Kosztolányi Dezső: Modern Költők

A Wikiforrásból
Kosztolányi Dezső: Modern Költők
szerző: Tóth Árpád
Nyugat 1914. 4. szám · / · Figyelő

    Az "Élet" kiadása.

Csaknem 500 oldalas kötet Kosztolányi Dezső most megjelent új műve, a Modern Költők című külföldi antológia. Ha csak futtában lapozzuk is át a vaskos könyvet, tiszteletre hangol a végzett munka nagysága. Százkét külföldi költő sok-sok verse, magyar nyelvre hangolva át - már a fordítások számát latolgatva is szerető elismeréssel kell fordulnunk a ritka odaadású író felé, ki nyilván hosszú éveken át s legjobb erői megfeszítésével fáradozott azon, hogy a külföld modern líráját közelebb emelje nemzete szívéhez.

A mű, mint a szerény író könyvének nemes gonddal írt előszavában maga is rámutat, nem tart számot a teljességre. Nem egy híres költő és nem egy híres vers kimaradt az antológiából, az iskolák és irányok megjelölése, jellemző alkotásaik rendszeres bemutatása hiányzik. De ennek az irodalomtörténeti teljességnek a helyébe, melyre egyetlen fordító aligha is törekedhetnék, egy másnemű teljesség tárul a kötet olvasója elé: nem kevésbé értékes és nem kevésbé irodalomtörténeti jelentőségű. Ez a másfajta teljesség Kosztolányinak, az alkotó költőnek jellemző írói sajátosságaiból következett.

Kosztolányit a rendkívül finom, gyermeki érzékenység és az olykor bizarr röptű, hősi pátosz kiváló költőjének ismerjük. Itt is, e fordításokban, főleg sejtelmes, törékeny hangulatok s forró, merész lendületek tolmácsolására vállalkozik legszívesebben. Innen van, hogy noha fordításai számtalan költői egyéniséget állítanak a magyar olvasó elé, ez a lírai kaleidoszkóp mégis egységes képet ad. Azt kell éreznünk, hogy mindezek a versek összetartoznak, ha magyar megszólaltatójuk nem is drótozta körül őket egyes irányok, iskolák irodalomtörténeti műszavaival: minden nemzetek modern lírájának két igen fő új vívmánya, az eddig alig sejtett finomságú érzékenységek s eddig alig ismert elemekből előszökkenő új, különös lendületek adják meg ezeknek az átültetéseknek az irodalomtörténeti karaktert. S a fiatal magyar líra közönségének, mely például Ady, Babits, Gellért Oszkár, Füst Milán külön-külön modernségű pátoszában, vagy Szép Ernő, Kaffka Margit, Lányi Sarolta lírájának gazdag érzékenységében gyönyörködhetik, éppen ezeket a fordításokat kell legmelegebb megértéssel fogadnia, mert alkalmat nyújtanak arra, hogy a mai magyar líra alkotásait jelentőségükhöz méltó, előkelő ranggal illesszük be a világlíra termésébe.

Kosztolányi fordításaiban pompásan érvényesülnek ismert bravúros, formai készségei. Játszva győz azon a nehézségen, hogy választottainak versalakjait lehető híven megtartsa. Maga a módszer, mellyel szép és nehéz feladatát megoldotta, igen szerencsés és eredeti. Nem pontos fordító a szó fukar, pedáns értelmében. Nem a szavakat ülteti át: inkább az egyes költők költői eszközeit figyeli meg és alkalmazza újra. Ily módon a vers karaktere, hangulata kitűnően rekonstruálódik, egy-egy versnél, ezt érezzük: így írta volna meg Poe a Hollót, Whitman a lokomotív-ódát, ha a magyar nyelv anyagát gyúrták volna jellemző formáikba, sajátos eszközeikkel. E módszert lehet kifogásolni, de senki sem tagadhatja, hogy egy költemény különös, éltető hőfokát ily módon lehet előgalvanizálni legsikeresebben a fordítás nyelvének idegenül húzódozó szavaiból. Kosztolányi fordításai élnek, s ez a legfőbb dicséret, amit fordításról mondhatok.

Az antológiában található költők versei elé hosszabb-rövidebb életrajzot és jellemzést is csatolt a gondos fordító, ahol módjában állt, arcképet is közöl. Külön érdeme, hogy a külföldi líra magyar bibliográfiáját elsőnek foglalja össze.