Kesergés (Dayka Gábor)
szerző: Dayka Gábor
A csöndes éj bús asszonya csillagos
Fejével intett, s a csecsemő korát
Felűl nem élt királyi Nappal
Anyja szelíd kebelébe sűlyedt.
A játszi Morpheus álmodozásival
Elszenderítő mákszemeit rokon
Kezekkel hinti – széjjel a lágy
Szúnyadozásnak eredt szemekre.
Halotti csöndben fekszik az érező
Természet, és a nappali gondokat,
S a bút, s az élet aggodalmit
Megfeledő nyugalommal űzi.
Csak én panaszlom régi keservimet
Lengő homályban a könyörűletes
Echónak; – ah, ő, bánatimra
Itt rokon hangzatain felelget!
Csak nekem hullnak, fátyolos asszonya
A csendes éjnek, gyöngyeid hasztalan!
Csak nekem: ah, mert jőni álmat
Harmatozó szemeimre tiltasz!
De nemsokára bús alakú, szelíd
Testvéred immajd, a tehetősb halál,
Int, és puhább álomra mindent
Átölelő kebelébe hajlok.