Krikett
szerző: Bálint György
„A Lords közelében lakik? Irigylem érte” – mondta egy londoni ismerősöm. Angolok aránylag ritkán irigyelnek, különösen közép-európaiakat. Ez az irigység mégsem lepett meg, szinte már számítottam is rá. A londoniak szerencsés embereknek tartják azokat, akik a Lords közelében laknak. A Lords tudniillik London legnagyobb krikettpályája, és aki e nevezetes hely közelében lakik, az aránylag könnyen és fáradság nélkül juthat el a nagy mérkőzésekre. Tudtam, hogy kiváltságos helyzetben vagyok, szerényen bólintottam, és nem mondtam meg az igazat. Nem mertem bevallani, hogy egyszer sem voltam a Lordson.
Miért nem mentem el egyetlen krikettmérkőzésre sem? Nehéz megokolni. A sport általában nem érdekel, de nem ez az igazi oka, hiszen a krikett sokkal több, mint sport. Gyakran láttam krikettezőket a nagy parkok szelíd és tágas tisztásain. Sokáig néztem őket és különös, megfontolt hadműveleteiket egy apró labda körül. Nem értettem e műveleteket, de éreztem, hogy az egész dolog komolyabb, mint amilyennek látszik: az apró labda valahol a játék és a szertartás határán gurul. Pedig ez csak magánkrikett volt, ráérő polgárok szórakozása, nem pedig bajnokok nagy mérkőzése a Lordson, ünnepélyes keretek között, délelőtt 11-tő1 este 6-ig három napon át. Nem értettem a krikett szabályait és célját, de azt hiszem, megértettem mélyebb tartalmát, vagy, ha szabad így mondanom, filozófiai hátterét.
Ezek az emberek ráérnek – állapítottam meg kissé lemondóan a zöld tisztás szélén. – Ráérnek, és nemcsak véletlenül, alkalmilag érnek rá. Mélyen, céltudatosan, elvi alapon érnek rá: a ráérés az életformájuk, létük örök ritmusa. Sohasem sietnek, sohasem türelmetlenek, sohasem akarnak egyszerre sokat elérni. Nem szeretik a dühös küzdelmeket, a mohó versengést, a szédítő tempót és a csillogó, zajos eredményeket. Könnyedén és tűnődve játszanak órákon át, diszkréten és komolyan gondolnak a célra, de közben nem feledkeznek meg a szép tájról és a jó levegőről sem. Nem messze a krikettezőktől idős urak ülnek a fűben, és sárkányokat eregetnek. Szelíd derűvel nézik a magasban lebegő papírsárkányt; gondosan nyírt, ősz bajuszuk alatt finom és bölcs mosoly. Vagy a tó partján állnak öregek, fiatalok, nők, férfiak, és a hattyúk és a kacsák mozgását követik tűnődő pillantással, sokáig. Vagy a városban járnak, és fontos, sorsdöntő ügyeiket intézik, csaknem mozdulatlanul és zajtalanul. Ráérnek, és tudják, hogy ráérnek. Tudják, hogy tulajdonképpen semmi sem sürgős, hogy nem a gyorsaság a fontos, hanem a biztonság, a kényelem és a harmónia. Tudják, hogy nem érdemes sietni, mert aki siet, az vakon szalad el apró és szelíd szépségek mellett. Tudják, hogy nem mindig az a legjobb, ami a legújabb, tudják, hogy egy ócska lom, vagy egy elavult kis szokás, amihez szép emlékek fűződnek, többet ér száz „praktikus" és izgalmas újításnál. Tudják, hogy a szerény, jelentéktelen örömök, az igénytelen kis meghittségek adják az élet igazi tartalmát, nem pedig a nagy és drámai szenzációk. És tudják, hogy a legszebb eredmény sem ér sokat, ha kínos és otromba módon értük el.
Mind tudják ezt, és ezért kriketteznek. Szeretik az izgalmasabb sportokat is, de szívügyük mindig csak a krikett marad. Sokáig játsszák, és sokáig nézik, és utána napokig vitáznak róla, műértően és kiegyensúlyozottan, Engem irigyeltek a Lords közelsége miatt, és én sohasem mentem el a Lordsra, mert féltem, hogy irigyelném őket.