Kakuk Marci a zendülők közt
szerző: Nagy Endre
Tersánszky J. Jenő regénye - Nyugat
Nem könyvméltatást akarok írni, csak közvetetlen élményemről iparkodom beszámolni. Ez megszabadít attól a feszélytől, amely mindig elfog, valahányszor - kellő képzettség híján
- esztétikai véleményt kellene megformálnom.
Nos, amint Tersánszky új könyvét egy lendülettel végigolvastam, a legelső benyomásom az volt, hogy ilyenfajta írással még sohse találkoztam a világirodalomban. Csavargókról, ágrólszakadt emberek hányt-vetett sorsáról sokszor olvastam már, de mindig az író szavából értesültem az eseményekről. Knut Hamsun lírájában épúgy az író szavát éreztem, mint Gorkij tárgyilagos életábrázolásából. De itt mindig Kakuk Marci beszél, a lacikonyhák örökéhes élősdije, téli szélben táncoló, nyári esőben hasaló, mindig árva, mindig vidáman nyomorgó Kakuk Marci. Tulajdonképpen kettős alkotás ez a könyv: az egyik a történet, amely - Tersánszkynál nem éppen megszokott jelenség ez - egy kis világnak kerekdeden zárt és befejezett kompoziciója; de a másik maga az elbeszélő, Kakuk Marci, aki testi és lelki adottságaival. elhivatottságával, világszemléletével hiánytalanul fejeződik ki a maga elbeszélésében. Soha egy pillanatra sem áll meg, hogy a maga sorsán elérzékenyüljön, egyetlen önfeledt röpke szóval se tesz vallomást önmaga érdekében és mégis oly teljesen örökíti meg magát a könyvben, hogy ennek alapján bármikor újból életre lehetne szólítani. Annyira önmaga ez a Kakuk Marci, hogy egyetlen nézetében se hazudtolja meg magát és nincs egy pillanat sem, amikor eltávolodnék önmagától. Nyelve, ez a pongyola, keresgélés nélkül megszólaló és kifejező erejében, zengő tájszavaiban, humorában mégis kifogyhatatlanul gazdag nyelv eszembe juttatja, hogy: Le styl c'est l'homme. Valóban, ez az igazi stílus, amely egy embernek hibátlan, teljes megnyilatkozása.
Kakuk Marci a társadalom legalsó rétegében él. Alacsonyabbról már a világot nézni nem is lehet. Ennél mélyebben már csak a sír van. Kakuk Marci pedig oly távol van a sírtól, mint egy virágzó vadkörtefa a téltől. Nos, e szegény emberek sorsáról már eddig is gazdag irodalom számolt be. De Kakuk Marci könyvének elolvasása után mégis egészen új szenzáció ütötte meg a szívemet. Körülbelül pendantja volt ez annak a szenzációnak, amit akkor éreztem, amikor először szállottam föl röpülőgéppel és először láttam magasságokat szétterpedt laposságoknak, folyókat, erdőket, városokat térképmotívumoknak. Akkor fölülről néztem le a világra, most Kakuk Marci megtanított, hogy az ő mélységeiből nézzek föl rá. Olyan szörnyű nagy ez a mélység, hogy egy irnok-gyakornok, egy szakácsnő, egy munkaellenőr, egy csendőr félelmetes csúcsoknak merednek föl előtte. Arra tanít ez a példázat, hogy aki a magasságokat kedveli, szálljon le a mélységekbe.