Lókötés akadályokkal
| Lókötés akadályokkal szerző: Tömörkény István |
Történik egy napon a pusztán, hogy Tanyás Gergőnek elfogy a szénája.
Nagyon egyszerű és gyakori dolog ez odakint. Mert nagyon könnyen megtévedhet az ember. Vagy több jószága van, mint legelője, vagy kevesebb legelője, mint jószága. Mindkét esetben csak az az egy eshetőség áll fenn, hogy a jószágnak nincs mit enni.
Tanyás Gergő valamelyik nap estéjén, mikor már éhen nyerít a lova, gondolkozóba esik. Mert az ő »durva, megkövült« szive érzi azt a fájdalmas nyerítést, mert eszébe jut, hogy akkor és akkor odalent Rovignóban négy napig nem kaptak enni a katonáskodás alatt és hát az nem volt jó állapot. Átérzi, hogy az a ló nem a saját kedvtelésiből, hanem az éhség miatt nyerít. Ennélfogva Tanyás Gergő valamelyik nap estéjén elővesz egy fadarabot. Azt után ezt a baltával megfaragja szépen, az alsóvégét hegyesre barkácsolva.
Hosszú zsineget hoz elő és oda erősíti azt a lovak kötőfékéhez. A zsineg legvégére oda köttetik a végin hegyes fadarab. Azután ott hagyja a lovakat az istállóban megint. Azonban mielőtt kimenne, a jászol alul összekapirgál a lábával holmi szalmafélét, aprólékos polyvát és odalöki a lovaknak.
A két szegény állat szomorúan néz végig az ultima ratió vitaen.
- No várjatok, szamarak, - mondja Gergő - majd kaptok mást.
Napáldozat után aztán, mikor lehajlik a rónára az alkonyi sötét, Tanyás kivezeti a lovakat az istállóból és a zsinegnél fogva húzza a cöveket is maga után. A lovakkal kimegy a földre. Az ő sivár, üres búzatarlója mellett ott van a szomszéd Susták Mihály sötétzöld, kövér legelője.
Gergő kimegy a lovakkal a búzatarló legvégére. Azután végig megy hosszában a szomszéd legelőjén és kikeresi a legtakarmánydúsabb helyet.
- Ez ni, - dünnyögi magában - ez épen jó lesz.
Ott azután, ahol »épen jó lesz«, a saját csupasz tartója földjébe beleveri a cöveket. Más szóval ki vannak pányvázva a lovak.
A cövek a Gergő tarlójába van verve, hanem a lovak hosszú zsinegnél fogva Susták Mihály vagyonát eszik föl. Sajátos furfanggal eszelődik ki odakint az ilyes dolog. Gergő azt hiszi, hogy ezzel a cövekkel védve van az ő háta. Ha Susták Mihály véletlenül megkerülné éjjel földjét, bent találná a lovakat a drága szép takarmányban. De Gergőre, mint szomszédra, nem eshetne panasz, mert hiszen ő a saját földjén pányvázta ki a két éhes jószágot. Legalább Gergő ezt így hiszi.
Tanyás ezután egész nyugodtan megfordul és megyen befelé a tanyára. Feleútról még visszafordul és gyönyörködve nézi, hogyan falják, hogyan eszik azt a szép zöld füvet a lovak.
- Szegény kis jószágok!... mondja jólelkűleg.
Ahogy aztán Gergő bemegy a tanyába és lefekszik, elkezd szerepelni a történetben a harmadik név. Ez a harmadik név a Ködmön Jánosé. Ködmön János ugyanis ott lakik rézsútos irányban Susták Mihály és Tanyás Gergő között.
Mikor ő meglátja, hogy a Gergő bement a tanyába, melynek ablakában kialudt a világ, előlopódzik, fekete szűrt kerít a nyakába és csöndben odamegy a fekete éj és a fekete szűr leple alatt a lovakhoz.
Kihúzza a cöveket a földből és elhajtja a tanyára a lovakat. Ezzel aztán készen van minden. A föld forog tovább, mintha semmisem történt volna.
Reggelre kelve azután az első név, amely mozogni kezd, a Susták Mihály. Körüljárta úgy szemgyönyörködtetés szempontjából a földet és megütődve látja, hogy iszonyúan meg van koppasztva egy darabon a szép legelő.
Susták Mihály elkezd káromkodni és bemegy a tanyára. Ott méregcsillapítás okáért összerugdossa a kuvaszokat, hogy miért nem tudtak vigyázni. Azután ujjast huz föl, botot vesz elő, megindul és csakhamar letűnik a látóhatárról.
A másik név, amelyik már virradat óta benne van a szereplésben, a Tanyás Gergőé. A jóravaló Gergő kétségbe van esve, egy rossz elültöltős fegyvert hord a vállán és dühösen keresi a lovait. Nagyon benne van a méregben, ha megtalálná hamarjában a lókötőt, belelőne. Miután összejárta a határt és nem látta sehol a lovakat, megkezdi a »csapásozás«-t. Ez a szó a pusztalakók előtt egyértelmű azzal, mint mikor a praireken a vörösbőr skalpvadász nyomoz a halványarcok után. Gergő a kipányvázás helyéről nyomról-nyomra csapásozva, megtudja, hogy Ködmön János volt a lókötő.
Dühös átkozódásba tör ki, először be akar azon fegyveresen hatolni Ködmön tanyájára. Hanem aztán meggondolja magát. Haragos embernél nem jó szerszám a puska. Ennélfogva szép csendesen megfordul, elindul, megy, megy és lassankint letűnik a látóhatárról.
Most kezd aztán szerepelni Ködmön János, aki borzasztóan meg van ijedve. A tanya padlásáról kileste, látta, hogy a lopás föl van födözve. Látta, hogy Tanyás a pusztakapitány tanyája felé tart.
Ezen segíteni kell, mert máskép rövid időn el leszünk fogva, - gondolja Ködmön. Elővezeti a két lovat azon zsinegestül, cövekestül, fölül az egyikre és vágtat kerülő úton a pusztakapitányi ház felé.
Idők multán ott aztán találkoznak szépen Susták Mihály, Tanyás Gergő és Ködmön János.
Susták Mihály a kártételt panaszolja és követeli, hogy a pusztakapitány rögtön hat pusztázót indítson útnak, hogy kutassák ki a tettest. Azért fizet ő adót. Húsz forint kártérítést kér. Beszédközben félszemmel Tanyásra kacsint, hogy ehol a bűnös.
Ködmön János panaszt tesz, hogy a Tanyás lovait az éjjel bent találta a kukoricájában. Kér öt forint kártérítést.
Tanyás Gergő pedig azt akarja elpanaszolni, hogy Ködmön az éjjel elkötötte az ő lovait. De ésszel élvén, »lenyeli a szavát« - mint ezt odaki mondani szokták. Mert ha kibizonyosodik, hogy Ködmön ellopta a lovait, akkor rájönnek, hogy ő csináltatta Susták legelőjén a kárt. A lovak már így is, úgy is megvannak. Tanyás Gergő tehát okosabbnak találja kifizetni Ködmönnek az öt forintot azért, mert el akarta lopni a lovait, minthogy Sustáknak huszat fizessen.
Így aztán »kiegyesülnek«. Tanyás és Ködmön hunyorítanak a szemükkel, ami náluk eltitkolt kacajt jelent. Susták pedig káromkodik és azt mondja, hogy hazug a törvény.
Ködmön és Tanyás azonban megintik érte, mondván, hogy a törvény igazságos. És kétfelé nézvén, hunyorítanak a szemükkel.