Julius
szerző: Kis János
Gróf Kál, az ő idejének
Legszebb fiatala,
Jó lélek, s fél vármegyének
Kegyes ura vala:
De vágyván független lenni,
Nőt épen nem akart venni.
Jobbágyi, kik terjedését
Házának kivánták,
Házasság ellen törését
Nem kevéssé bánták:
Töprenkedtek s követséget
Küldöttek hozzá e végett.
"Idvez légy, jó urunk, ezek
Eképen szólanak:
Nem illik, hogy főnek kezek
Tanácsot adjanak:
Egygyel még is megjelenünk
Ne gyulj haragra ellenünk.
Ugy, mint mi téged szeretünk,
Szeretve más ur nincs;
Olly kedves vagy mint életünk,
S becsesb mint bár melly kincs;
Virágzik most néked tavasz,
De az idő csalárd s ravasz:
Repül, nem bizhatunk benne,
S vissza nem tér soha;
Ha meghalnál, melly bal lenne
Sorsunk s melly mostoha!
Jószágodat más idegen
Bitangolná el hidegen.
S ha bár e gyásztól magunkat
Irgalmas istenünk
Megment is, maradékunkat
Kell tőle féltenünk:
Lépj hiveid kérésére
A házasság szent rendére.
Nevelj fiat, méltót hozzád,
S magadhoz hasonlót;
Párt a legfényesb ház is ád
Gazdagot, szépet s jót:
Jobb sorsot szerzesz magadnak
S minden jobbágyid vigadnak."
"Gyermekim, mond, jószágomon
Ur vagyok rajtatok:
Itthon sem illik lábomon
Rabláncot látnotok.
Még nincs, de csak asszony legyen,
Szabadságom füstbe megyen.
Gőg a szépek tulajdona,
Negédet főz agyok;
S tudjátok, hogy én katona
Természetű vagyok:
Hahogy nőmtől tromfot vennék,
Isten tudja mit nem tennék,
Még is minthogy javatokat
Szivemen hordozom,
Cselekszem kivánságtokat,
Nyugtom feláldozom:
Meglesz; feleséget veszek
De választó magam leszek:
S meg kell esküdnötök, hogy azt,
Kit grófnétokká tesz
Szivem, akár szegény paraszt,
Akár fő nemből lesz,
Rangom szerint tisztelitek,
S anyátokként szeretitek."
Esküsznek erre jó szivvel.
A gróf kocsira ül,
Barátjával Fénykörivel,
Csupa szem s csupa fül;
Fél Magyarország részeit
Járja s vizsgálja szépeit.
A palotákban számtalan
Az igéző gyöngy kép
S Fényköri sugja untalan:
Ezt vedd, ez jó és szép.
"Ő csak: jó s szép ám szemlélni,
De nem vele holtig élni."
"Felelsz-e érte élteddel?".
"Annyira nem kelünk!
De asszonyt, mint férfit, hidd el
Jót hamarább lelünk;
S a szép nemet ha gúnyolod,
Magát az istent vádolod."
A gróf sokat mond ellene,
Sokkép fejtegeti,
Itt s ott több még mi kellene,
S ezt s azt meg mért veti?
Másoknak észt könnyen adunk,
Magunk sokban felakadunk.
Fényköri magában morog;
A gróf visszatér már,
S a mint sokat kereng forog,
Jószága szélén jár.
Itten egy szőlő lábánál
Egy alacsony kunyhócska áll.
Ebédelni az utasok
Beszállnak. Egyedül
Zsellyeszékében vánkosok
Közt egy ősz ember ül,
S körüle vagyon mindene,
A mi szükségben kellene.
"Édes Miskám, megaggottál"
Illy szókkal kezet ád
Fényköri; "melly jól tartottál
Sokszor; mint van Pannád?"
Méltóságos nagy ur, az ám
Jó asszony, s páratlan talám!"
"Biz az volt uram, nagy s fő kincs
De már menny a díja."
"Hát magán vagy? s látom most sincs
Nyugalmadnak hía."
"Magán? nem hagyott el az ég;
Julisom velem vagyon még."
"Nem tudja nagysád? kicsiny volt
Akkor, de megnőtt már.
Miolta jó társam megholt
Ő mindenben eljár,
Mindenben anyját követi
Sőt azt el is felejteti."
"Heves az én természetem
S a köszvény is gyötör,
Hamar felingereltetem,
S könnyen támadhat pör.
Pörölt is néha hitvesem,
De Julisom még soha sem.
Mennél több s csudálatosabb
Bogaram van nékem,
Annál szelidebb s nyájasabb
Hozzám e gyermekem.
Sokszor meghatja szivemet,
S szégyenlem zordon kényemet."
Dicséri még szünetlenűl;
Ekkor az atyjához
Belép Julis véletlenül,
S tejjel tölt zsetért hoz.
Elsőben megdöbbenve áll,
Hogy látogatókat talál.
Mint rózsaszál olly ékesen
S felejtve szépségit,
Meghajtással szemérmesen
Köszönti vendégit.
S nyájas arcával mint a nap,
Tüstént tisztje dolgába kap.
Gyengéd képén szelídség ül,
Szelíd tekintete
Varázs szelídséggel vegyül
Járása, termete,
De még szava zengései
Szelídség főbb remekei.
Gyönyörködve legelgeti
A gróf sok kellemét;
Julis is loppal rá veti
Egyszer kétszer szemét.
Utóbb jól megnézi; mert vágy
Földesurát látni jobbágy.
Megköszönvén ebédjeket
Mennek az utazók.
Fénykörinél pörgéseket
Ekkép kezdik a szók:
"O hány kunyhóban van olly kincs
A millyen palotákban nincs.
Lel itt szived, valamit vár,
S mit kérni érdemes.
Melly gyöngyalak! csak az egy kár,
Hogy szegény s nem nemes.
De annál alázatosabb
Fog lenni; nincs bizonyosabb."
"Igaz! remélni sokat hágy;
De kötve hiszek én.
Ur lenni minden asszony vágy,
Szegény, dus, ifjú, vén.
Egyik repűl, a másik mász
Hatalmat aképen vadász."
"Szerencsétlen gróf, ki nem tud
Gyanu nélkül lenni.
Hogy Julis képe nem hazud
Arra merem tenni
Kezességül értékemet
S ha még több kell, életemet."
"Itt a kezem. Ezret teszek
Tizre, megmutatom,
Hogy mit tudok, nyertes leszek
S nem csal gondolatom.
S ha Julis zaklat engemet,
Rajtad öntöm ki mérgemet."
Erre minden lovagokat
Meghív körül belöl,
Kérvén vennék pompájokat
Lakodalmán elöl.
Számtalanok megtisztelik;
S csak egyedül magát lelik.
De nagy vadászkészületet
Az egész udvar tesz.
A kürt szól. Illy jelenetet
Kiki tréfának vesz.
A gróf magát lóra veti,
Nyargal s a sereg követi.
A vezér vágtatva betér
Ott, hol Julis vagyon.
A dandár a házba sem fér.
A jó leány nagyon
Elrémül; illy sokaságot
Látván s annyi cifraságot.
"Barátim, kik kísértetek,
Mond a gróf, engemet,
Itt fogom tartni veletek
Öröminnepemet:
Ha Julistól szerettetem
S atyjától őt megnyerhetem.
De Julis, jól megértsetek,
Párom csupán ugy lesz,
Ha esküszik előttetek
Hogy kényem szerint tesz
Mindent, és soha, sem tettel
Nem dacol, sem tekintettel."
A választ várják mindenek.
Miskának szemei
Könnyezve lyányán függenek:
"Urunknak kegyei
Melly nagyok! engedsz-e, Julis,
Esküdve is, magadtól is"?
Testesült szeméremként áll
Ez lesütvén szemét,
Képén rózsa pipacscsá vál
S neveli kellemét,
S melyében, melly nagyon dobog,
Félés lappang s öröm lobog.
"Melly dicsőség! könnyü tennem
Olly esküvést önkint,
A mire ez a sziv bennem
S legszentebb tisztem int.
De atyám! téged hagyjalak
S talán soha se lássalak?"
"Szép gyermek, hagyd e bánatot;
Atyád eljő velünk,
Vagy itt marad, s szolgálatot
Melléje rendelünk,
S mindenkép függ csak tőletek,
Egymással együtt lennetek."
Miska köszöni ezeket,
S otthon vágy maradni.
Csak pap kell már a sziveket
Áldva összeadni.
Van ez is. Asztal az oltár,
S a kettő egy párrá lett már.
Az uj grófnénak könnyü volt
Rangjához illeni,
Jóságának minden hódolt,
S őt dicsőíteni
A hir mindenütt sietett,
Mert illyet ritkán lelhetett.
Férje kényét észreveszi
Pillantatiból már,
S minden tetszését megteszi,
Parancsolást sem vár.
Azért jutalmul mindennap
Atyjától egy pár csókot kap.
"Jó jel, igy szól Fényköri, jó!
Négy heted eltele
Julissal, gőgről nincsen szó,
Semmi bajod vele." -
"Diadalmad kora nagyon,
A próba még hátra vagyon."
Ekkor nem szünik kinzani
Julist későn korán,
Alig fekszik, kell ugrani
Öltözni szaporán.
Meglesz. Viszont uj gondolat!
Vetkőzés a parancsolat.
Vidám vendégség tartatik,
Muzsikusokat hajt,
Julis onnét kizáratik,
Kit csak nem is sohajt;
Nem csak el nem komorodik,
Sőt jó kedvvel nyájaskodik.
Gróf Kál, ki már naponként fél
Hogy fogadása veszt,
Fénykörihez illy szókra kél:
"A mit most látsz, mind ezt
Csak játéknak nézd; de teszek
Ollyakat, hogy nyertes leszek."
S Julishoz szól: "okosabb légy,
Már régen nagyon fáj
Hogy atyádhoz olly sokszor mégy:
Ugy is az egész táj
Tudja, (a mi nékem nem nagy
Becsület) hogy ki lánya vagy."
Felel: "hozzá menetelem
Kettős tisztem vala,
Mert úgy parancsolál velem.
De hogyha általa
Megbántlak, félbe szakasztom,
S búmat szivembe fulasztom."
"Látod, Fényköri, melly nagy kín
Márig engednie."
"Kőnek kellene, ha illy csín,
Nem sértné, lennie.
A mit igért, az is sok ám,
Részemről én általhágnám."
Julis nem. Férje gyakran jár
Atyja körül vele;
Az ő képén felhőt les, vár,
S van mosolygás dele.
Még is elhajt, mint idegen
A háznál, némán s hidegen.
Fényköri kezdi feddeni:
"Bizony kegyetlenség
A jó lelket ugy gyötreni:
Ne légy vad ellenség
Felbontom fogadásodat.
Tartsd meg ezer aranyodat."
"Ezer arany ám derék szer!
Azt könnyen kivetem;
De más forog fenn, ezerszer
Drágább becsületem.
Meg kell cáfolnom, hogy volna
Olly asszony, ki nem dacolna."
"Most legalább mig terhével
Jár, addig békét hagyj,
Atyává tesz gyermekével
S lágyszivűbb lészsz, mint vagy.
Lám jobbágyid imádkoznak
Érte, s fiért sohajtoznak."
A szerencsétlen anya, jaj!
Fiú helyett lyányt szült
Kimondhatatlan bú és baj!
Gróf Kál, mint az őrült,
Ugy tetteti magát. "Felém
Kölyked ne küldd, tört döf belém."
Egy szolga jő s mint a dőre
A lyányt felöleli.
"Hová viszed"? az erdőre,
Grófom ugy rendeli.
"Engedek ha parancsolja"
S a gyermeket megcsókolja.
Még nem szünik ölelgetni
Szerette magzatját,
Férjét látja besietni,
Elnyomja bánatját.
A gróf int, s a kis leányzót
Viszik. Julis nem szól egy szót.
A férj, mintha baj sem volna,
Enyelg szerelmesen:
Julis, mint ha most hódolna,
Csókolja tüzesen,
S ha a bu egy könnyet ejtet,
Abból is szerelmet sejtet.
De ha magán van, könnyei
Özönként omlanak;
"O anyasziv gyötrelmei!
O atyák tudjanak
Igy bánni saját vérekkel,
Bizony e miatt veszek el!"
"De nem hihetem gyermekét
Hogy megölhette, nem!
Bár célját s szive rejtekét
Nincs mód megfejtenem.
Bizonyítnom hűségemet
Szent tiszt, letettem hitemet."
Illy készen vár uj harcokat,
De Fényköri: "Mit tészsz?"
Igy dörög; "olly vad dolgokat
Bizony vérszopó tész.
Szent a természet kötele,
S te kő sziv! csak játszol vele.
Nem vagy sem férj, sem atya már.
Kinzásban keresed
Durva örömödet, ámbár
Galamb a hitvesed.
Szégyenlem barátságodat,
Megyek, itt hagyom házadat."
"Ne menj, barátom, a vad sziv
Hidd nem természetem,
Én midőn Julis kínnal viv,
Még inkább gyötretem.
De melly arany ismertetik
Jónak, ha nem égettetik?
Az asszonyok makacsságát
Olly erősen hittem,
Hogy Julis hajlékonyságát
Boszonkodva vettem;
Most már, a mint türt s engedett,
Csaknem uj hitem éledett.
De még végkép nem foghatok
Uj hitemmel kezet;
Még egy harcot harcoltatok,
Igaz, hogy nehezet.
De rá nem mindjárt támadok,
Esztendeig nyugtot adok."
Ekkor egy évig egészen
Bárányhoz hasonló
Jótermészetüvé lészen.
A gyermekről nincs szó.
Julis csupa hűség, s noha
Fájt szíve, nem zugott soha.
De méhe bezárva maradt.
S egykor gróf Kál igy szól:
"Azt véltem, gyümölcsöt arat
Házam s elterjed jól;
Látom, isten nem szereti
Frigyünket, átok követi.
Egy főrendű személyt veszek
Társul, kivel talám
Örökösök atyja leszek,
S népem áldást mond rám.
Illy boldoggá te nem tehetsz,
Hát atyádhoz vissza mehetsz."
S Julis, mintha legnyájasb szó
Vidítná, ugy felel
Szelíd hangon: "nekem mind jó,
Mit férjem rendel el.
Onnét hazul hozott ruhám
Ládámban van, azt veszem rám."
Gyöngy, gyémánt, arany himezés
Tőle elfogatik,
Sem sóhajtás, sem könnyezés
Rajta nem láttatik.
Indul paraszt öltözettel
Millyenben jegyeztetett el.
Nyalábját hón alá veszi
Gróf képét csókolja,
S egy hév könynyel tüzzé teszi,
Ki bár mint titkolja,
Alig állja hogy bájolva
Meg ne ölelje lángolva.
Megy. A cselédek könnyezik
Fájlalván esetét,
A grófot vaknak nevezik,
S bomlottnak izletét.
Ő dicséri: "Jók legyetek.
Mindenkor isten veletek."
Elijed s egyszersmind örül
Őt látván az atyja;
Mindent kérd a lettek körül,
S osztán ez szózatja:
"Jóknak hasznosak mindenek
Láthatd, a nagyok millyenek.
A kastélyban fel nem leléd
Atyádat, gyermekem,
Tégedet is semmi cseléd
Ki nem pótolt nekem.
Mik valánk most azok lettünk,
Az álomból felébredtünk."
Egy hét mulv' a gróf meglepi
Őket véletlenül.
Az atya képén innepi
Csend és komolyság ül;
Julis hallgat elfogódva
S mint vendéglátó forgódva.
"Tudod, jegyben vagyok, ugymond
A gróf, összekelek
Minden órán, de egy a gond
Kulcsárnét nem lelek.
Egy ideig e bajomat
Oszd meg, ismered házamat.
Uj társam egy kis lyányt is hoz,
Kit özvegy testvére
Támaszkodván jóságához,
Bizott hű kezére.
A gyermek, mint kis angyal, szép,
Egy esztendős, eleven, ép."
Igy szólván Julisra tekint,
Kinél akármint viv,
Egy csepp könny jelenti a kint,
Mellyet rejt benn a sziv.
"Egy esztendős a leányzó,"
O lelket általjáró szó!
Erőt vesz, bármint forr a vér:
"Engedek szivesen."
A gróf megy. Julis is megtér
A várba csendesen.
Minden szükségest előre
Elrendel a menyekzőre.
Minden bámul erőltetett
Nyugtán s forró részt vesz.
Elébb itt érte tétetett
Mit ő most másért tesz.
Csak ő látszik fel nem venni
Ki volt s mivé kelle lenni.
A kirendelt napon repűl
Egy hintó sebesen.
Benne az uj menyasszony ül
Gyöngyösen, kövesen.
Kit Fényköri karon fogva
Kivesz aranytól ragyogva.
"O mikép megcsalja magát
Ki bizik nagyokhoz,
Ugy tartott, mint szemcsillagát,
S most uj menyasszonyt hoz.
De szelid sziv ez, s szép nagyon
A grófnak igaza vagyon."
Másik hintón a gyermek van.
Anyai sziv heve
Tüstént lángot vet Julisban,
Fut, hogy leg-eleve
A szép csecsemőt kezéhez
Vegye s szorítsa melyéhez.
Viszi s álomba rengeti,
Felejt egyebeket.
A gróf jő, párját vezeti,
Nézni a gyermeket.
Julis térdet hajt grófjának
S kezet csókol asszonyának.
"Julis ez? kiről mondatott
Nékem sok, ki veled
Megesküdt s elválasztatott
S most mellém rendeled?
Az nekem is nehéz lenne,
S a sziv hasadna őbenne."
Julis felel térdre esvén:
"A gróf mindent jól tett;
Fő sorsúnak nem illem én,
Isten is mást végzett.
Két évekig szerettettem,
S fiat néki nem szülhettem.
O szeresd őt, ki nemes, jó,
Légy szerencsés vele;
Légyen áldott és állandó
Frigytek szent kötele;
S add azt neki énhelyettem,
Mit az égtől nem nyerhettem.
Csak kevés nap dolgaira
Hítt a gróf engemet;
De a kis gyermek annyira
Bájolja szivemet,
Hogy szivem végkép itt maraszt,
Csak te, asszonyom, engedd azt."
"Angyal", kiált ez fenszóval,
S karjába szorítja;
"Angyal," kiált a gróf s csókkal
Julist elborítja;
S Fényköri mond, mind két szeme
Égvén: "nem jövendőltem-e?"
Julis nem tudja mi leli.
A gróf: "kegyes alak,
Meg engedsz-e, ezt leheli,
Hogy igy aláztalak?
Ülj már fényes érdemeden
Épült asszonyi székeden.
Minden csudálatos tettem
Csak próba volt, nem más.
Már eléggé meggyőzettem,
Melly kincs vagy. Megbocsáss!
Mától fogva máskép teszek,
Szelíd s okos férjed leszek.
Ezen asszony hugom nekem,
S teneked lesz híved."
"A gyermek az én gyermekem?"
"Jól mondotta szíved.
A testvéremhez vitettem,
És az által neveltettem."
Lyányára borul, szive vér;
"Kedves ismét megvagy?
Hát ismét anya, pár, testvér
Vagyok: melly sors illy nagy!"
,Barátném is?' mond tüzesen
Fényköri. "Az is szivesen."
"Nekem pedig kedves lyányom,
Mond Miska a kit már
Elhoztak, s minden irányom:
Ezentul egy hely zár."
Gróf Kál Julist ölelgeti,
S karon ebédhez vezeti.
S minden örül, csókolgatja
Ruháját, kezeit.
A gróf boldogul folytatta
Vele sok éveit:
S adós az ég sem maradott:
Nem sokára fiat adott.