Két Mikes

Két Mikes szerző: Kiss József

Ballada
1856.

Kedves édes hazám, te szép Magyarország!!!
Leborulok földed megszentelt porára
Szivemnek keserü könyével áztatom?
Mert itt minden hant egy drága élet ára.

Nagy Isten temploma, népem szép hazája,
Imádkozom benned szűm áhitatával:
Hogy tartós legyen e nemzetnek élete,
Hogy fenmaradjon az idővel magával. –

Megérdemled te ezt tetterős nemzetem,
Maga az ég fonand babért homlokodra,
Babért küzdelmedért, s nemes fiaidnak
Ragyogó tettükért, ős időktől fogva.

                     * * *

Hová Achmet dúló csapatoddal?
Magyarország szenvedő földére?…
Térj vissza!! mert hol belviszály dühöng
Olcsó ott a honfi élte, vére. –
     Vagy szemfödelt viszesz
     Halotti ágyára?…
     Térj meg Achmet – térj meg
     Hagyd mostan magára. –

Nem hallgatja lelke intő szavát
Dúl a török, nincs ki utját állja, –
Egymással küzd, egymást gyilkolja le
A magyar, – és roskad szép hazája…
     S mig ádáz fegyvere
     Rokon vérben ázik
     A törökkel Mikes
     Kis népe csatázik. –

Ecsed vára jól épült sziklafal
Hű nép védi Mikes Mihály alatt,
Hét nap vívja már a török sereg
S hét nap még csak egy lépést sem haladt…
     Minden megtámadás
     Ujabb vesztett csata,
     S a vesztett csatában
     Magyar diadala.

Hiába küzd… ismét csatát veszít…
Nem vívja már… nincsen a vár alatt…
Emlékeül… annyi küzdelemnek
Holt testekből Achmet várat rakat…
     És bőszült dühében
     Kővárat szállja meg,
     Mellyet vitézül véd
     Egy maroknyi sereg. –

Mikes János… Mihálynak testvére
Védi Kővárt… nehány vitézével,
Küzd… sebet kap… bajnoki elhullnak,
Ellenállna… de már nincsen kivel!
     Elesik a vár, – és
     Oltalmazó népe
     Hős védőjével rab
     A török kezébe…

Ecsed alá visszafordul Achmet
De ő nem harczol… kardját se huzza ki…
Oszlopot ás le a földbe mélyen
S Mikes Jánost elővezetteti.
     Előáll a hóhér
     Vérpiros mezében,
     Halálos zsineggel
     Öldöklő kezében.

„Hasszán” mond a parancsoló basa
„Kegyem vidd a vár parancsnokának,
S izenem, ha magát meg nem adja
Egy érdekes jelenetet láthat…”
     Ötletét a basa
     Lelkéből neveti
     S a zsineget János
     Nyakára vetteti. –

»Ne fáradj jó Hasszán!« mond János meghatón,
»Mihály igaz magyar, nem gyáva, rettegő,
Ellenség kegyére nem szorult még soha
S utolsó csepp vérig nem fog engedni ő.
     Megátkoznám én is
     Rút árulásaért;
     Többre becsülném e
     Szolga lelkü hóhért.«

                 * * *

Hasszán elmegy… és ismét vissza jő.
Jól ösmerte János Mikes Mihályt,
Szilárd maradt… magát föl nem adta…
Bár Jánosért testvéri szive fájt. –
     Achmet meg döbbent e
     Tiszta jellem felett,
     S János életének
     Im megkegyelmezett. –

…Zúg a vihar, mintha föld és az ég
Dúló csatát vína egymás ellen,
Tüzes kigyók hasgatják a földet
Pusztítva bőg a felbőszült elem…
     A török is
     Ki merre tud…
     Menekülni
     Szét… futva fut. –

Óriás árny? vagy éjnek rémei
Vonulnak a tenger nagy sötétben?…
Megállnak… és meg előnyomulnak
Mindenütt a tábor közelében…
     Mi vészhozó,
     Csapat lehet?
     Emberi-e?
     Vagy kisértet?…

Vad lárma kél… zúg föl minden felől
Fut a török… vagy egymást sujtja le,
Mint sziklafal nyomul a sötét fólt,
Ég villáma… mindegyik fegyvere.
     A vakmerő
     Kicsiny csapat
     Milly elszántan
     Előhalad…

„Hol vagy Mikes?… szólt egy hang közülök,
A mint Achmet sátorához értek.”
„Lépj ki testvér – szabad vagy, menekülj
Eljöttünk a viharral te érted…”
     …Csak száz vitéz…
     A kis sereg,
     A melly Mikest
     Mentette meg. –

Fenn a várban nagy áldomást isznak
A két Mikes hosszú életéért,
…Lenn a török, zavartan elriad,
A vár alatt hagyván sok drága vért…
     De fenn ragyog
     Hazánk egén,
     Míg élni fog –
     Ez esemény.