Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
szerző: Bálint György
Előszavának első mondatában „kínos ügy”-nek nevezi Karinthy azt az esetet, melyről könyvében beszámol. Az ügy csakugyan kínos: nem csekélység, ha egy írónak benéznek az agyvelejébe. Hogy úgy mondjuk, helyszíni szemle ez, váratlan és kíméletlen bepillantás a gondolatok és a művek keletkezésének helyszínére. És mindez annál súlyosabb, hogy az író, bár e műveletben érthetően szenvedő szerepet játszik, mégis, bizonyos fokig cselekvően is jelen van, megbolygatással fenyegetett szemlélete páni feszültségével. Igen, kínos ügy, minden tekintetben. A testi ügyek általában kínosak, ha nagyon felhívják magukra a figyelmet, ha eluralkodnak a tudaton, ha zsarnokian nőnek a szellem fölé.
Karinthy démoni erővel számol be erről a kínos ügyről. Igen: démoni a helyes szó. Démoni az az erő, mellyel itt a szellem az anyag fölé, az elme az agy fölé emelkedik. Sohasem került még – tudtunkkal – író eszmélő- és gondolatszerve ilyen drámai válságba, s ebben a válságban mutatkozik meg a legtökéletesebben ennek a zseniális írónak egész hatalmas szellemi és művészi fölénye. Lélegzetelállító emberi izgalmat jelent az olvasó számára az a harc, amit az írói tudat és zsenialitás magányos fénysugara folytat a fenyegető sötétséggel. Ha Karinthy nem tett volna egyebet, mint hogy mesterien leírta betegsége keletkezését, fejlődését, a műtét lefolyását és a megzavart testi egyensúly lassú helyreállítását, ez is már önmagában ragyogó irodalmi tény volna. De ebben a könyvében többet ad: a hősies önmegfigyelés csodálatos eposzát.
Minden mondata, minden képe megrázó élmény, vakmerő, veszélyes kalandozás az öntudat és az öntudatlanság határán. Minden tárgy, minden emberi dolog, amit megemlít, különös, varázsos fényt kap ebben a helyzetben. Vannak víziói, fél-álom-fél-öntudat hangulatai, melyek Proust vagy Joyce legszebb hangulataival vehetik fel a versenyt. Például az a „nappali álom”, az a képzettársítás-sor, amelynek végén riadtan nyargaló fél-kutyának képzeli magát a széthasítással fenyegetett öntudat. Ezt a látomást sohasem fogom elfelejteni, kínzóan idegződött belém, amikor olvastam, és azóta, ha néha eszembe jut, már-már az az érzésem, hogy én álmodtam. Általában egész idő alatt, míg ezt a műfajilag meghatározhatatlan remekművet olvastam, úgy éreztem, hogy tulajdonképpen a saját koponyám körül utazom. Hálás vagyok Karinthynak ezért a könyvért, sok részletéért, megrázó igazságaiért és szépségeiért – de legfőképpen azért a törhetetlen, tiszta és heroikus hitéért, mellyel a sötétség és bomlás minden alvilági erejével szemben ragaszkodik a világos, emberi öntudathoz.
Forrás
[szerkesztés]- Lásd a vitalapot!