Két asszony (Gárdonyi Géza)
szerző: Gárdonyi Géza
És szól vala Jézus más példabeszédben, mondván:
Két asszony lakott egymás mellett: az egyik kastélyban; a másik, - sárból rakott házban.
Az aki a kastélyban lakott, egésznap hevert, és rózsák illatozták körül. Az aki a földházban lakott, napestig dolgozott, és inség vala bére.
És mindakettőt megáldotta az ég gyermekekkel.
Lőn pedig, hogy a szegény asszony meghalni látá a legkisebb gyermekét, aztán kis idő mulva a másikat, harmadikat is, s végül a férjét.
Az asszony szíve pedig alélldoz vala a fájdalomtól, és keserves jajszóval kiálta az Éghez:
- Szegénységnek háza volt az én hajlékom. Nem volt egyebem mint férjem és gyermekeim. És ez is elvétetett tőlem!
Az Ég pedig nem felelt az ő panaszára.
Lőn pedig, hogy egy napon egyszerre halt meg a két asszony, s amint kibonták lelküknek szárnyait, találkozának a magasság országútján.
És láták egymást, hogy lelki köntösükben egyformák volnának.
De a szegény asszony arcza örömtől sugárzó, a gazdag asszony arcza búval felhősödött.
S hogy együtt menének, kiálta a gazdag:
- Mért sietsz?
Amaz pedig felelé:
- Mert tudom, hogy várnak énreám.
Aztán meg ő szóla a gazdagnak:
- Mért maradozol el, és mért nézel mindig vissza, holott tudhatod immár, hogy neked semmi közöd többé a földiekben!
Amaz pedig felelé:
- Az én gyermekeim odalenn maradtak, és az én férjem sirva néz utánam.
Akkor, hogy a csillagok határába értek, megjelenék a magasság útján egy kis szárnyas lélek és sietten szállva, repeső örömmel kiáltja vala:
- Anyám! Édes anyám!
S borula a szegény aszonynak ölébe.
És jövének rendre az ő többi gyermekei is, és az ő férje, és örvendeznek vala sok öleléssel egymásnak látásán.
Az út pedig hintve vala tövistelen rózsával, hintve vala mindig sürübben, mignem elérték a mennyei hajlékot, amely nékiek adatott a fényességben.
És szólt a szegény asszony:
- Óh milyen szép itt minden! Csak azt nem gondoltam, hogy rózsa is terem itten.
Amazok pedig felelék:
- Itt rózsa nem terem, de azért több van, mint a földön.
És az asszony kérdezé:
- Honnan vagyon tehát?
Amazok pedig felelék:
- Ezek a rózsák a te könnyeid, amiket értünk hullattál.
És ismét egymás mellett lakott a két asszony. Az egyik rózsák között az ő szeretteivel. A másik pusztaságban, az ő szomorúságával.