A lap feldolgozottságának foka

Lányi Ernő új dalai

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Lányi Ernő új dalai
szerző: Csáth Géza
Nyugat 1909. 3. szám

       Lányi Ernő neve szorosan össze van forrva a magyar népdal fejlődésének utolsó momentumaival. És e ponton bizony nem nagyon előkelő társaságba került: Frater Loránd, Dankó Pista, Dóczy József, Lányi Géza, továbbá más urak és cigányok nevei tartoznak ide, akik ha figyelemreméltó ötleteket is produkáltak ─ tulajdonképpen műkedvelő muzsikusok. Az ő művészkedésükben hiányzik az öntudatosság és sok minden. Csak egy nem, az ötlet. Az ötlet t.i. a népdalokban már kész munkát jelent. Mert a kaptafa megvan, az ötletet reáhúzzuk és a népdal megszületett. Aki népdalt ír, az már eo ipso fel van mentve, hogy formát keressen. Tízezernyi népdalunk 8-10 sablonformula alapján épül A cigányok a népdalokat olyan szokatlan különös és ragyogó arrangeirozzásal tálalták fel a magyarságnak évszázadokig, hogy mindenki meg volt elégedve ezzel a zenei táplálékkal. A műzene igen nehezen, erőszakosan tudott csak egy-egy lépést fejlődni. Lányi Ernő harminc éves zeneszerzői pályáján világos nyomokat hagyott ez a sajátságos belső küzdelem, amelyen a magyarság zenei intelligenciája keresztül ment. Ő fiatal korában népdalokat irt és az igazán vérbeli muzsikus természetével kutatott új formák és módosítások után, amellyel a formátlan egyszerű kis népdalt felfrissítse, megújítsa. Aztán utakat keresett a népdaltól a műdalig. Az Új Tavasz című dalciklusa csodálatosan üde, egészséges és artisztikus dokumentuma ennek a munkálkodásnak. Közben megcsinálta a magyar férfikarstílust és százra tehető kompozíciójával ─ a prozódia egészsége a szerkezet érdekessége, a hangzás előkelősége tekintetében ─ ma is versenytárs nélkül áll.

       Feltűnő analógia! A finneknél a szimfonikus zene föllendülését a férfikar-szerzők munkálkodása készítette elő. Nálunk is ki kellett először fejlődni a népdalból ─ a műdalnak, a férfikarnak. Azután következett a magyar operett és jöttek egymásután az ifjú szimfonikusok is. Aki ezt a fejlődést nem ismeri, alig képes elgondolni, hogy organikusan fejlődött művész, mint Lányi Ernő, hogyan írhatta meg például az „Elmennék én, de nem tudom hova” című ismert nótát és viszont azokat a dalokat, amelyeket legújabban küldött a kottapiacra. Ez a három új dala Kosztolányi-versekre készült. A forma konzervatív szolidsága mellett feltűnő bennük a harmóniák újsága és a zenei hangulatvilág különössége, amit különben a versek meg is kívánnak. „Halott asszony az én szerelmem” így kezdődik az egyik vers holmi nekrophiliás erotikával. Lányi megérezte ezeket az érzéseket és a dalban egy sajátos melódia merev, egyhangú ritmusú vonalaiba foglalta. A másik dal a hajnali csillaghoz szól; afféle ifjúi líra sok retorikával; a zeneszerzőt sensibilitása itt sem csalta meg. Ez a dal nemes lendületű és beteges mivoltában színes, érzéki. A harmadik dal az Üllői úti fákról szól. Diák-chanson, budapesti Quatier latin hangulat. A muzsika egyszerű naiv melódikában olvasztja fel a szavakat. Az elmúlás csendes melankóliája fuvolázó tercekben dalol a zongorán. Az új dalok eszerint jók, sőt feltűnőek. Kitűnően énekelhetők és egyéni zamatukban helyesen értelmezett magyarság rejlik. Sőt tanulságos kompozíciók. Íme egy művész, aki már harminc év előtt is az volt és mindemellett lépést tartott az idők változásával. Akinek a fantáziája fiatal és új utakra indul és akinek semmi kedve sincs demonstrálni az ízlés romlása, haladása, vagy változása ellen!