Köd a tengeren
Tintás ég. Csúf habok. Istentelen ködök.
Hajónkra rátapad a sűrű tenger,
és öblöget és szüntelen vizet nyel.
Fönn a siket égben a jelharang köhög.
Nyakig ruha vagyok és ponyva, ám azért
belém süvölt a fagy, arcomba fú már,
bebugyolálva állok, mint a búvár,
a sisakom turbán, és vászon-rongy a vért.
Mint hogyha tollpihét szívnál, nem levegőt.
Ólom-látcső simul meredt szemedre,
az árbóclámpa a magasba lengve,
mint távoli csillag pislog az éj előtt.
Egyszerre valami bús lárma ér utol,
a hangja tépett, s elhal félve, halkal.
Zúgj, jelharang. Ki tudja, merre nyargal?
Egy óriási rém árnyéka megsurol.
Hahó, hahó fiú! A jelharang köhög.
Egy kószáló hajó siet előre.
Jó éjt, öreg. Te vagy a hajó őre?
Tintás ég. Csúf habok. Istentelen ködök.