Komoly szó a vihar előtt

Komoly szó a vihar előtt szerző: Garay János

Márczius 9-én, 1848.

Utósó farsang éje van,
A mámor és toborzás éjjele;
A magyar embert, mint embert, s magyart
Oly sok keserv és bánat sujtja le:
Hogy nem vehetjük néki rossz neven,
Ha kedvmámorban fúl ez éjjelen.

Ki fogja kárhoztatni a szegényt,
Ki nappá teszi rövid éjjelét,
Hogy reggel arcza vér verejtekével
Ehesse könynyel sózott kenyerét?
Ha borra költi pénzét e napon
S vigságot vásárol a mámoron?

Ki vádolandja mezején a népet,
Mely nem magának vet s másnak arat,
Ha egyszer egy évben, ez éjjelen
Kezébe kapja a tölt poharat
S czigánya bús nótáján felvidul?
Holott borába most is könyje hull...

Utósó farsang éje van,
A mámor és toborzás éjjele;
Csak egy viraszt, csak egy viraszszon ébren,
A honfiúnak edzett kebele...
Az ő szivén legterhesb súly vagyon,
Melyért remeg - a szív imádta hon!

Az ő szeméből a szegény könyűi
Mint hű tükörből visszarezgenek;
Az ő szivén a nép fájdalma ég,
Mely azt aggálylyal, búval tölti meg;
De nem magáért, nem egy életért,
Agg ő s remeg az összes nemzetért.

Koczkán az alkotmány, a szent szabadság!
Vagy elveszítjük bűnös-hanyagon,
Vagy visszanyerjük fényes győzelemmel,
Nem állhatunk s nem állunk fél uton;
Gördül s megindul immár a kerék...
Hol áll meg? Isten tudja és az ég!

Utósó farsang éje van,
A mámor és toborzás éjjele;
Jobb vigadozni, mint renyhén aludni,
Ébren van még a nemzet jobb fele!
S ha lelke van még s szíve a magyarnak,
Elébe áll mint férfi a viharnak!

Pozsony felől uj zászló lengedez,
Hir és dicsőség szele lengeti;
Az ige rajt tisztán olvasható,
Mit tennetek kell, fennen hirdeti:
Függetlenség, önállás e hazának!
S közös szabadság minden hű fiának!

Tudjátok-e mint testesíti meg
Egy nép az igét, melyre rámutat?
Ha millió szív egyet üt reá...
S ez egy ütésnek neve: akarat!
Ki az közöttünk, a ki nem akar?...
Korcs szolga, de nem honfi, nem magyar!