A lap feldolgozottságának foka

Klasszikus Walpurgis-éj

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Klasszikus Walpurgis-éj
szerző: Paul Verlaine, fordító: Kosztolányi Dezső

Ez itt a második Fauszt szombatéje.
   Halk, ütemes, zenélő szombatéj.
Előtted egy műkért — Lenôtre-féle -
   merev, bohókás és kacér.

Köröndök; gyöngyöt síró méla kút-sor;
   simára nyírt utak; bronz istenek;
szilvánok; itt-ott Vénusz szobra kuksol;
   gyepágyak és hant-kerevet,

bús gesztenyefák; illatos virágok;
   itt törpe iskolázott rózsafák;
háromszögekbe nyírdalt tiszafák ott.
   A hold meg ontja sugarát.

Éjfél, az udvar parkján halkan éled
   egy dal, süket, bús, álmatag dana:
oly édes, oly bús, oly fájdalmas ének,
   mint Tannhäuser vadászdala.

A messze kürtök fátyolhangja dobban,
   gyengéd-szelíden sír a borzalom
az összezengő részeg szólamokban;
   s reá a rezgő talajon

fehér alakok vézna árnya szálldos,
   rájuk esik a hold sugár-nyila
s a zöld homályban testük oly opálos.
— Raffet-től egy Watteau-fantázia! —

Átfogják egymást a fák zöldes árnyán,
   ernyedt a testük, szemükön köd ül.
Évelgő, lomha tánc indul a márvány,
   a bronzok, a bokrok körül.

— De kik e rémek, részeg költő szülte,
   vagy szörnyű szenvedés koholta ki?
Kik e kísértetek a holdas űrbe,
   tán a sírok halottai?

Ó, álmodó, ugye ezek a gondok,
   mik véresen nyúltak szivedbe le?
És e sötét csapat, e furcsa-bomlott,
   a holtak őrült serege? —

Mindegy! csak szállnak a vad látományok,
   táncolva, búsan és féktelenül,
mint porszemek, a napsugárba szállók,
   s egyszerre mind-mind szertezüll.

Sorban kialszik a kürtök zenéje,
   mivel a szürke hajnal odaér,
s egy kert marad csupán — Lenôtre-féle —
   merev, bohókás és kacér.