Jonathan Swift: Gulliver utazásai (Szerb Antal)

Jonathan Swift: Gulliver utazásai szerző: Szerb Antal

Gulliver mint gyermekkönyv él tovább a századokon át. Mindnyájan elgyönyörködtünk gyermekkorunkban a liliputiakon, akik olyan kicsik, hogy hatan is elférnek Gulliver tenyerén, és borzongva képzeltük el Brobdingnag ország óriásainak toronynagyságú lábaszárát. Óriások és törpék különösen kedvesek a gyermeknek, aki szereti magát hol olyan nagynak képzelni, mint a Gellért-hegy, hol olyan kicsinek és pontszerűnek, mint a bolha. Ennek az ösztönnek köszönheti a Gulliver el nem avuló gyermeki népszerűségét. De ez a legnagyobb megcsúfolás, mellyel az irodalmi végzet írót valaha sújtott. Swift nem gyermekkönyvet akart írni. Swift szörnyű szatírát írt, lefestette az emberi nem minden undokságát. Amint maga mondja, olyan sorokat akart írni, amelyek úgy hatnak az olvasóra, mint egy ostorcsapás. Megírta a világirodalom legkeserűbb könyvét. És ma gyermekek olvassák édes kacagással. Ez igazán az az eset, amikor a „végén minden jóra fordul”.

Swift 1667-ben született Dublinben, Írországban. Anglikán lelkész volt, nagyon becsvágyó természet, de vágyai nem teljesültek, hiába bocsátotta áruba tollát felváltva az akkori Anglia két nagy politikai pártjának, a toryknak és a whigeknek. Magánélete sem volt szerencsésebb: sok éven át két nő között hányódott, és nem tudta eldönteni, melyiket szereti jobban, Stellát vagy Vanessát. Idegbaj is gyötörte, és utolsó éveit elborult elmével élte le. 1745-ben halt meg.

Főműve a Gulliver utazásai. A hős, Gulliver hajóorvos hajótörést szenved, és elvetődik egy szigetre. A parton elalszik, és amikor felébred, csodálkozva veszi észre, hogy két keze és azonkívül a hajaszálai egyenként a földhöz vannak kötözve, és körülötte és rajta egészen apró emberkék megszámlálhatatlan sokadalma nyüzsög. Amikor szabadulni akar, tűnagyságú nyilakat lövöldöznek beléje, mire a szelíd természetű Gulliver inkább feladja a harcot, és rábízza magát az apró emberkék, a liliputiak jóindulatára. Enni adnak neki, két-három liliputi ürüt egy falásra lenyel, azután megiszik néhány hordó bort. Idővel elszállítják a tengerpartról, és egy használaton kívül helyezett templomban szállásolják el, amelybe Gulliver négykézláb be tud menni.

Idővel eljön Liliput császára, hogy lássa az emberhegyet, amint Gullivert nevezik. Gulliver szabadságát visszanyerve továbbra is igen szelíden viselkedik. A zsebkendőjét pálcikákra kifeszíti, felteszi rá a császár legjobb lovasait, akik ott nagyszerű harci mutatványokat adnak elő.

Üres óráiban lefekszik, és megengedi, hogy a gyermekek bújócskát játsszanak a hajában. Tanulmányozza a liliputiak szokásait és erkölcseit. Csodálkozva tudja meg, hogy a magas rangok betöltése itt úgy történik, hogy a pályázónak magasra kifeszített kötélen kell táncolnia. Aki jobban ért a kötéltáncoláshoz, az lesz miniszter. Aki már nem tud jól táncolni a kötélen, bukik a szó szoros és átvitt értelmében.

Liliputban ebben az időben béke uralkodik, a két nagy pártnak, a magas sarkúaknak és az alacsony sarkúaknak a viszálya véget ért, és mindenki alacsony sarkot hord. De nagy veszedelem fenyegeti az országot a szomszédos sziget, Blefuscu felől. Történt ugyanis, hogy a most uralkodó császárnak a nagyapja egyszer a tojását, az általános szokást követve, a vastagabb végén törte fel, és ezenközben megvágta az ujját. Ezért később utódja elrendelte, hogy ezentúl mindenki köteles a tojást a vékonyabb végén feltörni. Mire azok, akik ragaszkodtak a vastag véghez, fellázadtak, majd átmenekültek Blefuscuba. Blefuscu most invázióval fenyegeti Liliputot. De Gulliver átgázol a csatornán, összeköti a blefuscui flottát, és áthozza Liliputba. A blefuscuiak megtörve békét kérnek.

Még egy nagy szolgálatot tesz Gulliver a császárnak. A császári palota egyszer kigyullad. Gulliver, aki az előző este sok bort ivott, igen különös és újszerű módon oltja el a tüzet. A császárné és az udvaroncok egy része ebben a tettben a császári palota bemocskolását látja, és halált követel Gulliver fejére. Jóakarói különös kegyképpen kieszközlik, hogy a császár csak megvakíttatásra ítéli Gullivert. Gulliver ezzel a megoldással sincs teljesen megelégedve. Átmegy inkább Blefuscuba, ahol nemsokára a hullámok egy csolnakot vetnek a partra, és ennek a segítségével visszatér az embernagyságú emberek világába.

A liliputi utazás természetes kiegészítése a második út, amely Brobdingnagba, az óriások birodalmába vezet. A partra vetődött Gullivert egy óriás földműves szedi fel a mezőn és hazaviszi. Gulliver megmutatja, hogy apró volta dacára úgy tud viselkedni, mint egy ember. Rövidesen csodájára járnak, és gazdája nagyon meggazdagszik. Később eladja Gullivert a királynénak, aki igen megszereti. Állandóan az asztalán tartja, mialatt ebédel, ruhát csináltat neki egérbőrből, tavat rendeztet be a számára egy teknőben, hogy csolnakázhassék, vitorláját az udvarhölgyek hajtják legyezőikkel. Élete, mely az ország hatalmas méretei közt különösen törékenynek látszik, sokszor van veszedelemben: darazsak támadják meg, de a kardjával hősiesen leteríti azokat, egy majom elragadja lakóházával együtt, egy alkalommal pedig a kertész kutyája a szájába veszi, és elviszi a gazdájának, de szerencsére oly gyengéden fogta fogai közt, hogy nem történt semmi baja. Ezt a kalandját nem mesélte el senkinek, mert szégyellte, hogy ilyen nevetséges helyzetbe került.

Az óriások országában általában mindig szégyelli magát, hogy olyan kicsi, nem szeret tükörbe nézni, és éppolyan oktalanul önérzetes, mint amilyen oktalanul szerény volt a törpék közt. Swift Gulliver alakjában valószínűleg az emberi hiúság irreális, a tényekkel nem számoló voltát akarta nevetségessé tenni. Gulliver például mérhetetlen tiszteletet érez a liliputiak császára iránt, mert a császár: „magasabb – írja – majdnem egy körömnyivel, mint bárki az udvarában, ami már magában is elég volna, hogy tiszteletet öntsön a szemlélőbe”. Pedig ezt a hatalmas uralkodót sokszor a tenyerén hordozza és összenyomhatná. Viszont az óriások királyának azzal dicsekszik, hogy Anglia milyen hatalmas ország, mily rettentő belviszályok dúlják, mire a király azt mondja: „Lám, milyen megvetendő dolog az emberi hiúság, hogy ilyen apró rovarok is utánozhatják! Fogadni merek, hogy ezek között a teremtmények között is vannak kitüntetések és címek...”

Mindebből nyilvánvaló Gulliver két első utazásának az értelme: ha felülről nézzük az emberek társadalmi életét, erőfeszítéseit és harcait, mint ahogy Gulliver felülről nézett a liliputiakra, az óriáskirály Gulliverre és a mű mögött a szerző, Swift a korabeli Angliára, az emberi nagyszerűségek nevetséges bolhacirkusszá, kicsi férgek undok és fontoskodó nyüzsgésévé zsugorodnak össze.

Az első két utazás az ember társadalmát tette nevetségessé, a harmadik és negyedik útra várt a feladat, hogy az ember szellemi és erkölcsi értékének a kritikáját adja. Ez a két utazás kevésbé ismeretes, mert a gyermekek számára készült kiadások ezeket már nem tartalmazzák.

Harmadik utazása alkalmából Gulliver Laputába jut, a repülő szigetre. Itten csupa tudós él. Annyira szórakozottak, hogy egy vagy több szolgát kell maguk mellett tartaniuk, akiknek az a dolguk, hogy egy pálcára kötött, felfújt disznóhólyaggal gazdájuk fülére üssenek, ha valaki szól azokhoz, hogy felébresszék őket mélységes gondolataikból. Ezeket a csapkodó szolgákat nevezi Swift maga alkotta szóval flappereknek.

Gulliver meglátogatja az akadémiát, ahol az országos tervcsinálók dolgoznak. Talál itt egy tudóst, aki uborkából napsugarat akar csinálni, egy másik rájött, hogy a házak építését legjobb a tetejüknél kezdeni, egy harmadik kiszámította, hogy a mezőket disznókkal kell felszántani, oly mód, hogy előzőleg makkot ásunk el benne, van, aki feltalált egy folyadékot, és ha evvel bekenik a juh hátát, nem nő rajta többé gyapjú.

Laputáról továbbmegy a varázslók szigetére, ahol beszél a halottak szellemével, majd egy szigetre érkezik, ahol olyan emberek is laknak, akik sosem halnak meg. Gulliver, amikor ezekről hall, nagyon irigyli őket, de amikor meglátja, milyen undorító, magukkal tehetetlen aggastyánok ezek a sok száz évesek, kiábrándul ebből is. Ilyen előkészületek után indul el negyedik és legfontosabb útjára.

Ez az út a houyhnhnmek, a nemes lovak országába vezet. Itt a lovak az urak, és ló-sorban tartják az embereket, kiket ló-nyelven yahoo-knak neveznek. Gullivert az egyik nemes ló pártfogásába veszi, mert csodálkozik, hogy egy yahoo-ban az értelem ennyire kifejlődött, mint benne. Később azután Gulliver előadást tart a nemes lónak Angliáról, ahol a yahoo-k az urak. De a nemes ló megállapítja, hogy nincs nagy különbség az angliai civilizált yahoo és a náluk szolgasorban élő yahoo között. Szerinte a civilizált yahoo „olyan állat, amelynek ismeretlen véletlen folytán egy fikarcnyi értelem jutott osztályrészül, és ezt arra használja fel, hogy súlyosbítsa természetének romlottságát, és olyan romlottságra is szert tegyen, amilyent a természet nem adott neki”. De az emberfajta jellegzetes tulajdonságai megvannak a lovak országában élő yahoo-kban is. Például igen sokra becsülnek bizonyos fénylő ásványokat, és ha ezeket elveszik tőlük, bánatukban elpusztulnak. Az egy vidéken élő yahoo-k nagyon szeretik a más vidéken lakó yahoo-kat megrohanni és agyonütni. Ha valami zsákmányon ketten összevesznek, egy harmadikat hívnak bírául, aki aztán maga viszi el az egészet. Mérhetetlenül falánkok, iszákosak és a legpiszkosabbak minden állat közt. De ezt azért mondhatta, teszi hozzá Gulliver, mert abban az országban nincsen disznó. Kiválasztják maguk közül a leglustábbat és legcsúnyábbat főnöknek, és annak engedelmeskednek. Néha egy yahoo minden különösebb ok nélkül beveszi magát egy sarokba, sóhajtozik, nem eszik, és a hozzá közeledőre a fogát vicsorítja. Ezeken csak a kényszermunka segít. Gulliver a leírásból ráismer honfitársainak spleen néven ismert betegségére.

Milyen mások a nemes lovak! Oly igazmondóak, hogy nincs is szavuk a hazugság kifejezésére. Gulliver lassanként megundorodik minden yahoo-i tulajdonságától, és igyekszik nagyszerű gazdáihoz hasonulni. De a lovak nem nézik jó szemmel, hogy egy yahoo közöttük él, és idővel elküldik az országból. Gulliver bánatosan és undorral tér vissza a yahoo-k birodalmába.

Erről szól a világirodalom legnagyobb szatírája. Legnagyobb nemcsak művészi értékénél fogva, hanem hogy úgy mondjuk, átmérőjénél fogva is. Más szatíra egy-egy emberi gyengeséget, ostoba divatot, társadalmi vagy politikai visszaélést ostoroz, a Gulliverhez képest mindig csak részletjelenséget. Gulliver egész embervoltunk rettentő kigúnyolása. Swift kiemeli magát az emberfajta közösségéből, hogy megmutassa az egész fajta eredendő és javíthatatlan gyengeségét, rosszaságát és ostobaságát. Iróniája elől nincs menekvés; sima és éles mondatai behatolnak a legvastagabb önbizalom páncélja mögé is. Olvasása közben az ember mélyen szégyelli magát.

Csak eggyel nem számol Swift: hogy időnként akadnak yahoo-k, akik, mint ő, el tudják mondani a yahoo fajta nagy nyomorúságát, és az elmondás szépsége által már felülemelkednek a közönséges yahoo-i léten, és valami olyant alkotnak, ami igazán emberi. És az általuk létrehozott nagy alkotások, még ha gyengeségeinket is tárják fel a nap elé, csak megerősítik hitünket abban, hogy van bennünk valami, kapzsiságon, irigységen, ostobaságon túl, valami, ami az örök dolgokkal rokon.