Lear király/Ötödik felvonás, 3. szín
| ← Ötödik felvonás, 2. szín | Lear király szerző: William Shakespeare, fordító: Vörösmarty Mihály Ötödik felvonás, 3. szín | Lear király → |
A brit tábor Dover mellett
Edmund jő diadalmasan, dobszóval és zászlókkal;
Lear, Cordelia mint foglyok; tisztek, katonák stb.
EDMUND
Vigyétek; néhány tiszt menjen velök,
S jó őrizetben tartsa, míg azoknak
Magas tetszését meg nem tudjuk, akik
Majd ítélnek felettük.
CORDELIA
Nem vagyunk
Az elsők, akik legjobb akarat
Mellett a legrosszabbat értük el.
Én még dacolnék a balsors dacával:
Érted, megtört király, levert vagyok;
Megnézzük e nénéket, e lányokat?
LEAR
Nem, nem, nem; menjünk a fogságba: ott
Fogunk mi, mint kalitban a madár,
Dalolni ketten. Áldásom ha kéred,
Letérdelek s kérem bocsánatod!
Igy élünk majd, dallunk, imádkozunk,
És agg regéket mondunk, nevetünk
Az arany lepkéken, s mint mulatkozik
A kócos nép az udvar hírein,
És közbeszólunk, hogy ki nyer, ki veszt,
Ki van benn, vagy künn, és oly rejteményes
Arcot veszünk fel, mintha kémei volnánk
Az isteneknek. Börtönünkben így
Kivárjuk a viszálykodó nagyok
Fondor világát, mely árad s apad
A hold szerint.
EDMUND
Vigyétek őket el.
LEAR
Ily áldozatra, ó, Cordeliám,
Még isteneink is tömjént gyújtanak.
Hát bírlak ismét? Aki el akar
Választni minket, hozzon üszköt égből,
S úgy pörköljön ki, rókákként. Töröld meg
Szemeidet. A süly rágjon le rólok
Minden húst és bőrt. Éhen vesszenek
Előbb, mint minket megrikassanak. Jer.
Lear, Cordelia őrizet alatt el
EDMUND
Kapitány jer, s hallgass rám: Vedd ez írást.
Irást ád neki
Menj, kísérd őket a börtönbe. Én
Egy fokkal már fölebb emeltelek,
Ha úgy teszesz, mint itt vagy útasítva,
Magas szerencse vár rád. S megjegyezd:
Amily idő jár, olyan az ember is,
A lágyszivűség a kardhoz nem illik.
Nagy megbizásod nem tűr közbeszólást;
Vagy mondd, hogy megteszed, vagy más uton
Kisérts szerencsét.
KAPITÁNY
Megteszem, Mylord.
EDMUND
Láss hozzá, és örvendj, ha kész a munka.
Jól érts meg: tüstént! S járj el benne úgy,
Mint itt leírtam.
KAPITÁNY
Én nem húzhatok
Kordélyt, sem pörkölt zab nem kenyerem:
Mire férfi képes, én is megteszem.
El
Harsonaszó. Alban, Goneril, Regan, tisztek, kíséret jőnek
ALBAN
Uram, te eznap hősleg harcolál,
S szerencse járt veled; mind foglyaiddá
Lettek, kik e nap harcában nekünk
Ellent állottak. Most add őket át,
Hogy aszerint bánhassunk el velök,
Ahogy biztonságunk és érdemük
Kivánni fogja.
EDMUND
Azt vélém, uram,
Hogy jó lesz a tehetetlen, agg királyt
Őrség alatt fogságba küldeni.
Kora és inkább még címe nagy varázst rejt
Pártjára vonni a köznép szivét,
S bérlett dsidáik visszatűzni ránk,
Kik most vezetjük őket. A királynét
Hasonló okból elküldém vele.
De holnap, vagy tán később, készen állnak,
Hol törvényszéket tartasz, megjelenni.
Most vér, veríték van rajtunk, barát
Barátját veszté, s a legjobb csatára
Átkot mond első hévben, aki súlyát
Érezte. A király s Cordelia
Ügye alkalmasabb időt kiván.
ALBAN
Bocsánatoddal, sir, én e csatában
Jobbágynak, nem testvérnek tartalak.
REGAN
Azaz, miként mi feljogosítjuk őt.
Ugy vélem: illőbb volna előbb megkérdened
Tetszésünket, mint ily fennen beszélj.
Ő hadseregünk vezette, képviselt
Személyünkben és méltóságainkban
Hatalmazottunk lévén, merheti
Magát testvérednek nevezni.
GONERIL
Ne oly hévvel, őt jobban emeli
Saját erénye, mint magasztalásod.
REGAN
És mégis legméltóbban jelenik meg
Jogainkban, felruházva általunk.
GONERIL
Az is csak úgy, ha nőül venne tán.
REGAN
A gúnyolódók gyakran jósok is.
GONERIL
Hahó, hahó! A szem, mely azt neked
Beszélte, kancsalít.
REGAN
Nem jól vagyok,
Különben, lady, igaz mérgem szerint
Felelnék meg neked. Fogadd, vezér,
Hadunkat, foglyainkat, s örökünket,
S rendelkezz rólok s rólam. A vár tiéd.
A világ legyen tanúm, hogy férjem- és urammá
Emellek.
GONERIL
Azt hiszed, hogy bírhatod?
ALBAN
Nem tetszésedtől függ azt helybehagyni.
EDMUND
Sem a tiedtől, lord.
ALBAN
Félvér fickó! igen.
REGAN
(Edmundhoz)
Üttess dobot s hirdesd ki címemet
Tied gyanánt.
ALBAN
Megállj! egy szóra, Edmund!
Letartóztatlak országárulásért,
Gonerilre mutat
S ez arany kigyót veled.
Reganhoz
Mi illeti
Igényed, szép hugom, betiltom azt
Nőm érdekében, aki kéz alatt
E lorddal esküdött meg, s én, ura,
Ellenzem a kihirdetést. Ha kedved
Van házasodni, vess reám szemet:
Mylady már eligérkezett.
GONERIL
Ez közbejáték.
ALBAN
Fegyverkezett vagy, Gloster: harsonáztass.
Ha senki sem jő rád bizonyítani
A sok világos, undok hitszegést,
Itt zálogom.
Kesztyűt dob
Ki fogom mutatni szíveden,
Előbb, mint étket ízlelnék, hogy az vagy,
Aminek most itt hirdettelek.
REGAN
Rosszul vagyok.
GONERIL
(félre)
Ha nem volnál rosszúl,
Nem bíznám többé méregben soha.
EDMUND
(kesztyűt vet)
Itt ellenzálogom. Ki árulónak
Mond, bárki a világon, gaz, hazug.
A harsona zengjen. Aki jőni mer,
Az ellen, ellened, vagy bárki ellen
Megállom a harcot becsűletem-
S hűségemért.
ALBAN
Hírnök, hejh ide!
EDMUND
Hírnök, hírnök!
ALBAN
Most saját erődben
Bizzál csupán, mert hadad, amiként
Nevemben volt fogadva, úgy nevemben
El van bocsátva.
REGAN
Ó, bajom növekszik.
ALBAN
Nem jól van. El, vigyétek sátoromba.
Regant elvezetik
Hírnök jő
Bajhírnök, jöjj. Zendítsd a harsonát.
Kiáltsd ki ezt.
TISZT
Fúdd, harsonás!
Harsonaszó
HÍRNÖK
(olvas)
»Ha valaki a seregben, kinek tisztsége vagy rangja van, be akarja bizonyítani Edmund, állítólag glosteri gróf ellen, hogy az több rendbeli hitszegést követett el, jelenjék meg a harmadik harsonaszóra. Ő kész magát védeni.«
EDMUND
Fúdd!
Első harsonaszó
HÍRNÖK
Még egyszer!
Második harsonaszó
HÍRNÖK
Még egyszer!
Harmadik harsonaszó
Harsonaszó felel künn
Edgar jő fegyveresen, előtte harsonás
ALBAN
Kérdezd meg szándokát, mért jelenik meg
A harsonaszóra?
HÍRNÖK
Mondd, ki vagy?
Mi neved? Mi rangod? És mért válaszolsz
E felhívásra?
EDGAR
Tudd: nevem elveszett,
A rágalom fenéje és foga
Marták le rólam azt. De nemes vagyok, mint
Ellenfelem, kivel megvíni jöttem.
ALBAN
Ki hát az ellenfél?
EDGAR
Ki felel itt Edmund glosteri gróf nevében?
EDMUND
Maga. Mi mondani valód van neki?
EDGAR
Ránts kardot, hogyha tán nemes szivet
Sért meg szavam,
Elégtételt szolgáltasson karod.
Ím, itt az enyém. Nézd meg: e kiváltság
Becsűlet, eskü s rang után jutott rám.
S kimondom itt, bár ifju és erős
S hatalmas vagy, s bár kardod győzedelmes,
Szerencséd ragyog s bátor a szived,
Hogy áruló vagy, hűtlen isteneid,
Bátyád s apád iránt, s fondorkodó
Ezen magas hercegnek élte ellen.
S fejed tetejétől a silány porig,
Melyet lábad tapod -
Varangyosbéka-mérgü áruló vagy.
Ha ezt tagadni mernéd, e kor, e kard
És szellememnek legjobb ereje
Szivedre sújtják e szót, hogy: hazudsz!
EDMUND
Jogom szerint neved kén' kérdenem.
De minthogy külsőd szép és daliás,
S beszéded is neveltséget mutat,
Mit bátran s könnyen elhalasztanom
Lehetne a lovagtörvény szerint -
Én megvetem, s fejedhez visszavágom
Az árulást, s szivedre halmozom fel
A pokol-hazudta szót, mely elsuhant
Mellettem és alighogy sérthetett,
Melynek most kardom tüstént útat ád,
Hol mindörökre kell feküdnie.
Zendüljön harsonátok.
ALBAN
Ó, mentsétek meg!
Zaj. Vínak, Edmund elesik
GONERIL
Gloster! ez csel, ármány.
Harcjog szerint nem tartozál kiállni
Az ismeretlen ellenségnek. Te nem vagy
Legyőzve, nem; megcsalva és kijátszva.
ALBAN
Te fogd be szádat, asszony, vagy ezen
Papírral fojtom azt be. Ide nézz,
Te rosszabb, mint az szóval mondható:
Olvasd itt bűnödet. Ne tépd el, asszony,
Úgy látom, ismered.
A levelet Edmundnak adja
GONERIL
Ha ismerem!
Enyém a jog; ki bírálhat meg engem?
El
ALBAN
(Edmundhoz)
Ó, szörny! isméred ezt az iratot?
EDMUND
Ne kérdd, ha ismerem-e?
ALBAN
Magán kivűl van, menjetek nyomába,
Egy tiszthez
Vigyázzatok rá.
Tiszt el
EDMUND
Mivel vádoltok, tettem többet annál,
Ó, sokkal többet: az idő majd fényre hozza;
De vége, s úgy nekem is. Most szólj, ki vagy te,
Kinek e szerencse szolgált ellenem?
Ha nemes vagy, úgy megbocsátok.
EDGAR
Legyünk egymáshoz irgalommal. Nem vagyok
Silányabb vérü, mint te vagy. Ha jobb,
Úgy többet is vétettél ellenem.
Edgar vagyok s apádnak gyermeke.
Az ég igazságos, mert kéjeinkből
Csinál, bennünket ostorozni, eszközt:
A bűnös és setét hely, hol fogantál,
Szemeibe került.
EDMUND
Jól szólottál: való,
Megfordult a kerék, s én itt vagyok.
ALBAN
Járásod már fenségest mutatott.
Jer, hadd öleljelek: hasítsa szét
Szivem a fájdalom, ha valaha
Apád s téged gyülöltelek.
EDGAR
Tudom,
Nemes herceg.
ALBAN
Hol rejtezél? Hogyan
Tudád meg apád balesetét?
EDGAR
Ápolván őt, Mylord. Halld röviden
Történetét, s bár megszakadna szívem,
Mire elmondom. - A véritéletet
Hogy elkerüljem, mely sarkamba volt
(Az édes élet - ó, hogy minden órán
Inkább viseljük a haláli kínt,
Mint meghaljunk egyszerre), én bolondnak
Tevém magam, rongyokba burkolóztam,
S oly képet ölték, hogy még a kutyák is
Felzendültek rám. Így találkozánk
Én és atyám, vérző gyűrűivel,
Melyekből elveszett a drágakő.
Kalauza lettem; őt vezetve és
Koldúlva érte, megmentettem a
Kétségbeeséstől. És, ó, balgaság!
Fel nem födém magam, csak most, alig
Fél óra előtt, midőn fegyverkezetten,
Nem biztos még, de bízván a sikerben,
Áldását kértem, elmondván neki
Kezdettől végig bujdoklásomat.
De fáradt szíve - az összeütközést
Megbírni gyenge - két vég szenvedély,
Öröm s bú közt mosolygva megszakadt.
EDMUND
Ezen beszéded meghatott, s talán még
Jót szűlhet. Ámde szólj; mert szemeidből
Látom, hogy még több mondanod való van.
ALBAN
Ha még van, ami ennél sajnosabb,
Úgy el ne mondd, mert ezt hallván, egész
Lényem bomlásnak indult.
EDGAR
Úgy látszik talán
Annak, ki búval nem barátkozék,
Hogy ez legfőbb; de még más is van, ami
A soknál több s érintkezik
A végletekkel.
Hogy hangosan sirék, egy férfi jött,
Ki látva engem ínséges koromban
Kerülte útált társaságomat.
De megtudván, ki az, ki oly sokat tűrt,
Nyakamba fűzte izmos karjait
S feljajdult, mintha a menny boltozatját
Akarta volna megrepeszteni.
Aztán atyámhoz fordult, s Lear s maga
Felől a legsiralmasabb mesét
Beszélte el, milyet csak valaha
Fül hallhatott. Mi közt a fájdalom
Erőt vőn rajta s életidegei
Ernyedni kezdtek. S már a harsona
Másodszor zengvén, őt eszméltelen
Hagyám el ott.
ALBAN
De ki volt az?
EDGAR
Kent, uram,
A számüzött Kent, aki álruhában
Kisérte a rá fölbőszült királyt,
Szolgálatot tőn, mely a rabhoz is
Alighogy illenék.
Egy nemes jő sietve, véres késsel
NEMES
Segítség, ó, segítség!
EDGAR
Miképp segítsünk?
ALBAN
Ember! mit jelent ez?
EDGAR
Véres kés?
NEMES
Forrón párolog, hisz épp a
Hölgy szivéből jött. Meghalt...
ALBAN
Meg? Ki? Szólj!
NEMES
Nőd, uram, nőd, ki megmérgezte húgát
És azt be is vallá.
EDMUND
Mindkettejökkel
Jegyben valék, és most egy pillanatban
Kelünk mindhárman össze.
ALBAN
Élve, halva
Hozzátok őket. Az ég itélete
Megreszkettet; de szánalmat nem indít.
Nemes el
Kent jő
EDGAR
Itt jő Kent, sir.
ALBAN
Ó, ő az. Az idő
Nem enged bókolnunk, mint megkivánná
Az udvariasság.
KENT
Örök jó éjet mondani
Jövök király uramnak; nincsen itt?
ALBAN
Nagy dolgokat felejténk. Mondd meg, Edmund,
Hol a király s hol van Cordelia?
Goneril s Regan testét hozzák
Kent, látod ezt?
KENT
Ah, hogy történhetett ez?
EDMUND
Edmund mégis szeretve volt. Egyik
Értem megmérgezé a másikat,
Aztán megölte önmagát.
ALBAN
Valóban.
Födjétek el arcaikat.
EDMUND
Halállal küszködöm.
Természetem dacára némi jót
Kivánok tenni. Tüstént küldjetek,
De gyorsan, a kastélyba; mert parancsom
Lear és Cordelia életére szól.
Ó, küldjetek, míg nem késő.
ALBAN
Szaladjatok,
Ó, szaladjatok!
EDGAR
Kihez, Mylord? ki van
Szolgálaton? Küldj jelt, hogy elhalasztod.
EDMUND
Jól mondod. Vedd át kardomat,
És add a kapitánynak.
ALBAN
Siess, ahogy csak bírsz.
Edgar el
EDMUND
Megbíztuk, én
S feleséged, hogy Cordeliát
Felkösse börtönében, s fogja rá,
Hogy csüggedésből ölte meg magát.
ALBAN
Óvják meg az egek! - Addig vigyétek ezt.
Edmundot kiviszik
Lear jő, ölében a meghalt Cordelia; :Edgar, tiszt s egyebek
LEAR
Üvöltsetek, ó, üvöltsetek! Ti mind
Kő-emberek vagytok. Ha nyelv- és szemetek
Enyéim volnának, oly zivatart
Indítanék velök, hogy meghasadna
A mennynek boltozatja. Ó, oda van
Örökre! Én tudom, ki holt meg, és ki él. Ő
Holt, mint a föld. - Egy tükröt adjatok; ha
Lapját lélegzetétől köd borítja,
Ó, úgy még él.
KENT
Ez az ígért vég tehát?
EDGAR
A végitélet?
ALBAN
Roskadj össze, szűnj meg!
LEAR
Mozdúl a toll, még él! Ha úgy van, e csere
Megvált minden bút, melyet valaha
Éreztem életemben.
KENT
(térdepelve) Jó uram!
LEAR
Kelj innen, kérlek.
ALBAN
Ez Kent, hű barátod.
LEAR
Pusztúlás érjen, gyilkos árulók ti!
Megmenthetém! s örökre oda van.
Cordelia, Cordelia, várj egy kicsit. Hah!
Mit mondasz? Mindig nyájas volt szava,
Szelíd és halk - nőben dicső dolog.
Megöltem a szolgát, ki felkötött.
TISZT
Uraim, valóban azt tevé.
LEAR
Hát nem tevém-e, fickó?
Volt oly idő, hogy éles pallosomtól
Megszöktek volna mind. Most agg vagyok
S a szenvedések megtörtek. Ki vagy te?
Szemem nem legjobb. Megmondom legitt.
KENT
Ha szerencse kettővel dicsekhetik,
Kiket szeretett s gyülölt, az egyikét
Itt láthatod.
LEAR
Mily tompák e szemek.
Nem Kent vagy-e te?
KENT
Az, szolgád, Kent. De hol van
Cajus cseléded?
LEAR
Az, mondhatom neked,
Derék fiú; nem vár, ha ütni kell.
Meghalt és rothad.
KENT
Nem, nem, jó uram:
Az én vagyok.
LEAR
Mindjárt meglátom.
KENT
Az,
Ki a legelső megbomlás után
Kisérte gyászos léptedet. -
LEAR
Hozott
A jó szerencse.
KENT
Az vagyok bizony,
Senki más. Itt örömtelen, sötét,
Halálos minden. Idősebb lányaid
Magok kárhoztaták el magokat
S kétségbeesetten haltak el.
LEAR
Úgy hiszem.
ALBAN
Nem tudja, mit beszél. - Hiú dolog
Magunkat ismertetnünk.
EDGAR
Mind hiába.
Egy tiszt jő
TISZT
Edmund meghalt, Mylord.
ALBAN
Az itt most csekélység.
Most halljátok meg szándokom, nemes
Urak s barátim. Ami enyhet hozhatunk
Ily nagy csapásra, megkisértjük. Ami
Magunkat illet, élte fogytaig
Az agg fölség kezébe adjuk át
Teljes hatalmunk. -
Edgarhoz és Kenthez
Minden jogotokba
Ezennel visszahelyzünk titeket,
Oly ráadással, mit hűségetek
Bőven megérdemelt. Izlelni fogják
Erényök díjait minden jó barátink,
És bűnök kelyhét ellenségeink.
Nézzétek, ó, nézzétek!
LEAR
S az én szegény kis
Bolondomat megfojtották. Nincs, ó, nincs
Már benne élet. Miért kéne élnie
Patkánynak, ebnek, lónak, ha neked
Lélekzeted nincs? Ó, nem fogsz te többé
Eljőni, nem, soha, soha, soha!
Gomboljatok ki, kérlek. - Köszönöm.
Látjátok ezt? Nézzétek őt. Nézzétek ajkait,
Ide nézzetek, ide nézzetek!
Meghal
EDGAR
Szédül! - Mylord, Mylord!
KENT
Szakadj meg, szív,
Kérlek, szakadj meg!
EDGAR
Nézz fel ránk, uram!
KENT
Ne gyötörd lelkét. Hagyd, menjen, Nem barátja,
Ki e konok világnak kínpadán
Tovább is nyujtóztatja.
EDGAR
Ó, valóban
Már vége van.
KENT
Csoda, hogy eddig kibírta;
Már úgyis csak bitorlá életét.
ALBAN
Vigyétek el. - Jelenleg fő ügyünk
Az általános fájdalom.
Kenthez és Edgarhoz
Ti ketten,
Lelkem baráti, kormányozzatok,
S tartsátok fenn a sebzett államot.
KENT
Reám nagy út vár, melyet tenni kell:
A gazdám hí, nem mondhatok nemet.
ALBAN
Nehéz idő sújt: itt engedni kell,
És mondanunk, mi fáj, nem ami illik.
A legkorosb legtöbbet szenvedett.
Ifjabbak, akik itt vagyunk, nem érünk
Ily dolgot, s nem jut ily sokáig élnünk.
Mind el, gyászinduló mellett