Ki vagy?

Ki vagy? szerző: Komjáthy Jenő

Ki vagy te, Fény? Ki vagy te, Jóság?
Ki homlokomra hinti csókját,
Te drága lény, ki vagy?
Méltó, hogy ünnepeljenek
Az Emberek s az Istenek:
S mégis feledve vagy!

Méltó a legmagasb gyönyörre,
El kell-e buknod hát örökre,
És minden cserbe hagy?
A menny tenélküled szegény,
S mégsincs vigasz, mégsincs remény,
Mégis temetve vagy!

Te vagy a nap, te vagy az élet,
Teremthetnél egy mindenséget:
A boldogság te vagy:
S lakásod mégis e pokol,
Hol lassan sorvad, haldokol
Minden, mi szép, mi nagy!

Fődön a csillagok sugára
És mégis bús és mégis árva,
Te drága lény, ki vagy?
Kinél dicsőbbet nem teremt,
Kifossza bár a végtelent
A lázas istenagy.

Te vagy az üdv, te vagy a szépség,
Fölfogni nem lehet egészét,
Az Ideál te vagy!
S ez átkos, durva harc alatt
Elvérzel, széthullsz, fényalak,
Részekre törve vagy!

Ó, élet halhatatlan búja!
Ha az enyészet száraz ujja
Megérint, veszve vagy!
Eltűnik a derű, mosoly,
Minden virágod haldokol,
Szivedbe hull a fagy.

Te vagy a báj, te vagy az összhang,
A teremtés csodája, roppant,
Büvös egysége vagy!
Szivedből szüntelen ömöl
Sugár, dal, illat, fény, gyönyör,
Minden, mi szép, mi nagy.

S ki méltó vagy az örök üdvre,
Az Istenségnek tiszta tükre
S lelkemnek élte vagy:
El kell-e múlnod nyom nekűl?
Mélység, magasság összedűl?
Menthetlen veszve vagy?

Meghallhat-e a halhatatlan?
Bár mindig új, csodás alakban,
A Szerelem te vagy!
A porba hullhat minden itt,
Nem hagyhat el a büszke hit:
Te mindörökre vagy!