Kire bízta
| Kire bízta szerző: Gárdonyi Géza |
Az ülőhelyemre rádobtam a felsőkabátomat. És a kocsi folyosójára léptem, hogy lássam a kis araukáriai fás állomást. Mikor visszafordulok, épp akkor zöttyen a helyemre, a kabátomra egy álmos spanyol, - amerikai spanyol.
- Pardon, - mondja felugorva, - nem láttam. Mi ropogott benne?
- A szemüvegem.
- Valami vastagabb... - Egy kis skatulya szivar. Az nem volna baj, de a szemüvegem.
- Nincs másik?
- Nincs.
- Lesz.
Megnézte a szivaros skatulyát.
- El Tributo, flor fina, ez bizony pozdorjává törött.
Megnézte a szemüvegem cserepeit is. Az egyik cserepet kivitte. Valamit beszélt a konduktorral az ajtó előtt.
Egy óra multán a városba érkezett a vonat, Rosarioba. A kocsinkba egy ezüstpaszomántos sapkájú inasgyereket igazított be a konduktor. A gyerek papirosba burkolt valamit hozott a spanyolnak, és elegáns mozdulattal vette le a sapkáját, amelyen valami nagy szivarszállító cégnek a betűi ragyogtak.
- Mennyi! - kérdezte a spanyol
- Két pezo, - felelte az inas, - és húsz centavosz.
A húsz centavoszra kissé elpirult.
A spanyol megfizette, s nekem nyujtotta a papirosba burkolt valamit.
- Tessék a szivar és a szemüveg.
Kibontottam a papirost. ,
A szivar csakaz: El Tributo, flor fina. A szemüveg is csakolyan, amilyen az eltörött. Meg is próbálom a burkolópapiros betűin:
... a halál tehát itt ül a nyeldeklőmben...
Kézírás, dán nyelven. Tavaly foglalkoztam a dán nyelv megtanulásával. Nem nehéz nyelv annak, aki a németet érti... . a halál tehát itt ül a nyeldeklőmben...
Valami regény kéziratából való, - gondoltam. Nem foglalkoztam vele tovább. A fő az, hogy a szemüveg jó.
Úgy egy óra multáin azonban megint fölvettem a papirost és magamuntából nézegettem. Vékony sárgás papiros. Elfakult máknyi apró írás. Bizonyára rövidlátó ember írta. A papiroson fönt kék nyomtatással.
Victoria Ocean steamer.
Tehát mégse regény, hanem levél. Valami levélnek a belső része. Se eleje, se vége. Rest ember írhatta, vagy zavargatott, mert a betűk dőlésén, sorok változásán látszik, hogy nem egy-ültében írta: ötször-hatszor is másul a toll vagy a tenta. A trafikos bizonyára a burkolópapírosok között vette.
Estefelé járt már az idő, - nem rontottam tovább a szememet. De nem is érdekelt. Föltettem a papirost a poggyászhálóra a szivar fölé.
Buenos-Airesből indultam akkor északnak. Ott is kellett hálnom a vonaton.
Másnap délelőtt, hogy a szivargyujtásra gondolok, megint megpillantom a levelet. Magamúntából silabizálom:
Victoria Ocean steamer
... is nem telegrafáltam, hogy meglepődjetek. Aztán látod, ha mégis valami bajom történnék, mellettem vagytok. És még egy: inkább gyógyíttatom magamat a mesterrel, hogysem a tanítványokkal. A párizsi Pasteur-intézet máris világhírű.
Minden pénzemet és értékpapírosomat magammal hozom. Nem volt rá időm, hogy bemenjek a városba és átutaltassam Európába. Ez bizony nem kis gond: egy kilót nyom csak az aranyja, és egy kötet százpezós bankó domborítja a mellemet. Dehát hétfőn reggel indult a hajó, vasárnap a bankok be vannak zárva.
A farmot rábíztam Józsefre. A termést különben is eladtam. Csak épp az állatok maradnak, meg a takarmány. Gondoltam: veletek töltöm a telet a Riviérán, és ha Évának netalán szerencséje kínálkozik, férjhez bocsátjuk, - legyen a kezünkben a móringja is. Remélem, fölébredt már!... ( Vastagabb írótoll. )
Hát nyugodtan indultam útnak. A kocsisunkon, tudod, hogy a harmadik hónapban jelentkezett csak a baj. Az orvos ugyan sürgetett, hogy azonnal és leggyorsabb hajóval utazzak Washingtonba, dehát az orvosok minden kis bajt óriásítanak. Éshát nem is bizonyos, hogy az a washingtoni Pasteur-intézet megkezdte már a működését, Gondoltam: tíz nappal több vagy kevesebb, az már úgyis egy. Inkább megyek Európába, és ha valami bajom történik, legalább nem sóhajtozok: csak a feleségem itt volna! - No, ne ijedj meg: nem lesz bajom. Pasteur megérint az élet tűjével, aztán, ami még ennél is fontosabb, én is ott vagyok Éva mellett.
Te akármilyen okos asszony vagy is, együtt-pityeregsz a lányoddal. A büszkeségedet nem sérti, hogy a lányod majd a te korodban dohányt és szivart árul. Gimnáziumi végzettség és férjül egy tudatlan fráter, spanyol semmi. Micsoda éretlen liba vagy te, Éva, az érettségi bizonyítványoddal.
(Világosabb tenta.)
Ahogy szemlélem az utolsó beszállókat is, egy pepitaruhás szőke urat látok, sárga szakál, kenderbajusz, afféle sörivó porosz arc,-negyvenéves. A fején szürke cilinder, a lábán fehér cipő.
De akkor csak épp, hogy a szemembe ötlik. Két szerecsen száll még be, aztán még futva egy asszonyság a cselédjével és a fiacskájával, s a hidat elvonják. A hajó fütyül, indul.
Viszontlátásra Buenos-Aires!
No nem sokáig néztem. A kabinom érdekelt, hogy kik lesznek az útitársaim? A kofferem zárja ugyan biztonságos, dehát mégis egy hónapig hálni három idegennel... Amint leindulok a lépcsőn, a sárga szakálú úr hágdos fel velem szemben. Fekete lüszterruha rajta, fekete szalmakalap a fején. Fekete cipő a lábán.
Meglepődve nézek rá: három perce, hogy a hajóra lépett, ha egyenesem rnent is a kabinjába, akkor bele kellett tellenie két minutumnak, míg odajutott. Egyperces öltözködés? Égő házban se lehet!
Megtalálom a kabinomat. Két olasz helyezkedik már benne, jóképű utasok. Ők is érdeklődve tekintenek reám. A negyedik utas is belép: egy öregúr, afféle bolygó angol, - esernyő, nézelő, bédekker.
Visszatérek a födélre. Szándékom,, hogy leheveredek egy alkalmas tábori székre, s így szemlélem tovább, hogyan halványul egyre az argentínai partvidék. Hát képedj Simon! - az egyik széken ott ül a sárga szakálú, de krémszínű vászonruhában! A fején tengerészsapka. A lábán tenniszcipő. Legfeljebb hat-hét perc telt el, mióta feketébe láttam. Kilenc perce, hogy pepitában!
Ha egészséges volnék, szívesen mulattatnálak, kedves Annám, ennek a különösségnek hosszas elmondásával. Így azonban csak röviden írom meg, hogy amint ott bámulok, előkerül a másik sárgaszakálú is, a fekete lüszterruhás.
Annyira hasonlítottak egymásra, hogy ők maguk is összebámultak. És a feketeruhás meg is szólalt dánul:
- Földi?
- Örülök, - felelte a másik a kezét nyujtva.
Mind a kettő megnevezte magát.
Szerettem volna szólni nekik, hogy én is dán vagyok, de csak nem ugorhatok mingyárt közéjök. Meg aztán, ha dánok is, ki tudja, mifélék? Betörők is lehetnek, hamiskártyások is, vagy ki tudja, micsoda körözőlevél elől menekülők? Könnyen ismerkedni csak Éva szokott.
Ott aztán hogy összeültek, egyszerre láttam a hasonlóságukban is a különbséget. Az egyik félfejjel magasabb és vagy öt évvel idősebb, komolyabb is. A fiatalabbik gesztikulál. Az idősebbik matrózpipát szipákol és nem legyintget minden harmadik mondatánál.
Megnéztem az utasok névsorában, mifélék? Az idősebbik gyapjúkereskedő, a fiatalabbik írógépgyáros, lehet különben, hogy mind a kettő csak vigéc.
A közelükben ültem másnap és hallgattam őket:
- Laplata szép város, - mondta a gyapjúkereskedő, - nagyjövőjű. Az aranyat ma már nem Kaliforniában keresik a gazdagodásra vágyók, Argentína a kincsek országa.
Az írógépes legyintett:
- Kevés benne a művelt ember. Van egyetem, de nincs tudós. Van csillagásztorony, de nincs csillagász. Háromszáz írógép nincs kerekegész Argentínában.
- De hatvankét millió juh tenyészik itt, uram. Még a verebek is gyapjúból raknak itten fészket.
Az írógépes legyint:
- A fő kincs az értelem.
A gyapjász elhallgat. Nagy füstöt gomolyit a pipájából.
Másnap megint beszélgetnek. Egyiptomról beszélgetnek, hogy sok a vak benne. A gyapjúkereskedő beszéli, hogy Kairóban lakna telenkint legszívesebben, ha abbahagyná az üzletét, de az a sok vak ember elirtóztatja.
- Nekem van egy vak munkásom, - mondja rá az írógépes. - Csakúgy dolgozik, mint a jószeműek. Az egyiptomi vakokat is be lehetne tanítani mindenféle munkára, olcsó munkások lennének.
A gyapjász elkomolyodik:
- Csak azért, hogy olcsók?
- Hát miért másért?
A gyapjász nagy füstöt gomolyit.
- Véltem, hogy emberségből.
Az írógépes vállat von:
- A világ üzlethelyiség. Minden csak üzlet. A császárkodás csakúgy üzlet, mint, a koldulás. Maga a földgolyó is bizonyára aranytengelyen forog.
A gyapjász emelt szemöldökkel gomolyit.
- Csak az ember, - mondja rosszallón, - csak az ember.
Megértettem a beszélgetésükből, hogy tisztességes urak; a gyűrűjükről láttam, hogy házasok is már, - bemutatkoztam harmadik dánnak.
Több dán nincs is a hajón.
Node nem sok hasznomat látták. Valami különös kedvetlenség, nyomottság volt rajtam. A tengert okoztam érte: émelyített a tengeri levegő, a víznek örökös nyugtalansága. Álmatlankodtam is. Ha meg aludtam, mindig azzal a fene cigarettaházi sihederrel vesződtem. Özvegyeknek való mesterség. A férfitrafikos olyan nekem, mint a hímző vagy harisnyakötő katonatiszt. No szörnyű virgódások! Olyanokat álmodtam, hogy még a hajó is csaknem visszafarolt tőle.
(Vastagra változó írás.)
A sebem, mint írtam, már gyógyult volt, csak épp, hogy nyoma látszott a harapásnak. Egy éjszaka azonban fájósan bizsergett.
Nem törődtem vele.
Az orvosunk azt ajánlotta, hogy ne képzelődjek: a kutyamarás csak akkor mérgezi meg az idegeket, ha a nyál belejutott a sebbe. Bizton remélhetjük, hogy nem jutott be, merthiszen a kettős ruha elfoghatta a nyálat. Jobban csak a családom megnyugtatására oltassam be magamat.
- Mégis, - kérdeztem, - hát mik az első jelek?
- Nem mondom meg, - felelte, - mert akkor magára képzeli. De leírom, borítékba zárom. Ha az úton netán akadozik a lélekzete és mikor nyel, görcsfájdalmat érez a torkában, csak akkor bontsa fel a borítékot.
- A család megnyugtatására?
- A maga megnyugtatására.
S írt egynéhány szót, borítékba pecsételte.
Nohát nem is bontottam fel. Minek nyugtalanítsam magamat?
Beszélgettem a földiekkel. Azaz hát jobban csak ők beszélgettek, a két sárga szakál, beszélgettek mindenféle ostobaságot.
- Nekem nincs gyermekem, - mondja az írógépes, - nem is kell.
- Nekem van hat, - mondja a gyapjász, - legyen, még hat.
- Minek az?
- Minek? Hát minek vagyunk mink? Hat leány, hat fiú, úgy szép. Hat fiú már megvan.
- Hát éljenek. De nagy gond.
- Nem nagy gond.
- A taníttatás nagy gond. Pályaválasztás nagy gond.
- Taníttatás nem nagy gond. Minden pálya jó pálya, csak szorgalmasak legyenek és becsületesek.
És vidám füstöket pöfföget.
Az idő meghűvösül a harmadik napon.
- Esső lesz, - mondom, hogy valamit én is szóljak.
-Akkor meleg volna a levegő, - feleli a gyapjász. Arra gondolok én, hogy talán erre is úszkálnak jéghegyek. A jéghegyek már nem egy hajó ütközött bele.
A kapitány épp akkor sétált el mellettünk. A gyapjász neki is elmondta a véleményét.
A kapitány mosolygott:
- Ide már csak víz alakjában érkeznek a jéghegyek. Szicíliai eredetű kapitány. Afféle cigányszemű Rinaldó Rinaldini pofa. Hasonlít Évának a naplopójához, - azért nézek rá balszemmel.
- Bizony, - mondja az írógépes, - aki az Oceánra indul, sohse tudhatja: fenn ér-e földet, vagy lent? A hajókazán vasában egy miknyi kis rücsök, - talán légy esett oda, mikor öntötték; a hajófenéken egy srófnak a meglazulása; a tengerben egy vízszín alatt rejlő korallerdő; a hajórakományban maga súlyától meggyulladó szén, petróleum, benzin, puskapor, patron, dinamit, - nem is jó rágondolni, mi minden szerszáma van a Halának a tengeri hajón.
A gyapjász vállat vont:
- Hát maga az emberi test? Egy miknyikis repedés a szív valamelyik csövén, egy srófnak a meglazulása az agyam kerekeiben, a májamban lappangó bacillus-erdő, a gyomrom rakományába beletévedhető halméreg, gombaméreg, húsméreg, rézméreg, kénméreg, mindenféle méreg. Hiszem a Hiszekegynek az utolsó mondatát is.
- No, én nem vagyok olyan szerencsés, - mondta elmosolyodva az írógépes. - Egyszer élek, aztán pont.-
- Sokszor élek és mindig kötőjel.
- Pont!
- Kötőjel!'1
- Mi bizonyítjta?
- Maga az a kérdés, hogy kérdezhetem: mi bizonyítja? Mi az, ami bizonyítja? Gondolat. Mi az a gondolat?
- Az agyam egy sejtjének egy mozzanata.
- Mozzanata. Hm. Hát mi az agy?
- Sár. Velővé formálódott sár.
A matrózpipából nyugalmas füst gomolyodott:
- A sár nem gondolkodhatik.
Ezt már érdeklődéssel hallgattam. Gondolkodtam már én is ezen a kérdésen, hogyan, honnan mozdul a gondolat? Dehát aki gazdálkodás- sal bajlakodik, a földjére sincs elég gondolata, nem hogy még magán a gondolaton is gondolkodjon.
Mégis némi irígységgel néztem a gyapjászra: honnan szedte a bizalmát? A bizalmát az életben, a bizalmát a halálban? Honnan? A hallásból? A tudományból? A meggondolkodásból?
Szerettem volna tőle megkérdezni egyetmást. De valami fojtót éreztem a, levegőben. Nehezítette a lélekzésemet, mint a kénfüst.
Fölkeltem és végigsétáltam a födélen.
Csakugyan a levegő nehéz-e? vagyhogy csak az én mellem?
Eszembe jutott az orvos levele.
Nem, nem bontom fel, csak képzelődés... Talán az a sűrített tej, amit az a Rinaldo Rinaldini adat reggelire... És csakugyan megkönnyebbültem, szinte meg is vidámultam.
Visszatértem a társaimhoz, de azok már akkor egy spanyol családdal beszélgettek. A spanyolokat utálom, mióta Évát mentenem kell attól az egytől. Remélem, Éva, rávilágosodtál már, hogy a házasság intézményében nem a bajusz kérdése a főkérdés.
( Vékonyabb toll. )
Éjjel nyugtalanul aludtam. Némi forróság is háborgatott. A seb is érzékenykedett megint.
Délben, ahogy az ebédhez ülök a két dánnal s nagy únottan fogom a kanalat, hogy megkavarjam a levest, érzem, hogy a torkom összeszorul.
Képzelődés, - gondoltam, - képzelődés.
S fogom a csészét: kortyantok a levesből. Amint a torkomra ér a leves, mintha kővé vált volna: megakad. A szemem is düllyed belé, míg le bírom nyomni.
Csak elhaltam.
Vajjon?... De hátha csak torokbaj? Máskor is történt, hogy meleg időben hűltem meg: egy-két nap nehezen nyeltem, aztán megint rendbe igazodott minden.
Kínosan nyeltem egy-két falatot. Ebédután mingyárt a kabinomba mentem: felbontottam az orvosnak a levelét.
Csak ennyi:
Az első jelek: álmatlanság, étvágytalanság, a seb fájdalmas bizsergése. Ha ezekután a lélekzet akadoz, a nyelés görcsös fájdalommal jár, a napfény vagy lámpafény bántó, s a bántó érzéssel együtt a lélekzés nehézsége jelentkezik és a nyelés görcsei fokozódnak, írja meg a végrendeletét.
A halálos ítéletem!... Tehát nem látlak többé, édes Annám, édes virágom, Évám. A hajó visz még, de már nem Európába!
Egy pohár víz van előttem: próbálok inni.
Görcs!
A Halál tehát itt ül a nyeldeklőmben.
A végrendeletemet megírtam mingyárt ebéd után. Csak egy sor: Mindenem a feleségemé. És az európai címetek.
Dehát majdnem mindenem nálam van: a pénz, értékpapírosok.
Kire bízzam?
A pénz ragad. A pénzért verejték és vér csorog mindenfelé a föld színén.
Kire bízzam?!
A ti sorsotok, a ti jövőtök van ebben a pénzben. Még csak haza se térhettek Európába ennélkül.
Kire bízzam?!!
Még ma kell elintéznem. Lehet, hogy holnap már az elmém is megzavarodik. Évám, nem tilalmazlak többé. Elvégre nem tudok semmi rosszat arra az andalgóra, csupán, hogy nincs diplomája. Ha véled, hogy azt a kis trafikosboltot nagy üzletté lehet átalakítani... De legalább egy évig ne menj hozzá: vizsgáld, próbálgasd reggeli észszel!... Csak ezt a pénzt ne hoztam volna el!
Kire bízzam?""
Mért nincs a homlokára írva mindenkinek:
Becsületes. Vagy: Nem becsületes? El kell intéznem még ma! Még ma! De hogyan?
Ha a kapitány elé lépek s azt mondom: "Uram, engem a veszett kutya mart meg és hát"... Rögtön láncraveret. Aminthogy ...
A levélnek a többi része hiányzik.