Kertben (Kaffka Margit)

Kertben
szerző: Kaffka Margit

(1903)

Valamiért ez a sok rózsa
Úgy összeborzong, megremeg.
Könnyelmű, tarka violák is
Egymásnak csendet intenek.
Csitul a szellő, – lábhegyen csak
Kímélve, búsan közeleg, –
A legyintését féltve, óva,
Zajtalanul összefogózva,
Fogják fel néma levelek,
– Megilletődött őrszemek, –
Mik szegett fővel, sorra állnak
Ablakánál a kerti háznak…
Ott benn, – elgyötrött némaságnak
Kél hosszú, panaszos jaja,
Halkan, kisértőn, – mintha távol
Árnyak völgyéből hallszana,
Majd vergődő sikolyra válik,
Mint a lélekharang szava – – –
Ott benn, – virágos kerti házban
Rettentő, fagyos elmúlás van,
Az élet oda van, – oda.

A virágoknak asszonya,
Küzködve most haldoklik épen
Egy férfi szivében.