Kínok gyönyörüsége
szerző: Jászay-Horváth Elemér
Fekete papok neveltek engem
Istennek tetsző, szent félelemben,
Megtanítottak magamba szállnom,
Minden bánatban tetszést találnom.
Szíved ha fájna, térdre borulnál!
Vérek hullása kedvelt az úrnál.
Ha szolgatartók korbácsa ver meg,
Nehéz csapási hozzá emelnek.
Minek küzködni, lázadni daccal?
Eljön az óra, mely felmagasztal,
Üdve igaznak, pokla a gaznak ...
Vallom ezt szentül ma is igaznak.
Magamban állva erősen állok,
Magamba szállva magasan szállok,
Aláztatván sem görbül a csontom,
Szivemnek vérét szótlanul ontom.
Kislelkü féltse kicsi vetését!
Dicső megállni vihar verését.
A szálfák törnek, de nem inognak.
Férfi-mulatság kéje kínoknak.
Késsel a szivben, tűzzel a szemben
Pusztulni égi, nagy szerelemben:
Szakértő szivek ily végre vágynak,
Hála a papnak s marquis de Sade-nak.