Kodolányi János: Szakadékok
szerző: Bálint György
A magyar falu és a magyar paraszt életéről szokott eddig tragikusan mély és megrázóan igaz regényeket írni Kodolányi János. Ezek a monumentálisan komor és sötét színű írások egészen új hangot hoztak a magyar irodalomba, és egészen rövid idő alatt juttatták az arriváltak legelső sorába fiatal írójukat… És a keserű és kombattáns lendületű parasztregények sorozata után most, szinte meglepetésszerűen, új témát és új meglátásokat hozott Kodolányi János legújabb könyve, melynek címe: Szakadékok.
Ennek a regénynek a hőse egy tízéves kisfiú, akit felhoznak a faluból a vidéki városba, és kosztba adnak, hogy középiskolai tanulmányait folytassa. Hogy ez a kisfiú miket látott, és miket élt át: ezt mondja el a regény egyes szám első személyben. És aki eddig nem tudta és nem érezte: azt ez a regény fogja meggyőzni arról, hogy a tízéves kisfiúk élményei és meglátásai sokkal izgalmasabbak, mint a felnőtt férfiakéi. Ha mikroszkópon át nézünk egy vízcseppet: ezermozdulatú, izgalmas, nyüzsgő élethullámzást találunk benne, egy miniatűr életóceánt, egy mikrokozmoszt. És Kodolányi tartja elénk azt a mikroszkópot, melyen át megláthatjuk a gyermeki lélek apró vízcseppjének gazdag, változatos, igazi életét.
Sokan írtak már a világirodalomban önéletrajzszerű regényt, melynek egy része a gyermekkorral foglalkozik, és azt mondja el. Csak Dickenst, Romain Rolland-t és Strindberget kell hirtelenében példaként felhozni, de vannak még sokan mások. Ezekben a regényekben azonban a gyermekkor ábrázolása elsősorban arra való, hogy kiindulópontja, bázisa legyen az egyén, a lélek további fejlődésének. Kodolányinál a gyermekkor ábrázolása nem eszköz egy genetikus, evolúciós lélekábrázoláshoz, hanem fő cél. És a legfontosabb célja: megmutatni a gyermek szemén át nézve a felnőtt környezetet, egy típust, egy társadalmi osztály jellegzetes alakjait.
Ez a társadalmi osztály Kodolányinál először: a vidéki kispolgárság, a kisvárosi spíszbürger. És ennek a feladatnak a megoldásához van Kodolányiban valami olyan erő, ami különösképpen magában egyesíti Strindberg kegyetlen éleslátását, Dickens minden groteszket megérző, csendes humorát és Romain Rolland érzékeny, finom intellektualizmusát. És az eddigi darwin-spenceri életszemléleten és pszichológián túl, Kodolányi már észrevétlenül és feltűnés nélkül felhasználja Freud lélekelemző módszereit is.
Végtelenül egyszerű eszközökkel dolgozott ebben a regényben Kodolányi. A gyermek élesen, tisztán látja a dolgokat, és egyszerűen, világosan számol be róluk: ez a lényege ennek a könyvnek is. Nagyon nehéz feladat felnőtt fejjel egy gyermek ideológiájába helyezkedni, és elkerülni a rengeteg lelki anakronizmust. Ezt a feladatot csaknem maradék nélkül oldotta meg az író. Ez az írás látszólag csupa könnyedség, frissesség és egészséges, primitív problémátlanság, mint egy gyermek lelki világa, melyben még nem kezdte el gátlásait a külső konvenció-kultúra.
De ez a nagy könnyedség csak látszólagos. A sorok között hatalmas feszültség érezhető, és inkább csak sejtetően, mint láthatóan, megtárulnak az óriási szakadékok, melyek a gyermeket a felnőttől elválasztják. Ezeken a nagy szakadékokon át kemény, kérlelhetetlen élességgel és objektivitással látja a gyermek a felnőttek arcát. Kodolányi mesteri emberlátó ereje egészen tökéleteset produkált most újra, amikor felvonultatott egy spíszbürger-arcképsorozatot. Memling és Quentin Metsys festették meg olyan frappáns és szinte már groteszk realitással egyes flamand polgárok portréit, mint ahogy most Kodolányi hoz elénk néhány sváb nyárspolgár típust. Felejthetetlen alakok ezek, éppúgy, mint Kodolányi régebbi regényeinek parasztalakjai... De azért egy cseppnyi tendencia sem érezhető ki a regényből, mint ahogyan semmi tendencia sincs a gyermekek éles és tiszta meglátásaiban.
Forrás
[szerkesztés]- Lásd a vitalapot!