KOSZTOLÁNYI DEZSŐ, a szimbolista

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ, a szimbolista szerző: Karinthy Frigyes

      Született Harsonán, mint "A Hét" belső munkatársa, szerdán, lapzárta előtt két nappal. Még idejekorán megírhatta "Trombitaszonáta" című szezoncikkét. Később az "Innen-Onnan" rovatot vezette: ő volt "A Hét" legelső "Innen-Onnan"-istája. Színházi kritikáit ugyanott végezte. "Négy fal között" című verseskötetével tűnt fel, melyet később "Négy fal, egy plafon és egy padló között" helyesbített kiadásban ismert meg a közönség. Több politikai és közgazdasági szonettet írt: jelenleg a Trombitagyárosok Országos Szövetségének tiszteletbeli igazgatója. Ép és egészséges ember, fiatalabb korában tífuszon ment keresztül, és kétszer a Petőfi-társaságba is jelölték, de mindkét alkalommal csakhamar felgyógyult.

"A SZEGÉNY KIS TROMBITÁS SZIMBOLISTA KLAPEC NYÖSZÖRGÉSEI"
CÍMŰ CIKLUSBÓL

        Mint aki halkan belelépett.

        És jönnek távol, ferde illatok
        Mint kósza lányok és hideg cselédek
        Kiknek bús kontyán angyal andalog
        Mint aki halkan belelépett.

        Mint aki halkan belelépett
        Valamibe... s most tüszköl s fintorog
        Mint trombiták és roppant trombonok
        S a holdvilágnál szédelegve ferdül
        Nehéz boroktól és aranyló sertül
        Úgy lépek vissza mostan életembe
        Mint kisfiú, ki csendes, csitri, csempe
        S látok barnát, kókuszt, koporsót, képet -

        Mint aki halkan belelépett.

VIII

        A kis edény.
                 Oly furcsa és merev.
        Aranyhabos tó, emlék-temető
        Emlékek ágya, ágyak ápolója,
        Mély, puha párna, pincsi, pince, pólya
        Emléket emtet, engem temet ő
        Fehér és csendes. Ülök rajt, kis ingbe -
        És távoli, mély országokba int be
        Mint folyt arany és mint ezer ezüst,
        Oly bús, fehér, olyan igénytelen
        Becéz, reámnéz és tréfál velem
        Mint egy kis fehér legyező,
        Csak rátekintek s igy szólok: ez ő.
        A jó, szelid, a kedves, pici teknő -
        De néha megnő -
        És néha horpad s néha szétreped
        És szerteszökken szörnyű fergeteg
        És a homályban bőszen harsonáz
        És akkora már, mint a ház
        És ordítunk és sírunk: diadal
        És ilyen fiatal
        S mint kürtök öble s vérző trombiták
        És néha vág.
        És néha vég.
        És néha olyan, mint az ég.
        S mint longa, linga, lunga, lenge lég
        (Még, még.)
        És borzadunk az égbe, nyögve, sírva
        És néha néz ránk -
        És néha olyan, mintha verset írna.

XIII

        Én nyafogok
        Az életben, mint kevesek
        Én nyifegek
        Távol mezőkön bőrző levesek
        Én nyühögök
        Valami van, valami nincs
        Én szepegek
        Valami kósza, kótya kincs
        Én szüpögök
        Az éjbe, későn és korán
        Én szipogok
        Az orromon, e roppant trombitán.