Kórházból
szerző: Kosztolányi Dezső
1
Nyolc óra tájt
Napzápor hull a tiszta folyosóra,
ezüstfehér a szűz betegszoba.
Komoly, merengő hangon üt az óra,
némán kihúny a lámpák lángsora.
Halvány apácák, mint a vézna szentek,
csendben tipegnek elsuhanva túl,
és sápatag szemmel reánk merengnek,
feszes, fehérlő főkötők alul.
Az ébredő kert harmattól vizes.
Veréb csiripel a szemét fölött,
alatta rongyos, véres sebkötők.
S a szűk lépcsőn, hová a sok beteg
remegve vet sötét tekintetet,
a hajnali árnyban valaki les.
2
A gyógyulók
Minden fehér. A nagy üvegterembe
ülnek szegény, feltámadt Krisztusok.
És gyenge hangjuk álmosan remegve
mint túlvilági muzsika susog.
Halkan leoldják rózsálló sebükről
a hófehér, szagos kötő-gomolyt.
Szemükben gyermekvágyak fénye tűn föl,
és sóhajos ajkuk búsan mosolyg.
A délutáni napsugárba járnak,
világos, áttetsző, magányos árnyak,
s már nem félnek, ha jő az éjszaka.
Belémerengnek a kékfényü űrbe,
karjuk kitárják, várva mint repül le
a gyógyulásnak halvány angyala.