Knócz József és László sírverse
szerző: Arany János
I
E fölemelt gyász-kő; idegen! számodra jelentse:
Kit fedez a holtak nem rövid éje alant.
Emlékét, mi övéi, kövön nem, szótalan ércen
S néma betűn bírjuk: vésve szivünkbe van az.
Emlékül minekünk állatta magasztos erényét
A hű férj, szeretett jó atya és hazafi.
Tiszta becsűlettel ragyogóvá tette betűit,
Jelleme a márvány, hol neve írva marad.
A fáradhatlant fáradság győzte le végre;
Sok vesztése után itt nyeresége vagyon.
Két város polgára, betöltvén emberi tisztét,
Mennyei polgárrá tette örök kegyelem.
(1856.)
II
A nagyatyát, szerető nagyatyát vidítani jöttem.
Könnyetek a fiuért szűnjön omolni, szülék.
Még, örömére, alig hogy kezdtem játszani térdén:
Most kebelén nyugszom, hív unokája, megint.
(1857. okt. 27.)