Ki a bóldog?
szerző: Fazekas Mihály
Bóldog, ki fákat űltet, ólt
Ifjú legény korában,
Osztán azokra gondja vólt,
Hogy nőjjenek bujábban,
Hernyó, bogár ne bántsa,
Nyúl, kecske meg ne hántsa.
Kivált ha nem róvják azért,
Hogy a kéménnye füstöl,
Dézmát nem ád, se taxabért,
Nem tarthat a becsűstől,
Nem korhelyes, se kényes,
Be bóldog egy legény ez.
Amely leányzó nem hever
Virága szép korában,
De sütni, főzni, varrni szer,
S nem módiz a ruhában,
Vídám, eszes, serény, jó,
Be bóldog egy leányzó.
Midőn az ilyen bóldogok
Egymás eránt hevűlnek,
Azon az égiek magok
Előre már örűlnek,
Látván, hogy a teremtés
Itt is lehet szerencsés.
Tisztán verő jó szíveket
Egymással egyesítik,
Szeplőtelen hűségeket
Áldással ékesítik.
Úgy-é bizony, hogy e' már
Valóba bóldog egy pár.
Ők a világi terheket
Fogódzva hordogatják,
A homlokon gyűlt cseppeket
Csókkal leszárogatják;
Gyűl a gyerek, de nő is,
Gyűl a segítgető is.
Már a fiú az ölyvöket
Riasztja a csibéktől,
Csergetve a gyümőlcsöket
Megőrzi a verébtől,
A fára már fel is mász,
Anyjának ért epert ráz.
A kisleány már enni hint
A tyúknak és rucának,
De csakhamar bé-bétekint
S nagyot visít anyjának:
Jöjjön ki! a kakassa
A tyúkot eltapossa.
Mindennemű szükségeket
A szorgalom beszerzi,
Rakásra gyűlt élelmeket
A gondos ész megőrzi,
Szintúgy dologho' nyúlnak
A gyermekek, s tanúlnak.
A jó szülői nyomdokon
Hogy ékesen nyitának,
A jól nevelt leányokon
Minden szemek kapának.
Elhordta a szerencse,
Már mindenik menyecske.
Három fiok kinőtt: eme'
Törvénytudó, ama' pap,
Egynek vitézi érdeme
Véres jutalmakon kap.
Csak egy maradt a háznál,
Az ősi gazdaságnál.
Jó kis segítő is kerűlt
Menyűl a jó anyának,
Hordozni a nagyobbra gyűlt
Terhét a ház bajának.
Gondos, serény, eszes, jó,
Napához úgy hasonló.
Gyakorta a két öszveűlt
Szépen megért öregnek
Körűlte már a kertbe gyűlt
Másod rajok csevegnek.
Egyik csapat cicázik,
Egy báboz, egy cocózik.
Némely'k após combjára űl,
Némely'k alatta bújkál,
Kis lyány kereng anyós körűl,
Egy a fején babirkál.
Igy múlat olykor-olykor
A kétszeres gyerekkor.
Egy kis legény a fára mász,
Keres gyümőlcs puháját,
Vagy elterűlt ponyvára ráz,
S megrakva inge alját,
Hogy kedveket találja,
A véneket kinálja.
Héj! mond após, midőn kezem
E fákat óltogatta,
Egy vén dudás, emlékezem
Biz erre, mondogatta:
Hogy bóldog, aki fába
Ólt kis legény korába.