Kolostorba!

Kolostorba! szerző: Komjáthy Jenő

   Get thee to a nunnery!
                                  Shakespeare: Hamlet III. I.'1
                                  


                    ...laeta quod pubes hedera virenti
                    gaudeat pulla magis atque myrto,
                    aridas frondes hiemis sodali
                    dedicet Euro.

                                       Horatius: Ad Lydyam
                                       

Te hervadsz. Halványul a szépség,
Sápad a fény is arcodon,
A kor zsákmányul ejti véred,
S elhagylak én is, angyalom!

Az elmulás pipogya törvény,
De róla ember nem tehet,
S nincs Isten, aki visszahíja
Az eltűnt, tiszta élveket.

Szerettelek; de vége annak!
Széttört a fényes Ideál;
A régi szenvedélyek üszke
Előbb-utóbb hamura vál.

Meguntalak. Hiába csábítsz
Kinálva újabb élveket,
Nem áhitom már játszi lényed;
E szem már messze révedez.

Nem szomjazom bűvös szavadra,
Nem halok egy mosolyodért,
Szélnek bocsátlak, mint a lombot,
Melyet hideg zúzmara ért.

Ah, oda van már régi bájod,
Hiába kendőzöd magad!
Több lángvérű, hóbortos ifjú
A te hálódba nem ragad.

A lányok gúnyosan nevetnek,
Maholnap minden elkerül;
S én is, a régi rab; dalomban
A szánalom gúnnyal vegyül.

Mentsd meg a régi, ah, de tünde,
Ragyogó bájak romjait!
S ha már a testet meg nem óhatd,
Mentsd meg a lélek hamvait!

Menj kolostorba! Erre kérlek,
Bús, hervatag Oféliám!
Hisz a virág, tudod, mivé lesz
Eső és napsugár hiján!

Ne menj a napra sem! Veszélyes
Beteg virágnak még az is:
Kikölti vétkes szenvedélyit
Még hulladozva, porban is.

Ne sírj, galambom! Hisz ha egykor
Jó volt szivemmel játszanod:
A játékszert minek töréd szét?
Több játékszert nem adhatok.

Borulj a földre és zokogd el
Szelíd, engesztelő imád,
Tépd össze lenge szíved fátylát!
S feledve lesz minden hibád.

Az Isten megbocsát s a gúnydal
Nekem is elhal ajkamon,
Napfényes álmaim hatalma
Ugyis dicsőbb tájakra von.

Menj kolostorba! Int az óra.
Többé sohase lássalak!
Tovább ne kívánj élni! Ó, tűnj
A semmiségbe, fényalak!