Költők, barátim...
szerző: Juhász Gyula
Költők, barátim, merre, merre éltek,
Szeretném megszorítni kezetek,
A régi, régi, szép napokra kérlek,
Csak legalább egy sort üzenjetek!
Együtt indultunk a költői hegyre,
Lelkes, bolondos és dalos csapat,
Énekre hangolt bú és balszerencse
És mentünk felhők, csillagok alatt.
Jó Kosztolányi, a kedves Szabadkán,
A kertben, egykor, ó emlékszel-e,
Piros borok közt és zöld lombok alján,
Hallgattuk, mit zeng a tücsökzene.
A magyar ég oly szelíden borult ránk,
Mint édesanya arca altatón
S elringatott a magyar szomorúság,
Mint ladikot a hullám tiszta tón.
Babits Mihály, a Vitéz utca sarkán
Hiába nézek én egy ablakot,
Te messze mentél és ideges, halvány
Arcodnak fénye rám rég nem ragyog.
Ama fekete, fekete világról
Mikor hallgattam furcsa éneked,
Nem gondoltam, hogy a jövőnkbe látott
Nagyon sötét és álmodó szemed.
Kedves Karinthy, mért nem jősz le hozzám,
Nevettetőn, hogy könnyezzek bele?
Ady Endre - a távol azúrország
Hol vár reánk? Én is siessek-e?
Talán egy-két verses bút elsírok még,
Reménytelen egy-két nőt szeretek,
Talán megérem, hogy lesz itt honom még,
Költők, barátim, ó feleljetek!