Kossuth (Juhász Gyula)
| Kossuth szerző: Juhász Gyula |
Halála 25-ik évfordulóján
Amit tett, a politikus, az államférfi, a diplomata, az ember, arról lehet vitázni még ma is. Amit jelent, a neve, a tette, a politikája, a gondolata, az már vitán felül áll és jelentőségében csak nőni fog az idővel. Amit tett, azt is mind, jól-rosszul, hibázva, ráhibázva, egyért tette: a magyarságért, a magyarság jövendőjéért, egy mélységesen és szentségesen átérzett és átgondolt és vérévé áthasonult hivatás és küldetés lázában, igézetében, lendületében és révületében is, mint az alvajáró és álomlátó lunatikusok, akik a meredély szélén se szédülnek, akik a magasság párkányán is bizton járnak, halálos biztossággal.
Nevezetes nagy párbaja Görgeyvel a forradalmi hegemóniáért, ma is eldöntetlen. De ma már világosan látjuk és nyíltan bevallhatjuk, hogy a nép ítélete a nagy népvezér javára és a nagy hadvezér ellenére lényegében igazságos és megfellebbezhetetlen. Görgey lehetett napóleoni kaliber (sőt részben hasonló karrier is), de alapjában véve az osztrák szoldateszka szellemi és erkölcsi gyermeke és tanítványa volt, aki rideg ésszel és hideg szívvel operált ott, ahol a népharag lávája áradott és buzgott, aki egész katonai és diktátoros és kunktátoros mivoltában csak abban különbözött a Windischgrätzektől, hogy hideg szíve fölött nem a császár fehér egyenruháját viselte, és (noha ez nem csekélység) tudott győzni és tudta győzelmeit kihasználni is. De nekünk ma már szörnyen gyanús, nem az, hogy Paskievics megkegyelmezett neki, hanem az, hogy Gyulai Pál és táborkara kegyelte, e Deák Ferencnél is deákabbak, e munkapárti honfiak, e lelkes mamelukok és Arany János nyomán rabon daloló főrendi ódaköltők. És Kossuth Lajos nagyságát, szépségét, igazságát és (last but not least) varázsát még azok a háromszínű kétkulacsosok se tudták lejáratni, akik tabut és fétist csináltak belőle, a nevéből, a programjából, a szobraiból és a koporsójából.
Arról tehát lehet vitázni, hogy mit cselekedett, amikor cselekedhetett, de az előtt csak áhítattal lehet leborulni, amit tetteinek, személyének és életének lényege: karmája jelent nekünk, szegény és szabad, mai és holnapi magyaroknak. Mert reméljük, éppen a Kossuth nevében és szellemében, hogy holnap is magyarok lehetünk és leszünk. Ami a monoki szülöttnek, a pataki jurátusnak és pozsonyi diétai férfinek legmesszebbre kizengő és elható tettét: a debreceni detronizációt illeti, hát hiszen már etekintetben is, október 31 után, egy véleményen vagyunk ma már április 14 felől. Ami félszázadon át átkos hamarságú rebelliónak tűnt a labancok és pecsovicsok szemében, amit az iskolákban, szószékeken, nemzeti ünnepeken és képviselőválasztásokon annyira igyekeztek azzal a bizonyos jótékony feledésfátyollal elborítani, ez a kálvinista templomi trónfosztás ma, a második magyar köztársaság első évében csak nyert jelentőségében, amely prófétai és világhistóriai és olyan szankciót kapott napjainkban, háromszázados és ötödféléves, meddőnek látszott szenvedés és véráldozat árán, amelyre csak jogos büszkeséggel tekinthet a kossuthi géniusz az örökkévalóságból. E ponton Kossuth, a tett embere nemcsak nem tévedett, de messze előre látott.
De hiszen egész lényében a legszembeötlőbb és legkiütközőbb vonás éppen ez a prófétai (és később pátriárkai). Ez a vonás jelentkezik a szónoki zsenijében is, amely verte Cicerót és Mirabeau-t és gyakorta ott szárnyalt, azokon a magaslatokon és azokban a mélységekben (kivált Szegeden, Attila és Dózsa városában), amelyek Dantét és Savonarolát vonzották és ihlették. Ez a vonás adja meg orátori és írói egyéniségének a romantikus színt és hangulatot. Hiszen igaz, a romantika akkor a levegőben volt, és egy Széchenyiből is, az ő angol hidegvérű és német érzelmességű lényéből is költőt és látnokot csinált; de micsoda költőt, egy magyar lord Byront, aki megélte a maga tragédiáját, és micsoda látnokot, aki beleőrült a valóságba, amit megjósolt egy matematikus pontosságával és egy Jeremiás végzetességével.
De Kossuth ezen kívül és felül az a próféta volt, aki próféciáit betelni segített, minden szavával és tettével, és azzal is, amit az eseményeken kívül és fölül kerülve, a maga korlátlanul hatalmas és sugallatos egyéniségének rádium-emanaciójával mintegy beleszuggerált népe történeti fejlődésének tudatalatti és földalatti folyamataiba.
És ami akkor romantikának tetszett, ihletett és ihlető retorika pátoszának, az ma pragmatikája lett a históriának, múltunk, jelenünk és jövendőnk becsületkódexe, amelyet nyugodt lélekkel és elégtétellel mutathatunk föl az ellenséges világnak, és tanulságul és biztatóul meghasonlott önmagunknak. A kései utód az ő szobra alatt nem csupán a történelmi érzés hűvös pátoszával pillant föl rá, szép, okos és erős, fiatal férfiarcára, jövőbe mutató karja acélos lendületére, egész emberi és magyar magasabb rendűségére.
Kossuth Lajos ma is a magyarság élő és mozgató ősi erői közül való. Orientálódni még ma sem (sőt különösen ma nem) lehet nélküle se Magyarországon, se a nagyvilágban. Ez a nagy halottunk ma még élő szobor, ma még zengő szobor, amely az új nap ─ vörös és véres nap ─ sugarainak érintésére ismét hangot ad egy nép vágyainak, akaratának; karja irányt jelöl a haladásnak a világtörténelem megint úttalanná vált útjain.
Szegedi szobrán a magyar paraszt, a jövő rendjét vágó kaszás tekint föl rá szerelmes áhítattal, és a magyar parasztlány fon koszorút csillagokba szántó homlokára tiszta rajongással. A magyar ugar népe, a hazai rög népe, amely Dózsa népe volt és Kossuth népe lett, ma megint megváltót kíván, dózsai elszántságút, kossuthi lendületűt. Az új Március, a magyar Germinal ma még csak dermedten ébredezik, a magyar föld igazi népe még keresi szavát, még összeszorítja öklét, de hamarosan megszólal és ütni fog, mihelyt órája üt, a históriai.
Halálának negyedszázados évfordulóján feltűnően kevés szó esett Kossuthról, szinte némán ünnepelték, de hiszen a levegőről se beszélünk, amelyben élünk és mozgunk. Kossuth lelke pedig valójában a szabadság levegőjét árasztja, és a turini száműzött ma otthon van minden szívben és házban, ahol magyarság és szabadság él, akár mint drága valóság, akár mint még drágább óhajtás. Mert Kossuth géniusza is elmondhatja ma már az írás igéit: Én veletek vagyok a világ végezetéig!