Kun László
szerző: Csáth Géza
A budapesti hangverseny-közönség szeszélyes, szigorú. Nem ért a zenéhez, csak impressziói vannak róla. A közönség muzikális műveltsége t.i. nem organikus. A kritikája véletlenektől függ.
„A mai hangverseny utálatos és színtelen volt” lehet sokszor hallani filharmóniai hangversenyek után a Vigadó ruhatárában.
És azután hallottam a filharmonikusoktól egy Leonóra-ouverturt, amely elsőrangú volt. Kerner sokat vesződött vele. Ritka módon kielégített. A közönség alig tapsolt. Fogalmuk sem volt hogy váratlanul a szokottnál sokkal jobbat és többet kaptak.
Fölmerül ezek után a kérdés érdemes-e egy ilyen közönségnek jót adni és a kegyét keresni. A filharmonikusok nyilván tisztába jöttek azzal, hogy néhány kifinomult ízlésű hölgy és úr tapsainál sokkal többet ér az a nagy lelkesedés, amelyet annyiszor és legtöbbször véletlenül sikerült kiváltani a közönségből.
...Kun László új keletű nagy sikere mintha valamennyire ellentmondana ennek az okoskodásnak. ─ A fiatal karmester a Zeneakadémián két hét előtt egy Mozart Serenaddal és Csajkovszky III. Szimfóniájával megragadta a közönséget. Nagy sikere volt. Ilyen Mozart-előadást nem igen hallottunk!
Kun László jól választotta meg a helyet. A rossz akusztikáju Vigadóban az efféle vállalkozás mindenkor kétes. Egyúttal azonban redukálta a vonósokat. Ezzel a kis vonószenekarral világos és érthető a Mozart stílus. A filharmonikusok monstruozus vonós állománya ellent mond neki. A „durchführung” polifoniába-keveredő kényes részleteit nagy gonddal dolgozta ki Kun László. Minden szólamot lehetett hallani és a maga helyén.
Mozartban az erős dinamikai kontrasztozás is ─ ellentmondás. Az ő pianissimói csak pianók, a fortissimói csak forték.
Ebben a gazdaságos dinamikai perspektívában a melódiája kedves, természetes, a szerkezetei átlátszóak; míg másként darabossá, nagyképűvé válik. Dictum factum két említésre méltó dologról akartam szólani.
1. Egy karmester Budapesten igazán Mozartot szólaltatta meg.
2. A közönség, megértette, hogy mi történt. Hogy ez történt.