Krúdy Gyula: Asszonyságok díja
szerző: Cholnoky László
Szinte a világirodalomban is páratlan, hogy a közvélemény valamely kimagasló egyéniséget illetőleg oly matematikai szabatossággal, minden áthajlás nélkül tagozódnék két részre, mint Krúdyra vonatkozóan. Vagyunk, sokan vagyunk, akik igen nagynak tudjuk őt, utánunk következnének, a régi normatívumok szerint a: tudja isten... hűvös megfontoltjai, a tapadó emberek, akik a zárt egyéniségének tagadva kiszívott vérével önmagukat duzzasztják fontossá, - de nem következnek, helyüket közvetlenül azok töltik be, akik határozottan ragaszkodnak hozzá, hogy Krúdy már ma is inklinál a divatjamúltságra, sőt hogy képtelen kimozdulni abból a körből, amelyet a régebbi magyar úri élet díszletei: a célok, a báli éjszakák, a muzsika és a rózsaszínű női harisnyák, máskor ismét a régi Pestnek a valóságban sohasem volt, csak fényes fantáziával megteremtett rekvizitumai alkotnak, azonkívül, hogy az ezer buja szóvirág közepette voltaképpen nem történik semmi, a történésnek nemcsak régi, hanem nemesültebb, a lélek evolúcióját vagy hányódását valamely kronológiai egymásutánban foglaló értelmében sem, vagy ha mégis felbukkanik a komolyabb nekilendülés, az mihamarabb visszalankad az álmok és elképzelések zilált-valutájú birodalmába. Megpróbáltam Krúdy munkáit az utóbbiak álláspontjáról szemügyre venni és rájöttem, hogy valóban rendkívül szigorúan kimért terület az, amelyen a Krúdy művészete mozog és hogy ha határsértést akar elkövetni önmagával szemben, mint itt-ott a Szinbád-ciklusban, helyenkint már felbukkanik az unalom is, ami, ahogy őt magát is meglepi, unottsággá sűrűsödve cseppenik vissza a tollából. Rájöttem, hogy szakasztottan ugyanazok az alakok ugyanazon miliőben szinte makacsul visszajárnak kísérteni, rájöttem, hogy Krúdy téma-kaleidoszkópja igen gyengén van felszerelve azokkal a színes üvegcserepekkel, amelyek az új és újabb formációkat adják, sőt, ami már komolyabb súllyal nehezedik a kérdésre, rájöttem arra is, hogy a Krúdy csodálatosan finom, a maguk nemében páratlan kísértetlátásai is szorosabb rokonságban állnak egymással, mint aminőre szükség volna. Idáig tehát tökéletesen sikerült az álláspont-cserélés, itt azonban csődbejutott az egész, mert hiába fegyelmeztem visszasompolygási ösztönömet, rá kellett eszmélnem, hogy ha Krúdynak egy-egy csodálatos mondata nyomán a halálnak az élettel való találkozását csak egy hajszálnyival is másnak látom, mint láttam tévelygéseim idejében, - ha a szerelmet csak egy milliméterrel is közelebb találom a földbe való visszaroskadáshoz, ha azon csak álmomban is megérzem a sírgödör enyészetes szagát, - keserű vénülés lep meg, elmúlt történések zagyva tömege rohan rám és a lelkem kis gépei úgy zakatolnak, mint amikor a külső események egész légiója várja részemről az elintézést: a tudomásulvételt és elraktározást. A történés fogalma a bölcsészeké, mi laikusok csak egy-két amatőr fénykép erejéig ereszkedhetünk a dologba, de néha az ilyesmi is vezet valamire. - Tavaszi alkonyaton nyugalmasan ülsz a szobádban és a terveidet faragcsálod, ráspolyozgatod, köszörülgeted a lelked rugalmas keménységén és nem is tudsz róla, hogy közben a lenyugvó nap utolsó sugarait nézheted. Jön azután egy pillanat, amelyben e sugarak egyike felkúszik a falra és bíboros fénybe borítja elhalt kedvesed képét és akkor a lelked megernyed, ellágyul, a terveid beleroskadnak, eltűnnek, elhalnak benne, mint a céltalanul elhajított kő az iszapban, helyükön ronggyá tépett akaratfoszlányok vergődnek, de te a régi dallam miatt nem hallgatod meg haldoklásukat, - pedig nem történt egyéb, csak a lenyugvó nap siklott odább pár vonalnyival, mint évmilliók óta naponta - nem történik semmi, nézegeted a Krúdy kaleidoszkópját, a pár színes üvegcserép a szerelem csillagát mutatja, a kezed megrezdül és mivel akkor a szerelem csillaga sírkeresztformára omlik szét, a szemed könnybelábad és a könny prizmáján keresztül már milliónak látod a színes kis csoportot.
Az Asszonyságok díja Krúdynak talán a legpazarabb alkotása.
A Ferenc körúti temetésrendező, - majd hogy ki nem írtam az igazi nevét, - egy Bakáts téri esküvő alkalmával kissé berúg, kissé el is esik, azután tétován ténferegni kezd, amíg véletlenül összetalálkozik az Álommal. (Én vagyok az, - mondja a fel nem ismert új ismerős, - aki azt a sok furcsaságot, bolondságot, tréfát, gyilkosságot, meredélyről való zuhanást, paráznaságot, fajtalanságot, mezítelenséget, vadállatokkal való birkózást, lencseevést, csókolózást, óriásokkal és törpékkel való küzdelmet elkövettem, én jártam a toronytetőn, a kút mélyében, amíg te az ágyban nyújtózkodtál). - Következnek azután a Krúdy csodálatos látomásai, átszőve a drága aforisztika legdrágább aranyával..., Dickens, Hoffmann és Krúdy, ők hárman tudják szívedre hinteni a legtündöklőbb szomorúságot, ők ismerik a bűvös-erejű mondatokat, amelyek rózsaszínű örömeid közül is visszacsalogatnak elmúlt, névtelen szomorúságaid közé, amikor álmodban ezer koporsót láttál és mind az ezerben az édesanyádat vitték ki a temetőbe, vagy amikor halkan, gyötrődve nyöszörögtél, mert elittad az anyád utolsó forintját is és részegségedben megtépted az asszonyod haját.
De a temetésrendező bolyongásai körül bajok vannak. Mert a túlfinom álompillérek nem bírják meg a regény boltozatát, meg azért is, mert Krúdy, ha betéved kedvenc virágai közé, nem szívesen törődik a kiúttal, inkább leül, tenyerébe hajtja bús fejét, az olvasó pedig szabadon elmehet a dolga után. Ezt a kérdést egyébként Krúdy maga is úgy intézte el, hogy a történet végére odaírta: e regény folytatását megtalálja az olvasó a Mindszentek című regényben. Nem tudom, ebben a Ponson du Terrail-i elintézésben mennyi a komolyság, de hiszen ennél a regénynél, amelynek minden oldala egy-egy befejezett műremek, - bármily furcsán hangzik is, - ez a kusza-furcsa elintézés nem is túlságosan fontos. Valahol már említést tettem igénytelen kis elméletemről, amely szerint az elképzelések végtelenje elosztva egy bizonyos egységgel, az író lelkének egységével, eredmény gyanánt nem egy új, stilisztikai értelmű egységet, hanem a végtelent adja, vagyis tehát hogy végtelen per egy egyenlő végtelen.
Végül még az Asszonyságok díjához függesztem két régebbi észrevételemet is, amelyeket eddig önmagam előtt is félve rejtegettem. Krúdy nyelvezete egyre lazább elhanyagoltabb lesz, azután meg a tudása mintha fáradt volna utánszállani ragyogó tehetsége káprázatos és egyre pompásabb evolúciójának.
Az Asszonyságok díja regénynek gyenge, de írásműnek majdnem tökéletes.