A lap feldolgozottságának foka

Jézus (Gárdonyi Géza)

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Jézus
szerző: Gárdonyi Géza

Milyen volt Jézus?
Ez a kérdés sokat foglalkoztatja a multban buvárkodó elméket. Bizonyosra vehető, hogy a vélemények sohsem lesznek egyöntetűek ebben a kérdésben. Mindenki maga alkot magának képet Jézusról, gyakran persze merőben ellenkezőt a kereszténység tanaival és hagyományaival. A festőművész, szoborfaragó egészen másnak képzeli a Krisztust, mint a földmunkás. Csodálatosnak látja mindenik s igyekszik levetkőztetni róla minél többet a földiből és az emberből. A minap (1894) közölte egy napilapunk Lentulusnak a római szenátushoz intézett levelét, amelyben Jézust meglehetős hűen leirja. A levélnek Jézusra vonatkozó része így hangzik: "Egy ember érkezett most ide, egy ember, aki még él és óriási a hatalma. Neve: Jézus Krisztus. A nép prófétának tartja, tanítványai az Isten fiának tekintik. Életre kelti a holtakat és meggyógyít minden beteget. Magas termetű ember, de minden testrésze nagyon szabályos. Arckifejezése szigoru és csodálatos hatással van mindenkire, félni lehet tőle, de egyben önkéntelenül is szeretni kell őt. Borsárga szinü haja simán fedi fejét egészen a füléig, onnan azonban és nyaka körül dus csillogó fűnőkben hull a vállára. Tiszta magas homloka van, rendkívűl finom az arcbőre, amelyen csak halványan látható egy kis pir. Vonásai szépek és kellemesek, orra, szája kifogástalan. Bajusza és szakála épp olyan szinű, mint a haja és épp oly dús. Szeme kék és csillogó. Amikor megró valakit, nagy erélylyel csengenek szavai, amikor tanít, hangja finom és gyöngéd. Vonásai bátorságot és méltóságot tükröznek vissza. Nevetni senki sem látta, sírni sem. Minden amit beszél, okos és tartalmas, és egyetlen szava sem fölösleges. Ő talán a legszebb ember a földön."
Megjegyzésem: A levél kétségtelenül koholmány, mert jól táplált és szobai ember Jézus nem lehetett.
Bizonyára átváltozott az arca, mikor megszólalt, ha nem is volt szép, széppé vált. A világ minden arcpátyoló szere és pátyoló művészete nem változtathatja oly széppé az arcot, mint a benne lakó lélek. Az arc transparens. A lélek átsugárzik rajta. A nemes lélek arca megbűvöli az embert. Égi. Érezzük hogy: az az ember nem rabja a földieket foglalkoztató érdekeknek. Fölöttük áll. Lelki ösztönünkben van a törvény, hogy a nemtelen hódoljon a nemesnek.



Jézus háza.

Uton utfélen áll a kereszt. De az senkinek se jut eszébe, hogy ne csak Jézus szenvedését emlékeztessük vele, hanem a Jézus jóságát is. Egy házikót kellene minden kereszt mögé, fából, ahol nem lehet kőből, kőből ott, ahol nem lehet márványból. E házikóban legyen kut, ágy és kályha; ablakába tegyen az utazó egy darab kenyeret vagy egy fillért. Így aztán a kereszten levő Jézus fölemelheti fejét az egek felé.



Minek bizonygatjátok, hogy Jézus ki volt, mi volt? Világosságról ismerjük meg a napot.




Ha Jézus maga írta volna meg a könyvét, Európa és Amerika nyelve ma az arámi nyelv volna. Mint ahogy az arab a Mohamedánusoké.
A kereszténység terjed, a nyelv is terjedne: lassankint elmulnának a nyelvek.
Dehát ez bizonyára nem akarata a világrend alkotójának. A nemzetek versenye meggyengült volna. Kell az emberiség tökéletesedésére.



A legtökéletesebb embert minden filozofus ugy rajzolta meg, hogy a saját arcképére ismerünk a rajzában. Akár azt kérdi: ki a tökéletes, akár azt: ki a boldog? akár hogy: ki a zseniális. Válasza mindig maga-magára illik legjobban.
Érdekes végig-gondolni a bölcsek során a legrégibb vallásalapítóktól a beszélő bölcsektől az író bölcsekig, - mind máiglan.
Még Jézusban is megtalálom az önmagát tükröző gondolatot. A hegyi beszédben első helyen említi a nyolc boldogság között a lelki életet élő, vagyonnal nem törődő ember boldogságát.



Ha Isten lelkéből való lelkek vagyunk, szikrák az örök szív tüzéből, mért ne pattanhatott volna ki Istenből egy oly szikra, amely mindeniknél nagyobb?
Ily értelemben semmi ok sincs arra, hogy Jézusnak "Isten fia" valóságát el ne fogadjuk.



? Mi nagyobb:
azt hinnünk, hogy Jézus isten és hogy leszállott e földre emberré lenni?
vagy azt hinnünk hogy ember volt és hogy isteni magaslatra emelkedett az érzéseiben és gondolkodásában.



Ez az én testem. Hátha Krisztus így értette: Ez vagyis kenyér legyek én nektek. Ahogy a kenyér mindennapi táplálékotok, legyek én a lelketeknek kenyere. Én: az út, az igazság, élet. És az én vérem legyen a borotok, - lelketek bora. Megemlékezzetek, hogy kiontottam érettetek.
Merőben lehetetlen, s az érzésem is ellene mond, hogy Krisztus anyagilag értette volna a testét, hogy neki az volt volna a gondolata, hogy a test megegye a testet; hogy ő a gyomorban és belekben óhajtott egyesülni. Hiszen ő megvetette a testet és mindig lélekbeli egyesülésről beszélt.
Nem érzem magamat a pápuának!



A szentostya kérdésében nem az a fő, hogy Szent Ágostonnal vélekedünk-e vagy a IV. lateráni zsinattal, hanem, hogy boldogít-e vagy nem boldogít a Krisztussal való egyesülésnek ez a módja?
Ha boldogít, nem való megfosztani tőle azokat, akiket boldogít.



A Hegyi beszéd, - ez az emberiség történetének nagy kanyaradó-pontja. Az emberiség ezen fordult meg az állatiságból az ISTEN felé.
Meg fogtok azonban botlani az első mondatom:
Boldogok a lelki szegények. Hogyan mondhatta ezt JÉZUS?
Lelki szegény a testi szegénynek az átellenese. Lelki szegény az ostoba, a hülye, a dühöngő, az irigy, a parázna, a fösvény, a kegyetlen, szóval az állati ember. JÉZUS nem állíthatta ezeket elénk mintaképül.
Nyilvánvaló tollhiba. Vagy Máténak a tollhibája vagy azé aki az evangéliumot héberből görögre fordította. Az eredeti szöveg tudjuk, hogy elkallódott.
Ha Máté hibája, gondoljuk meg, hogyan tudtak írni az akkori emberek, s főképp az olyan halászfélék, mint Máté? Hiszen érteni se értették meg mindig JÉZUSt, nem hogy emlékezetből leírni tudták volna pontosan a szavait. Mégcsak a miatyánk sincs pontosan leírva.
Nézzük meg azt a beszédet Lukácsnál. Itt a bevezetés igy hangzik:
Boldogok vagytok ti szegények!
Ez helyesebbnek látszik. JÉZUS más beszédei inkább megerősítik Lukács följegyzésének a helyességét, mintsem Mátéét.
De hogyan kerülhetett mégis oda az a lelki szó? Csak úgy a tollból csöppent? Lehetetlen. Az ő agyában, mikor irt, bizonyosan megjelent ez a szó, s ő nem jól illesztette a mondatba. Hibásan letett kő: Kiáll a kövezetből. Ki kell kerülni, hogy el ne botoljunk benne!
A tollhiba igy eshetett:
JÉZUS bizonyára gyakorta ismételte a kijelentéseit, az egyes mondásait, s Máté valami lelki szóra emlékezett. Valószínű, hogy JÉZUS a lelki embert mondotta boldognak, mégpedig a vagyontalan lelki embert, akinek nincs más gondja e földön, mint a lelki tökéletesség. JÉZUS tehát nem azt mondta hogy boldogok a lelki szegények, hanem ezt:
Boldogok a szegény lelkiek.
Vagyis a lelki emberek, akik pénzzel, gazdagsággal nem törődnek.
A biblia betűi különben sincsenek változatlanul megállapítva. A paradicsomi kigyó a Károli-bibliában istenekről beszél, a Luther-bibliában csak Isten-ről. A francia angol protestáns bibliák mind isteneket említenek a kigyó ajkával. A vulgata is. De már a r. k. iskolák átváltoztatják az isteneket Istenre. Ez pedig van akkora értelmi különbség, mint a lelki szegény ember és a szegény lelki ember.