Japánosan (Nem épitettem kunyhót...)
| Japánosan szerző: Juhász Gyula |
Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 5. szám
Nem épitettem kunyhót sem magamnak
És nem szereztem sáppadt kincseket,
A vágyaim a végtelenbe laknak
S minden pompád enyém, szent kikelet.
Van éjszaka, hogy oly közel a holdnak
Arany tányérja a kék ég falán
S a bánataim oly távol bolyongnak,
A mennybe szálltak boldogan talán.
Az óborokban annyi feledés él
És annyi emlék s úgy tetszik nekem,
Hogy régi életeim szenvedését
Békélt gyönyörrel újra izlelem.
A kedvesem elküldte a szelencét,
Mely fekete, akár az éjszaka
És benne egy szál jázmin, régi emlék,
Oly hervadt, mint az életem maga.
Egy őzet lőttek a szegény vadászok,
Kiket az élet űz, e rengeteg.
Az őz szeméből könny és vér szivárog,
De boldogabb már, mint az emberek!