Knócz József és László sírverse

A Wikiforrásból
Knócz József és László sírverse
szerző: Arany János

I

E fölemelt gyász-kő; idegen! számodra jelentse:
   Kit fedez a holtak nem rövid éje alant.
Emlékét, mi övéi, kövön nem, szótalan ércen
   S néma betűn bírjuk: vésve szivünkbe van az.
Emlékül minekünk állatta magasztos erényét
   A hű férj, szeretett jó atya és hazafi.
Tiszta becsűlettel ragyogóvá tette betűit,
   Jelleme a márvány, hol neve írva marad.
A fáradhatlant fáradság győzte le végre;
   Sok vesztése után itt nyeresége vagyon.
Két város polgára, betöltvén emberi tisztét,
   Mennyei polgárrá tette örök kegyelem.

(1856.)

II

A nagyatyát, szerető nagyatyát vidítani jöttem.
   Könnyetek a fiuért szűnjön omolni, szülék.
Még, örömére, alig hogy kezdtem játszani térdén:
   Most kebelén nyugszom, hív unokája, megint.

(1857. okt. 27.)