaljat. Gyanútlanul pihentek, még a fegyverük is gúlában volt, amikor hirtelen rajtuk estek az uhlánusok. Én néhány társammal együtt ebédnél ültem a vendéglőben. Az ajtón már nem juthattunk ki, hát az ablakon keresztül kellett meglépnünk. Végre összeszedelőzködtünk és a csata után a Vértes hegységen keresztül vonultunk Tétényig. Itt megint összecsaptunk a lovassággal. Svalizsérek, meg gránátosok voltak. Az erdő szélén egy kisebb gránátos osztag állott. Jelekkel integettek, hogy át akarnak pártolni hozzánk. Minthogy a légionisták nagyon gyáván viselkedtek és egyik sem akart közeledni a gránátosokhoz, hát én vettem magamhoz öt embert és átmentem hozzájuk. Lerakták a fegyverüket és úgy nyilatkoztak: hozzánk csatlakoznak. Átvezettem az osztagot a mi táborunkba és átadtam őket a parancsnokságnak.

Tétényből tovább húzódtunk Budapestre, ahová estére meg is érkeztünk. A Lipótvárosban szállásoltak el. Itt jelentkeztem Söll Vitalis őrnagynál, aki az István főherceg szállóban lakott. A tiroli vadászokhoz akartam bejutni, minthogy a legionáriusok Bábolnánál cserbenhagytak. Söll őrnagy azonnal fel is vett és beosztott a tiroli vadászokhoz.

Pestről Vácra masíroztunk. Görgey ugyanis egyelőre nem akart nagyobb ütközetbe keveredni. Pesten Görgey, Vetter és Perczel tábornokok Csányi kormánybiztossal haditanácsot ültek és úgy határoztak, hogy Görgeynek nem szabad nagyobb ütközetet elfogadnia, hanem vonuljon vissza Vác felé, kedvezőbb állásba. Vácról tartson Lipótújvárnak és kergesse ki onnan az osztrákokat. Görgey azonban nem igazodott ehhez a tervhez, már Vácnál megütközött az osztrákokkal. Az ütközetben az osztrák generális, Götz elesett.^{[m 4]} Görgey teljes katonai pompával temettette el. Vácról a bányavárosok felé vonultunk tovább. Először Ipolyságnak, majd Selmecbányának; Görgey itt ütötte fel főhadiszállását. Ez január 14-én volt. Innen Körmöcbányára indultunk, de az osztrákoktól itt sem volt nyugtunk; tovább masíroztunk tehát Besztercebányára. Itt összpontosította hadseregét, melynek egyik vezére Aulich vezérlete alatt Kremnitzler volt. Ez nehéz feladat volt a vezéreknek; itt vívtunk csatát Turcsek mellett az evangélikus tótok vezérével, Hurbánnal. Január 17-én Kmetty tábornok rövid csata után szétszórta őket.

Liptay főhadnagy itt léptetett elő engem fővadásznak. Ebben a csatában esett el Pusztelni főhadnagy és Kremnitzler százados, aki Aulich tábornoknak volt az adjutánsa. Másnap az összes fegyvernemek részvétele mellett eltemettük az elesetteket 10 óra tájban. Délben az alagúton át Zólyomba vonultunk vissza, ahol huszonnégy órán át pihentünk. Innen Iglóra masíroztunk, ahol január 28-án nagyobb ütközet közben Igló a lángok martaléka lett. Iglóról Rózsahegyre vonultunk, ahol éjjel 11 órától reggelig tartó ütközetünk volt. Megjegyzésül: az iglói ütközet után Altsohlba mentünk, hogy az ott tartózkodó Görgey hadsereggel egyesüljünk. Aulich tábornok elhatározta, hogy hadseregét a magas Szkotkó hegységen vezeti át, minthogy más kivezető út nem volt. Ha Aulich rendes úton vezette volna a hadseregét, kitette volna az osztrákok támadásának, míg ellenben ezen a hegyen való átkelés bizonyosnak látszott. Mégis ez az út veszedelmes volt. A számtalan szikla és szakadék miatt még a gyalogosoknak is - hát még az ágyúknak és a kocsipark számára! Aulich első éjjel elrendelte az átkelést. Zivataros, viharos éjjel volt. Vaksötét volt és sűrűn hullott a hó.

Ilyen időben menetelt az egész hadsereg:gyalogosok, huszárok,szekerészek,tüzérek és a muníció. Mind egyszerre mászta meg a nyaktörő utat. Isten segítségével másnap Altsohlba értünk, hogy Görgey hadseregével egyesüljünk és a Klapka seregét felkeressük. Rózsahegy felé meneteltünk. Átkeltünk a Ziepsz folyón, hogy Kassa ellen vonuljunk. Innen visszameneteltünk Kirchdraufra, ahol mi Guyon tábornok segédcsapatát képeztük. Rövid pihenés után Rózsahegyre mentünk a Sturecz hegyen át.

Iszonyatos út volt! Rettenetes télidőben, sziklákon át, mély szakadékok között, szédítő magasságban vezetett, félelmetes jeges utakon. A huszárság segítségére sietett a tüzérségnek, hogy az ágyúkat, melyeket szét kellett szedni, tovább vontassák. Csak így volt lehetséges nagy fáradság mellett átvergődnünk. Ezer veszély között vonult az egész sereg a hegyi úton át a havas hidegben. A mérnök- és utászcsapatnak előre kellett mennie, hogy a sziklába utat vágjon, és a szakadékokat áthidalja. Csak azután jöttek a gyalogosok és a huszárok, akiknek legtöbb dolguk a lovakkal volt, minthogy azok nem tudtak menni a síkos úton. A legtöbb bajlódás azonban az ágyú és kocsiparkkal volt. Tizenhat órát tartott ez a veszedelmes út, míg a segédcsapat a hegygerincre ért. Kisebb kalamitásokat kivéve, nem történt nagyobb baj. Estére átkelt az egész sereg a hegyen. Csata után tovább masíroztunk Késmárkra, ahol egy napig pihentünk.

Itt egy táncestélyt rendeztünk, miközben az osztrákok Késmárk és Béla között megtámadtak bennünket. A táncestélyről kénytelenek voltunk harcba indulni, mely éjjel 11 órától egész hajnalhasadtáig tartott.^{[m 5]} Másnap, 4-én Lőcsén állítottuk fel a főhadiszállást. A tisztikar Görgey születésnapjának és a hegyen való szerencsés átkelés megünneplésére táncestélyt rendezett, mely hajnalig tartott.

Lőcse és Eperjes között fekszik a Branyiszkó hegy, melyen át egy út vezet. Ezen az úton vonultatta át Görgey hadseregét Eperjesre, hogy onnan Kassára vezesse. Az osztrák sereg megszállotta a Branyiszkó hegyet és ágyúkkal rakta meg, így az átkelést könnyen kivédhették. Görgey másnap, február 5-én parancsot adott Guyon tábornoknak, hogy a hegyet az osztrákoktól tisztítsa meg. Guyon 10.000 gyalogossal, 1500 huszárral és 24 ágyúval azonnal útra kelt.^{[m 6]} Mi vadászok voltunk a segédcsapat és a hegy lábánál elterülő úton állottunk fel, innen könnyen szét tudtuk az osztrák sereget szórni és futásra bírni. Hanem a hegyre fel a szigorú hidegben, a jeges talajon, veszélyes volt az út, melyet még növelt a frissen esett hó. Odafönt dörögtek az ágyúk és a lovasok nagy zavart okozva csapatainkban, egész sorokat terítettek le. Az elesettek rázuhantak az utánuk következőkre, sokakat a leguruló sziklák zúztak agyon. Az osztrákok fatönköket dobtak le az ostromló honvédekre és egész rendeket vágtak köztük.

A honvédek már nem voltak hajlandók előre menni és hátrálni kezdtek. Ekkor Guyon tábornok oda kiáltotta: előre dupla lénung, a hátrálóknak kartács! Guyon vezette a rohamcsapatot, mellette Erdősi Imre tábori lelkész magasra tartott feszülettel. A roham megújult s a pap kiáltotta: "Fiúk, kövessétek a keresztet!" és a honvédek vad erővel rohantak az ellenségnek, melyet teljesen levertek. Az ütközet reggel 9 órától éjfélig tartott. Jeges hidegben, sziklás, csúszós utakon, 23 állásból kellett az ellenséget kiverni, mely vad futásban menekült. Éjfél után egy órakor fenn voltunk a hegytetőn. Az osztrákok látták, hogy a honvédek követik őket. Újházy csapataival kerülő úton a hegytetőre jött, hogy az osztrákok visszavonuló útját elvágja. Deym tábornokot kivetette állásából, aki lőszer és sebesültek visszahagyásával futva menekült. Az osztrákok visszavonulásának fedezésére rendelt Párma bataillont teljesen szétverték a honvédek. Ebből a szerencsétlen bataillonból egyetlen ember se jutott Eperjesre. Vagy elestek, vagy fogságba jutottak. Az ellenségtől megtisztított úton vonult el Görgey csapata Eperjesre, ahol huszonnégy órás pihenésünk volt. A hegyen olyan rettenetes volt a hideg, hogy sokaknak a keze vagy a füle lefagyott.

Február 10-én Kassára értünk, ahol gyászmisét tartottak az elesettekért, azután díszmenetben vonultunk el Görgey előtt s amint eléje érek, valami jelentéktelen dolgon nevetnem kellett, a tábornok nyolcórai kurtavassal büntetett. Görgey aznap egy táncmulatságot is rendezett és tiszttársaim értem jöttek. Ágyban feküdtem s azt mondtam, hogy nem jól érzem magamat, de ők már látták a vasra vert kezem és kérték Görgeytől büntetésem elengedését. Éjfél felé meg kellett szakítani a mulatságot, mert az osztrák ismét támadott. Innen Miskolcra mentünk, ahol nekem egy 200 főből álló fogolycsapatot kellett Debrecenbe kísérnem. Mikor az őr átvette tőlem, azok elárulták neki, hogy lány vagyok. Egyben gratuláltak nekem és különböző verseket írtak emlékül a jegyzőkönyvembe. Egyik ezt írta: „Károly gondolj Bécsre, ahol egy barátod epedve vár."

Másnap visszatérve Miskolcra, Egerbe masíroztunk, február 15-én. Itt bennünket, vadászokat, Dembinszky seregébe osztottak be. Majd február 26-án kezdődött meg az első harc a kápolnai csatában, mely 27-ig tartott. Mi bekerítő mozdulatot hajtottunk végre az ellenséges lovasság ellen, de szétszórtak bennünket. Egyik szomszédomat lelőtték, egy másik fiatal vadász kardvágást kapott, mely a fél arcát egészen leszelte. A levágott húst egyszerűen pusztakézzel odacsapta és ezt mondotta: „No pajtás, én a magamét már megkaptam, most már mehetek!" Én egy zsebkendővel szükségkötést alkalmaztam. Hanem az ellenség által a sorainkon ütött résen benyomult az osztrák lovasság és szétszórt bennünket az attak előtt. Ez úgy történt, hogy mi tartalékban állottunk és mellettünk a huszáraink. Az osztrákok a hegység zegzugos útjain ereszkedtek alá. Kérdeztem egy huszártól, hogy nem fél-e a vasemberektől, a kürasszirektől, akik ott a hegyek felől jönnek? Azt felelte: „Ha megiszom két garas ára pálinkát, én is vassá válok!” A markotányosné töltött neki egy pohár pálinkát. Éppen arra jött egy ágyúgolyó és két darabra szakította a markotányosnét. A felső testét messze elhordta a golyó. A huszár azonban nem a markotányosnét sajnálta, hanem a pálinkát. Azt mondta: „Jaj de kár, oda a pálinka! Átkozott svábja, ezért megfizetsz!"

Minthogy a lovasság szétszórt bennünket, csataláncba fejlődtünk. A talaj nagyon mocsaras volt, úgyhogy én elmaradtam társaimtól, ekkor történt, hogy három ellenséges vértes lovas üldözőbe vett. Köztünk egy patak vize folydogált, de a víz oly magas volt, hogy a lovak nem akartak átjönni. A lovasok utánam kiáltottak: „Állj meg átkozott Kossuth kutyája!” Tovább szaladtam, míg csak védelmet nem találtam egy fűzfa törzse mögött. Ott puskára vettem a lovasokat. Mindkét golyó talált. A harmadik lovas megfutott. Nekünk vadászoknak kétcsövű karabélyunk volt. Mikor a honvédek megvizsgálták a halottakat, az egyiknél, R. báró kapitánynál, akit én még Bécsből ismertem, egy aranyláncot találtak a karján és egy medaillont, menyasszonya arcképével. A másik halott káplár volt.

A kürtösök takarodót fújtak. Újra összegyülekeztünk. Otth nevű kapitány elvezetett engem Dembinszky tábornokhoz, aki ezekkel a szavakkal fogadott: „Fiatalember, maradjon mindenkor ilyen vitéz, ma megszolgált az arany kardbojtért!” És ott a csatatéren hadnaggyá nevezett ki. Dembinszky még nem tudta, hogy fehérnép vagyok. A vezérkar távolról látta, hogy védekezem a három lovassal szemben. Azután Verpelétnél meg kellett rohamoznunk egy majorságot, melybe osztrák vadászok fészkelték be magukat. Ebben a csetepatéban egy golyó horzsolta a fejem jobb oldalát. A kötözőhelyre vittek és első segélyben részesítettek. Azután a többi sebesülttel együtt Egerbe jutottam, ahol a barátok kolostorában szállásoltak el.

Itt lett a titkom leleplezve. Törzsorvosunk, Lumnitzer, mikor a sebemet kötözte, kénytelen volt csuronvér ingemet lehúzni rólam és meglátta keblemet. Azt mondta csodálkozva: „Az ezer szentségit! Hiszen a mi Károlyunk tulajdonképpen leány!” — Ezer ördög doktor! Kötözzön be és ne csináljon feltűnést a dologból. A kötözés után még 48 órát ott maradtam, azután, bár sebesült voltam, egy 86 főből álló sebesült szállítmányt adtak kezemre, hogy vezessem őket Tiszafüredre és onnan Miskolcra, onnan pedig Gyöngyösre. Itt jelentkeztem a főparancsnoknál, Görgey tábornoknál és kértem a huszárokhoz való áthelyeztetésemet. Görgey Gáspár tábornokhoz küldött, aki rögtön át is vett és a 9-es Miklós huszárezredhez osztott be.

De mielőtt a vadászoknál leszereltem volna, végig kellett küzdenem a hatvani ütközetet. „Átkozott fickója, még utoljára velünk kell jönnöd!” — mondták a vadásztársaim. Hatvannál, a hídon, az osztrák vadászokkal kézi tusára került a sor. Bajonettszúrást kaptam a bal tenyerembe. A csata után Gyöngyösre mentünk vissza, ahol eltemettük Braun vadászkapitányt. Innen Miskolcra kerültem, ahol megkaptam a huszár egyenruhát. Miskolcról Tokajba, ahol megkaptam kardomat, sarkantyúmat, meg egy lovat. Szép barna állat volt. Luci volt a neve. Itt már a magas lóhátról csaptam a szelet a gyöngyösi hölgyeknek. Déli 12 óra felé, még ebéd előtt, egy kis csatát álltunk a rakamazi hídon, a lovassággal szemben.

Ez volt az első ütközet, amelyben mint huszár vettem részt. Innen kerülő úton, éjszaka, Tokajba tértünk vissza. Tokajból Szolnokra mentünk. Innen nekem egy 23 kocsiból álló lőszerszállítmányt kellett Komáromba vinni, de míg odaértem, háromszor is meg kellett szaladni az ellenség elől. Először Gödöllőnél, mely osztrák kézen volt, másodszor Ipolyságnál, ahol megrekedtünk egy kis szorosban és a kocsik csak egyenként haladhattak; megfordulásról szó sem lehetett. A hegység szinte nyüzsgött az osztrákoktól. Amikor a parasztok ezt észrevették, hátam mögött kifogták a lovakat és mindent visszahagyva elmenekültek. Én ugyanis egy öreg tűzmesterrel az első kocsin ültem. Gyalogsági fedezetem, mely mindenféle fegyvernemből verődött össze, legnagyobb részt szintén megszökött. Nem maradt más tennivalóm, minthogy kifogjam kocsimból az egyik lovat, ráüljek a hátára és Ipolyságra lovagoljak, lovakat rekvirálni. Erre az időre őrségül néhány hű emberrel az öreg tűzmestert hagytam hátra.

Az volt a szándékom, hogy ha nem kapok lovakat, akkor az egész szállítmányt magammal és a legénységgel együtt a levegőbe röpítem, hogy az ellenség kezébe ne kerüljön. A hegységben egy paraszttal találkoztam, aki németül is értett. Tudakozódtam nála, hogy vannak-e a faluban lovak. Mikor megértette, hogy miről van szó elmondta, hogy a bíró császárpárti és semmit sem akar tenni a magyarokért. Ló, mondotta, van elég a faluban, de a bíró tagadni fogja, csak lépjek fel vele szemben erélyesen. Bementünk vele a községházára, ahol az esküdtek éppen ülést tartottak. Beléptem közéjük és kereken 23 kocsi elé lovakat kértem. Azt mondotta, hogy az egész faluban egyetlen lovat se lehet kapni. A paraszt, akivel beszéltem, szintén odajött, a bíró háta mögé állt és onnan integetett nekem, hogy csak kérjek. Mondtam aztán a bírónak, ha negyedórán belül nem kapok 23 kocsinak előfogatot, úgy Ipolyságot mindenestől a levegőbe röpítem, egyben mellének szegeztem pisztolyomat és kiáltottam: "Schwarzgelb Canaille!^{[m 7]} Halálfia vagy rögtön, ha félre akarsz vezetni." Erre ő nagyon megijedt és százados úrnak szólított és negyed óra alatt elég fogat állott rendelkezésemre. Azonnal el is indultunk és szerencsésen Léva elé érkeztünk, ahol harmadszor kellett az osztrákok elől menekülnünk. Minden baleset nélkül szerencsésen Komárom-Szentpéterre értünk, ahol Gáspár tábornok gyalogsági osztagával tartózkodott. Azonnal jelentkeztem nála, átadva neki a számára hozott sürgönyöket. A tábornok magánál tartott ebéden, mialatt huszár patrult küldött ki megtudakolni: szabad-e a Komárom felé vezető út? Ebédre olyan kemény rostélyost ettünk, hogy foggal, kézzel szaggattuk. Rövid idő múlva visszajött a patrul azzal a jelentéssel, hogy az ellenségnek nyoma sincs és így szabad az út Komárom felé. Megindultam és magam mellé vettem négy huszárt fedezetnek. Szent-Péteren a postára mentem, ott egy postakocsit vettem és a kocsik előtt haladtam. A postakocsisnak egy ezüst húszas borravalót adtam, azzal az utasítással, hogy nagyon gyorsan hajtson és a komáromi hídon a postakürtöt igen erősen fújja.

Komáromban már várták érkezésemet, Görgey, Klapka, Guyon és Mészáros tábornokok és több más vezérkari tiszt, minthogy már a végére jártak a muníciónak. Görgey tábornokhoz mentem jelentkezni, átadni neki a számára kijelölt sürgönyöket. Lakosztályába vitt és az alatt Wagner tüzérkapitány átvette a muníciót. Du. 4 óra volt. Görgey átment a másik szobába és bezárta az ajtót, míg a sürgönyöket olvasta. Majd kinyitván az ajtót, így szólt a tisztekhez: „Imé bemutatom nektek Károly főhadnagyot!" Mészáros miniszter merész vállalkozásomért aznap főhadnaggyá nevezett ki.

Ekkor láttam először Rózsa Sándort.^{[m 8]} Ő volt az első, aki 600 emberből álló szabadcsapatával a hídon át Újszőnyig vonult, ahol a csata megkezdődött. (300 embere lovon, 300 embere gyalog, mindannyian kék és fekete csikós ingben és gatyában, Rózsa Sándor századosi rangban volt.)

Másnap visszameneteltem Szolnokra, innen Cinkotára és azután Budapestre. Itt beosztottak a Gellérthegyre, Jónák tüzérszázadoshoz, előbb azonban egy sürgönyt kellett vinnem Budára Görgeyhez, akinek főhadiszállása a Svábhegyen volt. Csónakon mentünk át a Dunán. Az osztrákok a várból észrevettek és tüzelni kezdtek ránk. A golyók mellettünk jobbra-balra a vízbe csapódtak le. A Margithíd közelében átértem szerencsésen, miután átadtam Görgeynek a sürgönyöket, a Gellérthegyre mentem, ahol a mozsárüteg volt felállítva. Ez május 18-án volt. Jónák századosnak el kellett lovagolnia a Bresch-üteghez, mely a Krisztinavárosban volt felállítva. Ezalatt nekem adta át a parancsnokságot a Gellérthegyen. A főtűzmesternek ezeket mondotta: „Távollétem alatt Károly főhadnagy úr veszi át az üteg parancsnokságát. Parancsainak eleget kell tenni." A mozsár mindjárt úgynevezett Brandkugeln-eket lőtt. Egy löveget a vár felé irányítottunk és tüzeltem. Olyan jó volt a találat, hogy mindjárt tűz csapott fel a nyomában. Amikor ezt Jónák százados meglátta, vágtatva jött fel a Gellérthegyre: „Szentséges egek! ki tüzeltetett?” A tűzmester mondta, hogy Károly főhadnagy úr parancsára történt. Ekkor a százados megveregette a vállamat és mondta: „Brávó Károly, ma kiérdemelted az aranysarkantyút. Ez a lövés még nekem, öreg katonának sem sikerült volna egykönnyen."

Május 20-ról 21-re virradó éjszaka volt a vár általános támadása. Huszártiszt létemre mégis a gyalogsággal mentem ostromra. A Ferdinánd kapu felé vonultunk, ott létrán ostromoltuk a falakat. Egyszerre csak a létra felső fokán álló katonát egy golyó találta, ránk esett és többen néhány öl magasságból lezuhantunk. Szerencsémre kisebb horzsolódásokkal és zúzódásokkal menekültem meg. A következő létrán megint csak felmásztam és az istállóknál szerencsésen felértem a várba. Sötét volt és így nem láthattuk, hogy a jászlak alatt ellenséges vadászok rejtőzködnek, akik ránk lőve, sok honvédet a lábukon megsebesítettek. A honvédek ezen annyira felbőszültek, hogy a vadászokat egytől-egyig lemészárolták. Az ostrom után 3 hétig még a várban maradtunk. Engem egy régi, egyemeletes házban szállásoltak el. A halottak még sokáig feküdtek ott s midőn éjjel a szállásomra mentem, a lépcsőházba érve valami puhára léptem. Világot gyújtottam s akkor láttam, hogy egy halottnak a kezére léptem, így feküdtek még másnap is a holttestek.

Ezen időben a tisztek a kis sörcsarnokban és a postán mulatságot rendeztek. Jónák százados rábeszélésére női ruhában mentem el a mulatságra. Itt rám ismert egy Mezei nevű tiszt és így kiáltott fel: „Hiszen ez a mi Károlyunk!” Ezt megtudta Görgey és azt hitte, kémnek akarok felcsapni. Azonnal ismét egyenruhát kellett öltenem. Nemsokára jött a fegyőr, elvette a kardomat és vasra verve lezárt. Kérdezte tőlem a fegyőr, hogy tulajdonképpen mit vétettem, mert Görgey agyon akar lövetni. Magam se tudtam miért, és azt mondtam, hogy számomra még nem öntöttek golyót. 48 óráig voltam bezárva. Jónák százados és Liptay közbenjárására, kik miután a tényállást megtudták, azonnal Kossuthhoz menve, őt a valódi tényállásról felvilágosították s ő azonnal elrendelte szabadon bocsáttatásomat. Három hét leteltével Szeged és Dorozsma felé menekültünk.

Dorozsmán a tábori lelkész Jónákkal megesketett. Az esküvő után mindjárt magamra öltöttem egyenruhámat. A nászlakoma Dorozsmán volt. Itt hirtelen rajtunk ütött az ellenség, úgyhogy az ablakon kellett menekülnünk. Mégis magammal vittem szalvétába kötve egy egész túrós rétest és a ló nyergéhez kötöttem. Szegedig kellett visszavonulnunk, majd Lugos és Facsetig, ahol átúsztuk a Marost.^{[m 9]}

Augusztus 18-án fogságba estem és Lippára vittek, ahol át kellett úsznunk a Marost. Arad várába vittek. Az akkori várparancsnok igen goromba ember volt, különösen a magyarokat gyűlölte. A várban egy alkalommal tűzeset volt és a parancsnokot akkor baleset érte. A lakás alatti pincében ugyanis nagyobb mennyiségű spiritusz volt elraktározva. Szolgája ügyetlensége folytán a spiritusz felrobbant éppen akkor, mikor a parancsnok az ajtón akart kilépni, a padló leszakadt alatta s ő a lángokba esett és odaégett volna, ha a fogságban lévő Szathmáry ezredes ki nem menti. Égési sebeibe azért belehalt. Halála előtt megmentőjének 30 aranyat adományozott.^{[m 10]} Utódja gr. Thun tábornok lett, aki a foglyokkal emberibb módon bánt. Miután tudomására jutott hogy áldott állapotban vagyok, kiutaltatott számomra egy magánlakást, Hem Ádám^{[m 11]} városi mérnöknél, a Kreutz-utcában.^{[m 12]} Itt állandó felügyelet alatt állottam. Egyszer kihallgattak a főtörvényszéknél Pesten az Újépület 5. sz. udvarában, I. em. 11. ajtó alatt Reischl főhadnagy és Ketzel főtörvényszéki tanácsnok. A kihallgatás után előfogaton azonnal visszavittek Aradra. Ez még háromszor megismétlődött. Dec. 18-án a várba vezettek Kosfelnitz várparancsnokhoz. Megkértem őt, hogy férjemet, Jónák őrnagyot engedje a keresztelőre hozzám jönni a lakásomra, miután minden órában várom a lebetegedést. Dec. 24-én egy egészséges fiúgyermeknek adtam életet, mely hírre férjem, Jónák őrnagy két altiszt kíséretében eljött a keresztelőre. Még 3 hónapig maradtam Aradon, azután a foglyokkal együtt Pestre hoztak, ahol két napig a Vadászkürt szállóban laktam. Innen a zimonyi hajón két altiszt kíséretében Sziszekre vittek. A többi foglyot Péterváradra vitték. Sziszeknél az egyik altiszt megmondotta, hogy már kíséret nélkül mehetek tovább. „Asszonyom! Ön most hazájában van, mi most visszamegyünk.” Irántam tanúsított becsületes magaviseletéért mindegyiknek 3 forint borravalót adtam. Az ítélet számomra így hangzott: kiutasítás Magyarország egész területéről, Horvátországba internálva. Ezt a kedvező ítéletet földijeimnek köszönhetem, akik a főtörvényszéknél állásban voltak. Ők még büszkék is voltak arra, hogy egy horvát nő milyen hősiesen küzdött. Sziszekről kocsin Zágrábba utaztam, hova ápr. 24.-én délután két órakor érkeztem.

Édesanyám és testvéreim nagy örömmel fogadtak, miután már hét évig távol voltam. Csak egy fivérem, aki az olasz hadjáratból jött, melyet a Don Miguel században^{[m 13]} harcolt végig, szemrehányásokkal és szidalmakkal fogadott és gyermekemmel együtt az első emeleti ablakból ki akart dobni, amiért a magyaroknál szolgáltam. Édesanyám közbenjárására a fivérem mégis kibékült velem. A lakosságtól is igen sokat kellett szenvednem. Az utcán kövekkel és sárral hajigáltak meg és vízzel öntöttek le, úgyhogy már az utcára se mehettem. Utánam kiabáltak.

Édesanyám akkor elment Jellasich bánhoz és mindezt elpanaszolta. A bán azt mondta: jöjjön anyám másnap velem együtt oda. Nagyon barátságosan fogadott és mindenről kikérdezett engem. Azt mondta anyámnak: büszke lehet a lányára. (A bán távoli rokonunk volt s így tegező viszonyban mondta: „Fanni! Büszke lehetsz a lányodra...”) Ekkor kitárta az előszoba ajtaját és bemutatott engem az ott egybegyűlt tiszteknek, mint háborús bajtársukat. Büszkék lehetnek - mondta - hogy ilyen bátor földijük van. Másnap mindenhol német, horvát és olasz falragaszok jelentek meg, melyeken szigorúan tiltva volt a hazáért felkelőket, legyen az férfi vagy nő, sértegetni. Inkább büszkék legyünk rá, hogy horvát nő, bár ellenséges táborban, ilyen vitézül küzdött. Ezen tilalom következtében azon túl mindenkitől és mindenkor nyugalmam volt.

Zágrábban 1851-ig maradtam. Azután ismét Magyarországba jöttem, nővéremhez, ahol másodszor nőül mentem, Pasch Gyula^{[m 14]} műfestőhöz, ki szintén mint hadnagy szolgált 1848-49-ben a tiroli vadászoknál. Győrben 17 évig laktam, azután 6 évig Komáromban, ahol férjem meghalt. 1870-ben Budára mentem, ahol 1880-ig maradtam. Azután Újpestre költöztem fiamhoz, aki itt festő és mázoló.^{[m 15]}

Megjegyzések

A "KG:"-vel jelzett lábjegyzetek Dr. Hegyaljai Kiss Géza közléséből származó eredeti megjegyzések.

1. Először a Közlöny 1849. márc. 17-i (55.) számában írt róla: "Debreczen, martius 16. Egy nevet akarok átadni a' históriának, [...]", de később is több újságcikkben megemlékezett róla. >> JS: Az életrajz Lebstück Mária halála előtt két hónappal a Pesti Hírlap hasábjain az 1892. márc. 20-i (80.) és folytatása a márc. 22-i (82.) számában jelent meg először: Jókai Mór - A női honvédhadnagy.
2. KG: A halálfejes német légió parancsnoka Giron Péter volt.
3. JS: "Isten hozott testvér!" (testvérszív)
4. KG: Ez téves. Götz az 1849 április 10-i váci ütközetben esett el.
5. KG: Az itt következő eseményeket teljesen összezavarja a szerző. Nyilvánvaló képtelenség, hogy a Besztercebányáról Liptó megyén át a Szepességbe jutott csapatok, a Klapkával való egyesülés végett (!) vissza forduljanak Zólyomba (Altsohl) ahol Klapka hadteste sohase járt. Ez a hadtest már januárius 31-én Rakamazra, vagyis a Tisza balpartjára vonult vissza.
6. KG: Ez a szám téves. Mindössze 3750 gyalog és 150 lovasból állott Guyon átkelő hadosztálya. Vesd össze Breit: Magyarország 1848—49-i függetlenségi harcának katonai története, I. kötet, 218. lap. és Guyon iratai alapján Szokolyi Viktor: Hazánk, III. 153—156. Dr. H. K. G.
7. JS: "Fekete-sárga gazfickó!" > A Habsburg család színeivel utal arra, hogy a bíró az osztrák császár oldalán áll.
8. KG: Más forrásokból való ellenőrzésre szorul: ott volt-e Rózsa Sándor Komárom alatt? Egyesek arra hivatkoznak, hogy csak az Alföldön harcolt, Szinnyei József: Komárom 1848—49-ben c. munkája nem említi. Bizonyos, hogy a 35 éves szegény legény ekkor volt virágjában. Kossuth 1848 dec. 15-én kelt hirdetményében megerősíti a Rózsának adott amnesztiát, vitézségéért. Ha fel is hozzák ellene, hogy a rendes honvédállományból elbocsátották, mint guerillavezér Komáromnál is éppúgy árthatott az osztrákoknak, mint másutt szeretett. Lebstück maga is említi, hogy mint szabad-csapat vezérét látta. Kékinges harci viseletét mások is Lebstückkel egybehangzóan írják le. Lásd még Gracza: A szabadságharc Története, III. kötet. 112-121. lap. Dr. H. K. G
9. KG: Facsetnél, tudvalevőleg, nem a Maros, hanem a Béga folyik. Ennek pedig azon a tájon olyan kicsiny a nyári vízállása, hogy könnyűszerrel át lehet rajta gázolni. >> JS: Kiss Géza ezen megjegyzése az ő saját hibájának eredménye. Ő zavarta össze a folyó nevét, ugyanis Jókai helyesen itt az "a hol az ellentől üldözve, átusztattak a Béga vizén" szavakat írta már 1892-ben is.
10. KG: Az aradi vár parancsnoka 1849 okt. 4. óta Howiger Alajos tábornok volt. A megmentő honvédtiszt pedig Szathmáry Mihály, a bácskai huszárok ezredese. >> JS: Kiss Géza megjegyzése hibás: az ezredes a 17. Bocskai huszárezredben szolgált.
11. JS: Helyesen Herr Ádám
12. JS: Helyesen Kreuz, azaz Kereszt utca
13. JS: Helyesen Dom Miguel ezredben
14. JS: Helyesen Pasché vagy Pasche Gyula
15. KG: Lebstück Mária nevét néha elferdítve írták. Mikár Zsigmond Honvéd névkönyv, 1891, 372. lapján így olvasható: özv. Paschné, szül. Lebstig Mária nyug. honv. főhadnagy, Budapest.