Kaffka Margit: Utólszor a lírán
szerző: Havas Gyula
A Modern Könyvtár kiadása
Nem akarok ezekről a versekről észrevétel-mozaikok vegyes színeiből összerakott képet gyömöszölni megállapítások téveteg és gyarló kontúrjaiba. Élvezettel és elfogultsággal fekszem fájó pihenéssel a Kaffka Margit verseinek sötét színezésű szőnyegén, amelyen a tikkadt és hervatag virágokat, a líra virágait, ájulatba szordinózza az akarat alkonyi szele, s a virágok lankadó szárának tövisei a félálomban felvilágló öntudat meleg kínjával és hűs gyönyörűségével fájnak belém. Érzem, hogy ezek a versek büszkén felvett küzdelmek súlyos zuhanásai és lemondó ajakszorításai mögül törtek elő, már legyőzötten, de orvul a megbékélés és pihenés óráiban s diadalmasan, a rab líra, aki király volt (nem tűnődöm rajta, miért, Tóth Árpád jutott eszembe), örök harc a legyőzött és győzhetetlen lírával, utolszor a lírán és sohasem utolszor. Ismerősökkel találkozom, bánatokkal, borzongásokkal, mindennel, ismerősökkel, akiket sohasem láttam, akik egy más élet gazdag és véres emlékeinek, egy más világ szépségeinek és titokzatosságainak ruhájában jönnek felém. Tovább zengenek bennem a hangulatok, s mire elfoszlanak, már enyéim s nem tudom, mikor, mely messzi, messzi percben ringatja felém emlékezésem harangszava valamelyiket, amikor már nem érzem, hogy komponense egy mélyről zengő fellobogásom rezultánsának. Most ezek a fülledt sorok vonaglanak előttem:
"Gondolni akarok az avultszagú, szomorú házra, hol mint gyerek jártam szorongva, idegenül...
Egy vaksárga agátgyűrű volt a halott papbácsi nagy, viaszfényű kezén...
Vagy fullasztó harangzúgásra nyomott és céltalan vasárnap délutánokon...
Vagy amikor a nádas égett és pernyét söpört szembe a pusztai szél...
- Jaj, sírni, sírni kéne ma valamiér'!"
Úgy érzem, ezeknek a verseknek fojtott és komoly bánata s misztikus ívelésű lendületei olyan kétvégletűen összetettek és különös hatásúak, mint a betegesen férfias gordonkahang idegesen nőies pizzicatói, buja bugyogásúak, mint mikor a zengések hullámaiba fájdalmas és kéjes kényszeredettséggel ereszkedik a melódia, hogy fürössze és fojtsa meg múló életét.