A lap feldolgozottságának foka

Jutalom

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Jutalom
szerző: Csáth Géza

A bankban késő estig folyt a munka. Még egészen új bank volt; a tisztviselőket kevés fizetéssel fogadták és azzal, hogy nincs határozott munkaidő.

Fél kilenc lehetett, amikor Karcag igazgató - egy egészséges arcú, alacsony, őszülő ember - elment. A lépcsőkön találkozott Sebő Imrével, a segédkönyvvezetővel.

- Jó estét, Sebő - mondotta -, nem jönne velem, hiszen egyféle lakunk.

Ahán - gondolta magában Sebő -, ma meg akarod takarítani a kocsipénzt; és azt mondotta: - Tartom szerencsémnek, nagyságos uram!

Karcag minden este kocsin járt haza, vagy hazakísértette magát valakivel. Sokan haragudtak rá. A parasztoknak egyre-másra árvereztette el a földjeit, a váltóadósokkal is nagyon kegyetlenül bánt. Félt.

Eleinte szótalanul haladtak egymás mellett. Azután a bankár kérdezett:

- Mit szokott ilyenkor csinálni, Sebő? Kicsit kávéházozik, mi?...

- Nem, nagyságos uram, csak igen ritkán vetődöm a kávéházba, rendesen hazamegyek, és pénzügyi könyveket olvasok.

- Szép, szép, képezi magát, ez szükséges is: különben nincs valami szenvedélye?

- Semmi, néha kezembe veszem a hegedűmet...

- Helyes; a legszebb szórakozás a zene...

- És a legolcsóbb is.

- Persze, a legolcsóbb.

Sebő elmosolyodott a bankár gyenge társalgási tudományán. Eközben elfordította a fejét. Akkor látta meg, hogy a sötét utcán valaki megy utánuk. A sarki gázlámpánál még egyszer visszapillantott. Megismerte az embert.

Popovics volt, a molnár, akit Karcag bankja tett tönkre, és forgatott ki a birtokaiból. Fegyvert látott megcsillanni a kezében. Sebő nem merte jelezni, hogy meglátta. Valami szédítő érzés vett rajta erőt, amelyből arra ocsúdott fel, hogy a rác pár ugrással utolérte őket, és botjával hátulról teljes erővel Karcag feje felé sújtott. Ebben a pillanatban Sebő megfordult, és bal kézzel hatalmasan meglökte a bankárt. Karcag félretántorodott, és a rác botja a földre sújtott. Vasbot volt, és a nagy erővel mért ütés előrehúzta a támadót. E pillanatban Sebő a jobb kézzel átkapta a nyakát, és rávetette magát. Fél perc alatt a földre teperte, a mellére térdelt, és a kezeit lefogta Karcag.

Nem ijedt meg éppen túlságosan, rendőrért kiáltott. A parasztot átadták az őrszemnek, és folytatták az útjukat. Sebőnek vérzett a kézfeje, egy mély harapást kapott a dulakodásban, kábult volt a feje, és valami féktelen örömérzet tette ittassá. Arra gondolt, hogy most már minden másképp lesz a banknál. És eszébe jutott Karcag Adél. A gyerekarcú, hatalmas termetű Sebőt ingerelte ez a gőgös arcú lány, azok a violafényű, álmodó szemek. Erre az arcra gondolt már abban a pillanatban, amikor érezte, hogy a küzdelemben Popovicsot sikerül legyűrnie.

Hazáig már nem nagy volt az út. A bankár szidta a város közbiztonsági viszonyait, azután ajánlotta, hogy Sebő a sebével mindjárt orvoshoz menjen. Végre elbúcsúzott, és így szólt:

- Azután kérem, Sebő, jöjjön be majd hozzám holnap délelőtt, megbeszéljük a dolgokat.

Hazamenet Sebő így monologizált.

- Meg fogom ismerni Karcag Adélt, és beszélek vele, és a szemébe nézek. - Ezt elmondotta hazáig vagy százszor.

Másnap délelőtt sápadtan állított be a hivatalba. Hosszú levélben megírta az esetet az öccsének, aki Pesten a technikán tanult, és utána keveset nyugtalanul aludt.

A kollégáknak nem mondott el semmit. Az íróasztalához ült, és dolgozott, mint rendesen.

Az igazgatónál sokan jártak. Csak tizenegy felé mehetett be. Akkorára híre terjedt az esetnek, a kollégák kérdezgették a részletekről. Ő nem akart beszélni. Mikor belépett az igazgatóhoz, az kezet fogott vele, és megkínálta szivarral. Rágyújtottak.

- Kedves Sebő - kezdte a bankár -, az ön ügyessége megmentett engemet egy komoly balesettől. Az a kérdés, mit kíván tőlem a szívességért. Ami hatalmamban áll, megteszem. Persze, például fizetésemelésnél a részvényesektől függ a dolog.

- Köszönöm, nagyságos uram, fizetésemelést nem kérek, hiszen talán nem is lenne igazság, hogy csak azzal, hogy én szerencsés lehettem azt a gazembert ártalmatlanná tenni, megelőzzem az érdemesebb, tapasztaltabb kollégákat. - Sebő lassan és meggondoltan beszélt, a hangja kissé reszketett, mert természetellenes volt nála ez a lassú beszéd.

- Nos, tehát mivel lehetek szolgálatára? - szólt az igazgató, és kinézett az ablakon.

- Ha megengedné nagyságod, hogy tiszteletemet tegyem, hogy viziteljek... - mondta Sebő igen lassan.

Karcag egy pillanatig komolyan nézett maga elé, azután kellemetlenül, röviden, szárazon fölnevetett. - Hát hiszen, ha gondolja, csak jöjjön el valamelyik nap mondotta, és vonogatta a vállát.

Sebő fülig elpirult, mint akit rajtacsíptek a legtitkosabb gondolatán, és még ki is csúfolták utána. Egészen világos lett előtte, hogy az ő hőstette és életmentése máról holnapra teljesen összezsugorodott, semmivé lett. Hiszen csak a mesében adnak egy megmentett király életéért fele királyságot és hercegkisasszony feleséget! Karcag Adél!... milyen ostobaság volt arra gondolni, hogy ezt a lányt most könnyebb lesz megkapni!

Majdnem kiabálva mondotta: - Nem, igazgató úr, nem megyek el!

Azután határozott léptekkel kiment a szobából. Az ajtót keményen csapta maga után.