Jó barátok
| Jó barátok szerző: Vajda János |
Jó barátok voltak mindig,
Maradtak is úgy a sírig.
Két evője egy falatnak.
Együtt éltek, együtt haltak...
Sok dicsőség napsugára
Szállt a bátor bajnokpárra.
Két fiatal sas a napban
Száll magasan, magasabban.
Egy a másikat hirére
El-elhagyta, meg elérte;
Nem irigyelték meg egymást,
Jó barátok voltak folyvást.
Hol egyik ért, hol a másik
A vivott vár kapujáig.
Visszajöttek érdemjellel,
Mellen égő piros sebbel.
Egyszer átrohan az egyik
S a kapunál összeesik.
Rokon nép van a városban,
A kapunál összerobban...
Tesz nagy esküt s összefogva
Az őrséget lekoncolja...
Szabad a vár, nép és sereg
Diadalban ölelkeznek...
Szép leányok fölemelik.
Puha karjaikba veszik
Kemény testét a halottnak,
Sebeire csókot nyomnak.
Koszorút tesznek fejére
És úgy viszik térről térre;
Vére közé sebeibűl
Szép leányok könnye vegyül...
Hangzik a diadalének
Az elesett hős testvérnek:
Éljen a megszabadító!
Olyan eget hasogató...
Jó barát, ki vele küzdött,
Haldokol a többi között.
Neki válik a halálnak,
De neki nem sebek fájnak.
"Isten veled, Isten veled!
Sohase voltam irigyed...
Nem voltam az, jó barátom,
Az leszek a másvilágon!..."