Ugrás a tartalomhoz

Király és kapás

A Wikiforrásból
Király és kapás
szerző: Péczeli József

Egy király utazván, egy mezőn megszállott,
  S egy paraszttal, ki ott kapált, szóba állott.
Jó ember! serény vagy látom a munkában,
  Izzadásod bére mi lehet napjában?
Négy garas, jó uram, a kapás felele,
  Igen kevés, mond ő, hogy éred meg vele?
Egy napról más napra egyen erőt veszek,
  Egyet interesre, jó kéznél leteszek.
Eggyel fizetgetem régi adósságom,
  A negyedik garast mindíg sárba vágom.
A király elhülvén nem várt bátorságán,
  S okosan tréfáló szava fontosságán.
Elment, s e szép mesét sokaknak feltette,
  De hogy senki köztük azt meg nem fejthette,
Végre a vén kapást magához hivatta,
  Ki tréfás szavának ily értelmét adta:
Az első garassal éltemet táplálom,
  S erőt veszek, mellyel a földet kapálom.
A másikkal fiam ruházom s nevelem,
  Kinél interessel azt egy nap meglelem.
Régi adósságom eggyel fizetgetem,
  Mert mint lehet, azzal vén atyám tengetem.
Negyedikkel tartom egy eladó lányom,
  S azért mondám, hogy azt mindig sárba hányom;
Mert ez vissza nekem nem fogja fizetni,
  Ha férjhez megy, majd rám ügyet sem fog vetni.

Mint a föld, mely az ég meleg zsírját issza,
  A belé szórt magot bőven adja vissza:
Úgy amit költöttek szülétek reátok,
  Vénségökben fiak nekik megadjátok.
Ti is, lányok, ebben restek ne legyetek,
  Szembe tűnő példát sőt abban tegyetek,
Hogy hazudott a vén utolsó szavába,
  Mert a rátok költ pénz nem hull a Dunába.