Jókai centenáriumára
| Jókai centenáriumára szerző: Móra László |
Megjelent az Álmok szekerén verses kötetben 1925-ben.
Petőfi tegnap volt az ünnepelt.
De jaj, a tegnap éve már letelt!
S Petőfi álmát nem zavarja már
Se tél, se ősz, se nyári napsugár.
Tegnap virága megfakult...
Jelent hintett rá már a Mult
S a csendbe küldve száz év nagy nevét,
A másik nagyról súg ünnepmesét...
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Komárom szülte ezt a nagy nevet
S csillagként rakta titkon fel neked
Magyar, egednek éj-üveg falára,
Hogy lásd a célt a ködtelt éjszakába,
S dermedt szivedre ráleheljen
S belé, hogy új hitet neveljen,
Mely nyugtat, űz, – mely messze elvezet,
S az Égből fogja reszkető kezed.
Ha olvasod a könyvei sorát,
Elötted látod száz év orvosát,
Egy Lélek-ember forró nagy szívét,
Egy Élet-tenger örök nagy vizét
Mely erre visz, mely arra hajt,
Mely háborog, mely fogva tart,
Mosolyt vetít a tört hited fölé,
Virágot szór a bűneid mögé.
Regénye mind a szíve harmata.
Regénye hőse: jónak angyala.
Nemesnek, Szépnek eszmeképei,
A Lélek-ország szent vezérei.
Tiszták, fehérek, álmodók
Lelkek melegjét átfonók,
Kik visznek, hivnak Túlvilág felé,
Hol nincs mocsok, hol minden Istené!
Magyar, becsüld a csillogó Csodát!
A nagy Mesélő lélektemplomát,
S az ünnep lángját élessze szavad.
Amíg a földön élned itt szabad!
Ne hadd, hogy holnap csend legyen!
A büszke tűz a szent hegyen
Lobogjon s érjen égmagasba fel!
– Szent nagyjaid, ó, sose haggyad el!!