A lap feldolgozottságának foka

Johanka néni, Francka néni és keresztapám

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Johanka néni, Francka néni és keresztapám
szerző: Mikszáth Kálmán

       Oh nem, sohasem feledkezem meg anyám barátnőiről, a jó öreg kisasszonyokról, kik nekem annyi örömet okoztak. Mert valahányszor ők jöttek, anyám mindég csokoládét főzetett olyankor uzsonnára.

A vézna Francka néni szigorúbb volt, minden alkalomkor elkérte az írásomat és lekorholt. »Micsoda macskakaparás ez még mindig! Egyetlen becsületes betűt se látok.«

A kövér Johanka néni azonban legott védelmemre kelt.

- Ugyan, ne zsörtölődj, Francka! Ne keserítsd a fiút. Látod, hogy elszomorodott szegényke! Még bizony elöli magát. Hadd igya meg előbb legalább a csokoládéját nyugodtan. Nem ő az oka, hogy olyan rossz betűket ír. Hát hol látott volna még ő tisztességesebb betűket? Hiszen ki sem volt a faluból. Olyan betűket ír, aminőket a tanítója, Tusnay András, mutat neki. Annak pedig reszket a betűvezetésnél a keze a sok italtól.

De még a néniknél is kegyeletesebben gondolok a bátyjukra, az öreg tiszttartóra, ki még elevenen látta fiú korában Bécsben I. Napóleont.

Katonás magatartású, szálas ember volt. Nemes, hosszúkás arcáról, hatalmas magatartásából, okos kék szemeiből a bolond is kiolvashatta, hogy okvetlenül látnia kellett I. Napóleont, akiről a palóc-parasztok azt mesélgették házaik előtt a padokon, hogy még él, hogy egy olyan lúdtojást fogtak ki a tengerből, melyben a sárgája helyett piciny levélke volt a Napóleon írásával (Beh nagyon szeretném a betűit látni), hogy azt mondja: »Élek még, visszajövök rövid időn, s a világ minden királyát vasba veretem«. (Jaj, bárcsak a mi falunkon vinnék majd keresztül azokat a vasra vert királyokat!)

A tiszttartó ott üldögélt délutánonkint a mi ambitusunkon, s egyre biztatgatta az anyámat:

- Embert formálok a gyerekből komámasszony, mihelyt az én fiaim végeznek!

Két derék fia volt, mérnökséget tanult az egyik Budán, a másik orvosnak készült Pesten. Az orvos volt az idősebbik, annak kellett előbb végeznie, de a sors úgy akarta, a másik végzett előbb: meghalt.

Nem maradt utána más, csak egy seb az öreg szívében, meg egy láda mérnöki könyv: algebrák, logaritmusok, mennyiségtanok, vízépítészeti stúdiumok.

A könyveket egy szép napon öblös háti kosárban átszállították hozzánk. Édesanyám már messziről boldogan mosolygott a kosár elé. (Alighanem cseresznye van benne!) Kis vártatva behítt a szobába, s ünnepélyesen mondá:

- Eredj, csókolj kezet a bácsinak. Te most nagy örömhöz jutottál, édes fiam! (Most nem kételkedtem, hogy csakugyan cseresznye az a kosárban!) Sokat töprengtem, milyen pályára adjalak. Szerettem volna, ha szolgabíró lehetnél egykor itthon a faluban, hogy mindig velem lakhatnál, hajlamod is arra van, de mivel most ezek a könyvek már megvannak, és semmi hasznukat sem lehet venni, hát megtanácskoztuk a komával, hogy inzsellér leszel.

És úgy is volt vagy két esztendeig. Annyiszor elmondták, végre magam is beletörődtem.

Hanem rá két évre meghalt a szegény keresztapám orvosnövendék fia is, s minthogy az ő könyveit is hazahozták, beállt a konfliktus, hogy mi legyek most? Hátha mégis jobb az orvosi pálya? Anyám hol ezt akarta, hol azt. »Boldog gyermek - mondá a keresztapám -, aki így válogathat!«

Sok eszmecsere után végre arra dőlt el, hogy legjobb lesz, tanuljam meg mind a két mesterséget.

Minélfogva én aztán nem tanultam meg egyiket sem.

Csakhogy az öreg már arról nem tud semmit sem, mert ő egész haláláig bízott bennem, s egyre sarkantyúzott:

- Csak te tanulj ki becsülettel. Gazdag emberré teszlek a holtom után.

S valóban, mikor a hagyatékát leltározták, egy ilyen feliratú levél volt közte: »Adassék az én keresztfiamnak, mikor huszonnégy éves leszen«.

Nehéz volt várni a meggazdagodást, s mindjárt néhány évre elkértem a levelet Johanka nénitől.

Ez állt benne kusza, öreges betűivel:

»Neked hagyom, kedves doktor keresztfiam, a legféltettebb titkomat, melynek kedvéért fiamat is e pályán neveltettem. Ím tudd meg a sorvasztó száraz betegséget mivel lehet gyógyítani. Minden beteged kilábol. Végy egy mozsárba csontokat a kecsege hal bordáiból, azokat finom lisztté törd, sűrű szitán rostáld meg, s az így nyert port szívasd fel félóránkint a mellbetegekkel. Nagy gazdagság, sok pénz száll reád ezen titokkal. Élvezd békességben, örömben.«

...Köszönöm alássan, kedves jó keresztapám.