Kátsáról is szólok
szerző: Gárdonyi Géza
Kátsárul még tsak most kezdök szólani, mert hogy szavamat ne felejcsem, kikisért bennünket a zállomásra, oszt mondok neki
- Bötsüld mög magadat ameddig odalyárunk, mert ha kártétel tanálkozik a faluba, oszt nem tuggyák ki a bünös? hát mindig te kerülsz tsávába, azt is tudhatod.
- Nem leszek én otthon, feleli gondókodva.
- Akárhon löszöl mögtanálnak.
- Engöm hát nem.
- Hát hova mégy?
- Oda, ahova biró uraimék.
- Pézbe kerül a mondok teneköd pedig nintsen, hapedig van, hát aszondom, hogy lyobb ha nem vóna.
Igy mögéntöttem.
Hát aszondi ne gondujjak sömmi hamisságot űrúla, mert űneki nints píze egy garasa se, hanem itt a hegedüje, fölül a masinyiszta mellé, oszt hegedül neki párizsig.
Avval tsakugyan látom, hogy a masina felé ballag. Még akkor állt a gőzös.
Kihajlok a zablakon, hogy mondok mögnézöm, hogy alkuszik a Masinisztával, hát majdnem vasuti szöröntsétlenség történt, mert a bagony ódala kifordult velem, oszt én is kifordultam, de hármat is fordútam mikorra leestem a fődre vagyishogy a zutazók katujáira.
- Tyhű, azt a vasuti kirelájzumát ennek a bagonynak mondok, mögen elfelettem hogy ablakformára tsinálik a zajtót.
Avvót a szöröntse, hogy holmi Katujákra estem, visitott is egy úri asszonyság, hogy aszondi lyaj a kalap. Mondok a kalapomnak sömmi balya. Neköm se hálistennek.
De aszondi a zén kalapom, mondok hát abba se én vagyok hibás, hanem hogy mér tötte olyan hitvány papiros Katujába.
Nézi a zasszonság, hát mint a palatsénta. Dehát a zű gongya.
Tsóváli a felyit a sógor hogy aszondi, hej sógor sömmi baja se esött kendnek.
- Mér mondok.
- Hát elfelejtötte kend, hogy tiz ezör korona van a balesetre?
- No mondok ehhát igazán kár, hogy legalább a kisujjom ki nem fitzemödött.
Kátsa ekközbe elveszött, oszt a gőzös is megindult. Pélpázunk. A sógor kiki nézött a zablakon, mög mögen kinézött. Látom valami Gongya van. Mög is szólal, hogy aszondi de soká nem állunk mög, hát mondok sohse szorongassa kend se ne szégyöjje magát, itt a zablak, nem is magos, de aszondi hátha én is kiesök, mondok fogom kendöt háturrul, hát fogtam is, osztán mög ű fogott engöm, később, estefelé mögen én fogtam űtet. Etcör hogy kinézök a zablakon, látom, hogy Kátsa is kinéz a szomszéd bagonybul. Nagyon sok tót szállott oda, láttuk mikor fölültek.
- No mondok Kátsa mégis tsak fölhegedülte magát a gőzösre.
Este aztán be is köszön hozzánk itt vagyok biró uram. Mondok hogy kerülsz te ide? Aszondi Istennek szent akarattyábúl.
- Nem löhet a, mondok, mert ide biléta köll nem Istennek szent Akarattya.
- Ihol aszondi a biléta is.
- Hol szörözted, hogyan szörözted? mert bötsütettel nem szörözhetted.
- Hát aszondi fél napig ugy lyöttem én, hogy a kandoktor körül bujdostam. Mindön kotsiba van egy kis szoba, ahova tsak egy embör fér be, ott üldögéltem mindig, végtére aztán tanáltam egy bilétát.
- Mondok ha tanáltad vissza is köll adnod ez a Bötsület.
- De kinek agyam vissza, nem hallottam hogy kidobolták.
- Add oda a Kandoktornak, de mingyán, mert bizony még szégyenbe keveröd a Falut.
Kátsa megijed elpironkodik tőlünk.
Mink aztán, hogy este vót, leteritöttük a szűrünket a lótzára, mögágyaltunk, oszt lefeküttünk.
A bagonyba nem sok embör vót, éppen annyi, ahány pad, vagyis nyótz, de a padok rövidek vótak.
Még neköm tsak megjárta, de hogy a sógor hosszabb tsontu nálamnál, mindúntalan lükdösték a lábát, mondok mindig morgolódik kend mint a zsidó Kutyája.
De aztán én is morgolóttam, mert lám betelepödik egy ur, oszt aszondi hejet! Összehuzódok mint a tsiga, de alig alszok el, mögen rámordit hejet. Mögen összehuzódok, hogy mán szinte a zóromat verte a térdem kalátsa, hát etzör, hogy nagy lármára otsúdok föl, látom, hogy hanyatt fekszök, valami lyó puhán az lábam, hát az ur ölibe pihent az lábam. Kérdöm a kandoktort, hogy mia za lárma? hát aszondi egy tótot ki köllött hajitani, mert nem vót bilétája, oszt az lármázott, hogy Párizsig váltott bilétát.
Mondok a sógornak úgy egy óra mulván hogy mondok alszik-e kend sógor?
- Dehogy alszok aszondi, nem alszok.
- Én se mondok.
- Mér? aszondi.
- Azér mondok mer azt a tótot sajnálom én, akit a másik állomáson kivetöttek az Bagonybúl.
- Aszondi hát aztán mér sajnáli kend ö. m. a f.
- Azér mondok, mert lássa kend sógor annak a tótnak alighanem Kátsa vót a szomszéggya.
- No aszondi nem löhet másképpen ö. m. a f.
- Mondok hát mán most mit tseleköggyünk? Mer e nem Igasság.
Hát hogy gondoli kend?
- Az a Zigaság, hogy a tótér mönnyön vissza a gőzös, vögye föl, Kátsát mög tögye le.
Gondókodik a sógor oszt aszondi:
- Nem is úgy van tán ahogy kend gondojja.
- De mondok úgy van, mer a Zigasságot megérzöm én még a lábam szárába is.
- Mitsoda Igazságrul beszél kend.
- A tótnak a Zigasságárul. Mer ahun eggyütt van a tót a tzigánnyal, oszt a tótnak elvesz valamije, etzörre tudom hogy kinél kerestessem.
- No, aszondi a sógor kendöt a jó Isten is birónak teremtötte.
Fölkelök, oszt kikurjantok a zablakon hogy mondok Kandoktor ur!
Háromszor is kurjantottam, de nem halotta a nagy zörgéstül.
Fölemeli a fejit egy utazó társunk oszt aszondi tán baj van?
- Av van mondok.
- Hol? aszondi nagy Ijetten.
- Mondok ne Ijeggyön mög, mer nem itt a baj, hanem egy tót van bajba.
- Hát aszondi akkor huzza mög kend a veszödelöm jelzőt, arra való.
De mondok huzza a fene tisztőtt úr, mer etzör huztam mög életömbe, akkor is 20-sz koronát fizettem én.
- No aszondi, ha tsakugyan veszödelöm van, möghúzom.
- Avvan mondok.
Hát möghúzta.
A gőzös mögáll, nagy a szaladgálás mindönfelé. Kijátt a Kandoktor, mi baj, mi baj? Itt huzták-e mög a veszödelmet?
- Itt mondok, de nem én.
- Hát mi baj?
- Az a baj, mondok, hogy a tót lemaradt, vissza köll érte mönni mert embör embör ha tót is, ez a Zigasság.
Hát lám még neköm estök mint 12-t sárkány, hogy fizessek.
- Mér mondok.
- A hijába való megállásér.
- Mondok es se igazság, de aszondi a zur, kend monta hogy veszödelöm van.
Beszélhettem én akármit a vége allött, hogy mögen tsak engöm büntettek mög 20-sz koronára.
No rágott a Mérög hogy mihánt kitöszöm a falubul a lábamat, tsupa hamisságba ütközök, de kerüjjön tsak a zén biróji székem elé vasuti embör majd iszen möghuzná a veszödelöm gyelzőt.
A sógor vigasztalt, de még a Tsutora se tudott engöm mögvigasztalni, annyira bántam a 20-sz koronámat.
Mikor mögen lefeküttünk hogy alugyunk, mondok mán ögyebet nem töhetök de mög ne lássam azt a Kátsát többet, mer mögemlögeti.
Éjfélkor éppen elaludtam vóna, gyütt a sok nimöt, hogy engeggyünk hejet. Ugy teli ülték a bagonyt, hogy nem maratt egy hej se üresen.
Aszondi a sógor lássa kend éjfélig alhattunk vóna, ha nem veszeködik kend, de most mán nem alhatunk ö. m. a f.
- No mondok magamba, bár inkább is a szőlőmbe indúltunk vóna, hogysem párizsba, de most mán nem fordúlhatok vissza.
Egy ketskefejü barna úr ült velem szömbe a sógor mellett. A sógor is bóbiskolt, az is. Egyször aztán áttötték egymás vállán a nyakukat, mint délbe a lovak oszt úgy horkoltak.
Magamrúl se gondótam soha életömbe, hogy ülve is tuggyak alunni, de addig baggadoztam, hogy utojjára én is összve dültem az ketskével, oszt elaluttam.
Mikor fölébrettem mán akkor ojan világos vót, hogy a nap is sütött.
Kinézök a zablakon, hát akkora Högyek közt jártunk, hogy guggon ülve is alig láttuk némöjiknek a tetejit.
Vártuk hogy mikor hagyi mán el a gőzös a sok Högyet, de lám még irdatlanabb nagy tömérdek Högyek követköznek.
Aszondi a ketske szakállú utazó társunk, hogy aszondi:
- Haj de szép Högyek! Ez osztán szép ország.
- Hálistennek mondok hogy a mi hazánk nem ijen szép. Ketskének való ország e nem embörnek.
Délben mán ojan tzudar meleg vót, hogy gőzölögtünk mint a levesös fazék. Kitekéntök a zablakon, hát látom, hogy fehér a Högyek teteje.
- Nézzön mán ki kend is, mondok a sógornak, álmodok-e vagy tsakugyan havat látok?
Kipeslog a sógor, oszt aszondi, hó az valósággal ö. m. a f.
- De mondok kánikulába! nem hihetöm.
Aszondi az ketske, hogy aszondi éppeg azér jár errefelé annyi embör, mer ezöket a havas högyeket bámujják.
- Hát mitsoda ország ez, hogy én ennek hirit sohase hallottam.
Aszondi nímöt lakik itt mindönfelé.
- No mondok ha nímöt, hát nem is hiszök neki, mert a nóta is azt tarti, hogy aszondi Ne higy magyar a nímötnek!
- Hát aszondi a sógor hogyan löhet ez mégis sógor?
- Nem löket másképpen mondok, tsak ugy hogy igaze tsupa kopárság a högy töteje!
- Igaz, feleli a sógor.
- Hát mondok nem löhet másképp mint hogy bemeszelték.
Attúl fogva osztán nézhette akárki a högyeket, mink ki se peslantottunk, mert mondok vilagbolondítás ez végig.