Isten országa felé
szerző: Nagy Endre
Földi Mihály regénye - (Athenaeum)
1. Ne vegye rossznéven Földi Mihály, ha e könyvéről beszámoló írásomban az egyrétű elragadtatás mellett, mögött, alatt, nem fogja megtalálni a szakszerű esztétika kritikai megjegyzéseit, amelyeknek nem az a hivatása, hogy korrigáljanak, hanem hogy árnyékukkal az elismerés fényét kiemeljék. E folyóirat szerkesztőségét is kérem, hogy e nehány sorommal ne tekintse lerovottnak egy irodalmi eseménnyel szemben fönnálló tartozását. Az «Isten országa felé» nyugodt méltósággal, «sans broucher» várja a fölfegyverzett esztétika szemléjét, de ez a nehány sor semmiesetre sem lesz az. Megmondom egyszerűen: ez az olvasó közvetetlen hangú köszönete lesz az írónak, az átélt gyönyörűségekért.
2. Ember vagyok, tehát kikerülhetetlenül «sznob». Ha nem is annyira, mint az amerikai anzikszok, amelyek a monumentumok mellé odajegyzik, hogy hány méter magasak, hány mázsát nyomnak, hány millió dollárba kerültek, - nekem imponál a nagyság, mint külön érték, mégha a magam gyatra emberi mivoltában hordom is e nagyság léptékét. Más szemmel nézem a filigrán munkát, amely a kölni dómot legtökéletesebb arányaival, hiánytalanul teremti újra kedves asztal-dísznek és más szemmel az igazi kölni dómot, ezt a pökhendi vakmerőséget, amely a köveket százötven méter magasra rakosgatta egymásra.
Mindenekelőtt is hadd rójjam le ezt a tiszteletemet. Az «Isten országa felé» nagy mű; ha nem csalódom, az «Ember tragédiája» óta a legnagyobb kisérlet, amit magyar szóval építettek meg. A költő szimfóniát alkotott és varázsló hangjegyeivel a háború előtti, a háborúba torkolló Európa pokoli koncertjének valamennyi hangszerét megszólaltatta. Szintétikus munka; alig nehány embersors szövevénye, de ebben aztán egy egész, zárt kataklizmás korszak termelődik ki. Nincs író, aki legalább vágyában ne próbált volna egyetlen gigászi fölmarkolással egy egész korszakot összefogni. Földi Mihálynak ezúttal sikerült ez.
3. A regény központi hőse az Ördög; a szerző legalább így nevezi meg, anélkül, hogy e szerény inkognitó bennünket, olvasókat egy pillanatra is megtévesztene. A hegyes bajúszú, bicegő dzsentlmén frizurája mögé rejtett szarvacskáival vajmi kopott, hitelevesztett kalandor lett az irodalomban. Földi Mihály ördögének ehhez a szánalmas figurához semmi köze sincs. Az ő ördöge egy pokoli parazita-rendszer, amely évezredek óta hajszolja a maga külön öncélú játékait, éli a maga külön életét, anélkül, hogy az emberiséggel több közössége volna, mint amennyit a művész érez a tehetetlen agyaggal szemben. Egy Pitt, egy Talleyrand, egy Metternich, egy Szaszonov csak egy-egy ütőkártya e rendszer kezében és ott nyüzsögnek körülöttük az országokat egymásnak gerjesztő, bomlasztó, rohasztó mikróbák, a kémek, szerencsevadászok, kokottok, kalandorok, - ez az egész nyughatatlan, kóborló, nemzetközi sisera-had. És ezek mind az élet színeiből ki nem fakulva, kitapogatható valóságukkal működnek a regényben és az Ördög közös eszmei egységébe csak egy misztikumra hajló, rajongó lelkű fiatal leány foszforeszkáló hite fonja őket.
4. A pusztítás démona ez az ördög. «L'ange de l'assassinat» ahogy Lamartine nevezte volt el Corday Saroltát. De ha ölnie kell is, nem durva hentes, mindenhatóságának otromba fegyvereit nem használja, hanem valami mennyei parterre gyönyörködtetésére pörgeti, sodorintja pokoli cselszövevényének fonalait. De nem mechanikus bábjáték ez; a szereplők nem dróton rángatott bábúk. Egy magasabbrendű matematika permutálja, kombinálja itt az emberi lelkek rejtett motívumait. Főúri termekben, hivatalszobákban, budoárokban szövik már a szörnyű hálót, amelynek az a hivatása, hogy a legnagyobb ember-zsákmányt rántsa ki az élet vizéből, amit háború valaha ejtett. Népek dühének kell egymás ellen forrnia, a Monarchia összefogó hivatalnoki apparátusának kell a kapzsi korrupcióban szétrohadnia, a hatalmas generálisnak, aki tehetségét, tudását, tapasztalatait arra tartogatja, hogy a nagy leszámolásnál ő legyen a Monarchia irányító akarata, egy fiatal leány hamleti kése alatt kell összeroskadnia, hogy aztán szabad legyen a vásár a világ legostobább vérengzése számára. És mindez egy vékony, kivételes réteg felszínén fodrozódik; alatta, áttekinthetetlen mélységben ott él az egész emberiség, a maga együgyű vágyaival, apró gyötrődéseivel és mindeneken túl: olthatatlan élniakarásával. Ebből a mélységből az olvasó szintjére csak négy alak emelkedik; négy zseniális muzsikus fiatalember, mind a négy más-más nemzet fia, de a szent művészet közös rajongásával készül a beethoveni szonáta magasztos harmóniájára. Talán ha fölzenghetne ez a harmónia, ez utat törhetne Isten országa felé, de a készülő vihar szét fogja tépni ezt a harmóniát is: az emberiség szebb, boldogabb álmának lobogóját.
5. Isten országa felé az utat nem Albert atya mutatja meg, ez a kolostori elmélkedésbe roskadt szent, sem Klotild, a tiszta szűz, akinek lelkében Jeanne d'Arc viziói villóznak, - hanem maga az Ördög. Itt az Ördög másíthatatlan, mindenható démoni merevségében tragikus hőssé törik meg. És itt válik Földi Mihály regénye egyvonalú legendából mélyen kavargó tragédiává. Az ördög megcsömörlik. A folytonos ismétlés ráeszmélteti a játék gyatra nyomorúságára, elbágyad a borzalom, unott kornyikálássá émelyedik a kínordítás. Végül is összeszokik a játékszereivel, meglátja bennük az életet, amely oly lemérhetetlenül messze van az övétől. A könnyű diadaloktól megzabáltan áldozatainak szenvedéseire kap gusztust. Vágyni, nélkülözni, szeretni, csalódni, élni, meghalni, - ember szeretne lenni. Egyike a legszebb költeményeknek, amikor az Ördög Klotildot gyümölccsel traktálja és sóváran lesi a falatok útját és impotens ínyével kínlódva próbálja átérezni a földi ízeket. Ős tragédia: a művész, aki végül belészeret az anyagába. És igazi tragédia, mert kiengesztelhetetlen. Akinek hatalmában áll, hogy milliom alakban élhessen, annak nem adatott meg, hogy örökre csak egy ember maradhasson. Akinek mindenek fölött hatalma van, az el van zárva a letiprottak panaszkodó könnyeinek gyönyörűségétől. Az Ördög Klotildot, a nagyszerű szűzet szemeli ki földi koporsójának; az ő szerelmében akarna belesemmisülni a közös emberi sorsba. Így vágyott Danton a vér-orgiák után a rousseaui kis kunyhó páros idilljére. Elérhetetlen vágy; nagyon is kicsi ahhoz, hogy egy démon-óriás megragadhassa. A tragédia beteljesedik; Klotild, akit az ördögi akarat indított útjára, végig megteszi az utat. Az Ördög maga összeomlik, de tovább él és működik teremtményeiben.
6. Ez a regény - úgy tudom, Földi Mihály is annak szánta - csak egy része egy ciklusnak. De megindulásában keményen, szabatosan mutatja tovább az utat. Földi Mihály ezt az utat hivatott tehetséggel, ingadozás nélkül fogja megtenni és mi, olvasói, örömmel fogjuk követni őt.