Le vagy tiporva...
szerző: Komjáthy Jenő
Le vagy tiporva szív, el nem tiporva!
Korán volt kezdenük halotti torba,
Amért rajongsz, nem süllyedt még a porba.
Kifosztogattak és az éjbe löktek,
Sötétbe, titkon életemre törtek,
Hogy ne legyek unos terhükre többet.
De én szemébe néztem a halálnak,
Ott fájó sebeim gyönyörre válnak,
És vége nincs a rózsatüzü nyárnak.
És mikor azt hivék, hogy porba omlok,
Fölragyogott a büszke férfi-homlok,
S elmém, a fennszülött, az égbe rontott.
S midőn szivembe gyilkos tőrt ütének,
Fölhangzott ajkimon győzelmi ének;
Himnuszba tört a kín, zengett a lélek.
Mert amiről golyótok visszapattan,
Mitől gyilok lesurran: halhatatlan,
Örök sugár e töredék alakban.
Mindig gyülölte a nagyot a kisebb,
Alkotni kontár, de bosszúra frissebb,
Azért, bár átokért kiált e nyílt seb,
És bár méltó harag pirítja arcom,
Civódni nem fogok a közpiarcon,
Borostyán vár reám másféle harcon.
Úgy, úgy, szivem! Ne nézz a renyhe porba!
Az elsőkkel, amott a harci sorba,
Ott küzdj elöl, míg nem vagy eltiporva!