Kéj

Kéj szerző: Komjáthy Jenő

Az életláz, a kéjek árja
Elönti izzó véremet.
Mámorba ringat, szent varázsba
Az izzó lég, a hűs liget.
A nyár, az ég dicső leánya
Gyönyörtől duzzad és piheg;
A természet keblét kitárva
Csókokba fojtja lelkemet.
Gyönyörhangóceán, világzene,
Szépség és bujaság nászünnepe.

A báj s az élvvágy ősi frígye,
Szépséggel párosult erő,
A roppant űrt benépesítve
Világokat teremt ma ő.
Ó, kéj, hatolj be sejtbe, szívbe,
Lobogjon tőled vér, velő!
A földet forró vágy hevítse,
Ifjodva keljen Pán elő!
Szinültig áll az élet pohara,
Hadd oltsa szomját vőlegény, ara!

Minden mámort, szerelmet áraszt,
A napok s lények ezrei;
Minden perc élvezetre lázaszt,
Minden pazar gyönyörre hí.
Édes, ha gyújt, édes, ha bágyaszt,
Az állati, az isteni!
Érzitek-e a szörnyü vágyat,
Mely élni tör csak s nemzeni?
Nemzette légyen bátor a pokol:
Kéjben fogant és kéjben haldokol.

Ó, kéj, te vagy az örök élet,
Téged lehel a végtelen!
A bölcs s az élv lovagja téged
Ohajt csak forrón, szüntelen;
Álmában csábos, tünde képed
Az aszkétának megjelen,
Hűséget esküszik tenéked
A túlvilági réteken.
Áttör a kéj a csonton és kövön:
Mindennek célja s lelke az öröm.

Hadd csüggjek hát az élvek ajkán
S örökre szívjam azt mohón!
Lágy déli szél röpítse sajkám,
Legyen a lelkem tűzkohón! -
Hogy lejtenek a hegyek alján
A nimfák élvre csábitón!
Az oreádok szíve pajzán
S ölelni tudnak lángolón;
Lábuk nyomán virágok termenek,
A föld gyönyörtől duzzad és remeg.

Mindegyüket ölelni vágyom
Hevesen, édesen, buján;
És vélük egyesülni lágyan
A bűvös erdő friss mohán,
Az örökzöld menyasszonyágyban,
Az illatos, dús nyoszolyán;
És sokszorozni milliónyi tárgyban
A kéjt az élet foksorán;
Mindent termékenyítni, mint a nap:
Hogy milljók áldjanak s átkozzanak!

Ó, kéj, te vagy az örök élet,
Téged lehel a végtelen!
A csillagok reszketnek érted
Az ég örvénylő mélyiben;
Epedve űz mindenki téged,
És minden szem rajtad pihen.
Belobogod a mindenséget,
Mint egy csodás, szent rejtelem;
Áttör a kéj a csonton és kövön:
Mindennek célja s lelke az öröm.