Karácsoni ének

A Wikiforrásból
Karácsoni ének
szerző: Gárdonyi Géza

       Az volt az éjek éje! az volt az alvó évezredek utolsó homálya. Azon az éjen Isten szivéből hullott harmat a földre. Nagyidők sírjából fölemelkedett a fehérszárnyú béke és körüllebegte a földtekét.
Az volt az éjek éje! A sötét égmagasban mennyei fény pezsdült meg. Az ég ivei sugárzáport ömlesztettek alá. Az égtetőn megzendült Dávid hárfája s a meghasadt ég nyílásán, mint egy nagy fényes rózsagomoly, alábomlott a békét köszöntő angyal karaván.
A földön fényköd. Csend. Kábulat. Csak a pálmák virrasztanak. Millió szem alussza még a multak nehéz álmát. Csak néhány pásztor kap a homlokához: nem tudja ébredésben van-e vagy álomkáprázatban.
Az volt az éjek éje! midőn megszületett az ég és a föld gyermeke: a Béke. Minő kicsiny volt az a zsidó város, s minő istenlelkű ember született benne.
Barmok között, istálóban, királyok királya! Akinek nem volt bölcsője, pedig birodalma az egész földteke. Akinek talán havat sodort fejére a téli szél, s koronája lett az istendicsőség.
Abban a szívben, amely akkor jött világra, benne volt az Isten értelme s abban lélekben, mely akkor gyulladt életlángra, benne volt az Isten szeretete. Az a fiatal zsidóanya, aki halovány arccal merengett csecsemője fölött, az emberiség jövendő sorsát ringatta ölében.
Fenséges éj! Az emberszeretet születésének éje! A ma is fegyverben álló nemzetek szivén átreszket a világbéke fuvalma. A szeretet oltárain kigyulnak a lángok s tömjént áldozva az égnek járul Krisztus bölcsőjéhez pásztor és király.
A menny visszfénye ragyog a népmilliók arczán, s az öröm gloriénekének hullámai emelkednek a földtekéről az égbe.
A gyermekek ablakán angyalok suhannak be s megaranyozzák arczukat a boldogság égi sugarával.
Oh éjek éje, fenséges szép éjszaka! A jósággal megáradt istenszív dobbanásait érezzük sötét fátyolodon át itt e földön, és égbenéző arczczal várjuk a bölcsek álmának megvalósulását, az örökbéke angyalának megjelenését a föld felett.