Karácson estéjén
| Karácson estéjén szerző: Tompa Mihály |
A szöveg őrzi az eredeti írásmódot, csupán az értelemzavaró nyomdai hibák kerültek kijavításra.
Nem hallod-e? kopogtat valaki...
Told hátra édes anyjok, a reteszt!
Setét van künn s erösen fú, esik...
Ereszd be a szegény utast, ereszd!
Boldogtalan, kinek ma útja van,
S ott éri a szent est hol idegen...
Csak erre, erre! bátran egyenest, —
A szó elég jókor lesz ide benn!
— Ah, ifjú s vándor, mint a mi fiunk!
Isten hozott! oldozd le saruid
Jól ég a tüz, melengesd fel magad!
Szemközt fogott a csapkodó vihar:
Hajfürtöd a két orcádhoz tapadt!
Hja, szenvedés az útas élte most..!
Szél ostora s köd a kísérete:
Ember s hajlék öröm reája, kit
Éhes, vonító vad kísérgete.
— Nem jársz-e künn te is szegény fiunk?
Elébb, elébb! ugy hátra mért vonulsz?
Tied köztünk az asztalnál a hely,
Szerény tálunk mellett bor és kalács,
Elégülj meg, vidúlj fel s ünnepelj!
Vendégünk vagy s szállást ad e fedél,
S alatta szél — hideg ne félj hogy árt!
Megosztjuk a mi jót nyerénk veled,
Nyujtsd közelebb azt az üres pohárt...!
— Hol ünnepelsz te most jámbor fiunk?
Aztán beszélj hadd halljam a szavad,
S hogy ifju szívednek mily álma van?
Nagy cél után kellett eredned, a
Széles világnak ily fiatalan!
Élnek-e még szüleid, a kiket
Ugy érdekel szerencséd és bajod?
Hazafelé fordúl-e már utad,
Vagy a tiéid még messzebb hagyod?
— Mikép az a mi kedves, rosz fiunk!
Mert úgy van az! oly balga a szüle:
Hogy a fiak serdült korára vár...
Akkor kiszállnak... S árván marad
Üres fészkében az anyamadár.
Bár szüntelen fáj, fáj... ilyenkor ont
Az a hiány legkeserűbb könnyüt:
Midőn az édes vagy szent alkalom
Nagyot, kicsinyt a háznál egybegyüjt...
— Mikor térsz meg mi várva várt fiunk?
Mikor telnek be édes álmaink...?!
Ugy lenne majd végóránk is nyugott...
De ím éjfélt üt, — a hivő világ
E nagy s dicső ünnepre eljutott: —
Hogy reggel uj, szent érzések között
Hallgassuk a váltság örök szavát:
Hajtsuk fejünket nyúgalomra most; —
Jer, a vetett ágy vár... jó éjszakát!
— Jó éjszakát mi szeretett fiunk!