Krisztus a temetőben
szerző: Bányai Kornél
Holtakról énekel a hó
ebben a jól megmunkált téli kertben,
holtakról, akik föld alatt
hallgatnak figyelmesen, báránynál szelídebben.
Távol fenyves hegyekbe zárt
vén városom rezes tornyával, fordult világ ködével
alig moccan, nem hallom itt
élő neszét a hó örökké pengő énekében.
Sírok fölött egy oszlopon
Krisztus görnyed anyaszült meztelen s mosolygó arccal
vigyáz lábához símuló
nyájára jó pásztorként égető hidegben mozdulatlan.
Holtak derűs királya ő,
halálba hullva csöndesen hallgat lent göndör nyája.
Magyarok, tótok, németek
feküsznek mélyen összebújva egy nyájba, egy éjszakába.
Betűzöm hervadó nevük,
évszámukat a fejvasakon s a tántorgó fejfákon.
Haragos szelíd arcukat
mintha gyermek volnék most is színről-színre látom.
Jórészt apáim voltak ők,
sírtak, nevettek s érthetetlen álmokért sürögtek,
kezükben fegyver s most örök
békében hallgatják a hót s markolják az anyaföldet.
Megférnek jó szorosan itt,
gödör szemük egy arc sugárzó mosolyába bámul
s ha újra szép tavasz virul,
ők szállnak szivünkbe mind füvekből és a fákból.