Kortársaimhoz
| Kortársaimhoz szerző: Komjáthy Jenő |
Ragyogjatok, ti könnyü cseppek,
Csak ússzatok a fölszinen!
Élvezzetek ti, kik siettek
Elkapni mindent röptiben!
Himbálva ringatag habágyon
Elkorcsosúl a púha szellem;
Ah, más, ah, ragyogóbb világon
Csügg váltig méla, szomju lelkem!
Ki retteg az idő lehétől,
Siessen élni, rajta hát!
Ragadja kérész életéből,
Csak szíja ki a perc savát!
Futó a tűz, mi ott világit,
Futó gyönyör a kapzsi szemben;
Ah, más, ah, nemesebb a láng is,
Mi olthatatlan ég szivemben!
Bálványotok körül forogva,
Imádjatok ti porgyönyört,
Míg lelkem öntüzén lobogva
Lángszárnyakon az égbe tört!
Mi néktek élv, irtózom attól;
A durva kéjt minek keresném;
Ah, más, ah, fínomabb anyagból
Van szőve fényreszomjas elmém!
Rátok keggyel tekint az ég is,
Csábítva vonz ezernyi tárgy,
S mi kebletek hevíti, mégis
Csak úri kegy, csak szolga vágy!
Ó, szolga-szívek, szolga-élet!
Másért rajong e büszke szellem;
Ah, más, ah, szabadabb a lélek,
Mely itt csapong e porhüvelyben!
Kit ti szerettek, halva van már,
Mit ti öleltek, pára mind,
És szívetek a korcs, a kalmár,
Csupán a föld felé tekint.
Fojtó a lég is ott közelben,
Lélegzenem mindenha kín ott;
Ah, más, ah, magasabb a szellem,
Mely egykor engem létrehívott!
Ti porszemek! Csillogjatok hát,
Élvezzetek csak sebtiben!
A kor szememben gyáva korlát,
Szemem csak a jövőn pihen.
Öltők borulnak tőle lángba,
Ami hevített életemben;
Ah, más, ah, tündöklőbb világba
Lát máris méla, szomju lelkem!