Iskolai értékelés és kiválasztás
| Iskolai értékelés és kiválasztás szerző: Bálint György |
Dr. Kemény Gábor könyve
Bernard Shaw panaszolja egyik előszavában, hogy míg a középkorban csak egy csalhatatlan ember volt, a pápa, addig ma a csalhatatlanok egész seregével állunk szemben, méghozzá intézményesen. Ma már hivatalból csalhatatlan a bíró, az orvos, a tanár és életünk még néhány döntő szerepű funkcionáriusa. A tanár „csalhatatlanságának” szomorú és gyakran végzetes formájával foglalkozik rendkívül értékes kis könyvében dr. Kemény Gábor. Ez a remek tanulmány, melyre már oly rég szükség volt, a mai magyar tanítási és nevelési rendszer éles és lelkiismeretes bírálata. Első fejezeteiben az osztályozás rendszere ellen foglal állást. Felsorolja ennek a mindent leegyszerűsítő, hivatalnoki mód szernek rengeteg szervi hibáját. A nagyszámú diákegyéniséget nem lehet négy rovatba skatulyázni. A kalkulus nem számol be hitelesen a tanuló tudásáról és tehetségéről. Mégis, mágikus ereje van, melyet tanár és tanuló a legtöbb esetben mélységesen tiszteletben tart. Egészségtelen versengő szellemet támaszt az osztályban, ahol a gyerekek nem magáért a tudásért tanulnak, ami a mai iskolai értékelő rendszerben nem is olyan fontos, hanem csak az osztályzatért, a „jegy”-ért, ami már sokkal fontosabb. Elavult, reakciós ez a rendszer még akkor is, ha minden tanár teljesen jóhiszeműen alkalmazza. És hány esetben ad alkalmat ez a rendszer szubjektív, kivételező, ideges vagy éppen rosszindulatú tanároknak arra, hogy egyáltalában nem tanulmányi szempontok szerint forgassák a kalkulus fegyverét. Mindig akad olyan tanár, aki különféle nem tanulmányi dolgok jutalmazására vagy büntetésére használja fe1 a rettegett notesz rovatait. Megdöbbentően érdekesek azok a tanárportrék, melyeket Kemény gyűjtött össze régóta végzett, ma már felnőtt emberektől. Néhány tanár is visszaemlékezik tanáraira vagy tanítóira, akik bizony nem minden esetben állottak hivatásuk magaslatán.
Rendkívül fontos a könyvnek az a része, mely a mostanában olyan divatos és sokat emlegetett szelekcióval foglalkozik. Támadja napjaink barbár jelszavát, mely szerint nincs szükség „túl sok” entellektüelre. Párhuzamot von a tanultak, a diplomások számának csökkentése és a búza elégetése, a kávé tengerbevetése között. Mindezek az anarchikus értékpusztítások közös okok eredői. A válságba jutott termelési rend semmisíti meg a legnagyobb értékeket. Mikor ez a gyilkos és öngyilkos gazdasági rend egyre rohamosabban növeli az éhező tömegek számát, egyben kiadja a jelszót: „Leépítést a kultúra egész vonalán! Meg kell szüntetni a szellemi proletariátust!” – írja Kemény. Ennek a célnak szolgálatába állította a rendszer az iskolát. „Az iskola mai osztályozása a társadalmi osztályok természetes eltolódását akarja mesterkélten, brutális módon meggátolni, és ezen a ponton válik az osztályozás társadalomelleni processzussá – állapítja meg Kemény, aki e természetellenes szelekció helyett természetes szelekciót követel, olyan iskolai rendszert, mely minden diákból kihozza a benne rejlő képességet, és hajlamainak megfelelő irányban képezi tovább. Éppúgy, mint a nemrég elhunyt nagy magyar pedagógus, Nagy László, (A magyar közoktatás reformja, Nagy László-könyvtár, Budapest 1934., 48. old.) Kemény is fontos és alapvető iskolareformot követel. Szerinte az osztályozás mai formáját teljesen el kell törölni, és ehelyett „általános tehetségpróbák és a tárgyanként végzett ismeretpróbák alapján, tehát lényegében munkateljesítménye alapján kell minden tanulót értékelni”. Könyvét így fejezi be: „A régi osztályozás megtanította az embert gyűlölni, rombolni, az új osztályozás a legjobb osztályozással fog egybeesni, s megtanít bennünket egymásért élni, egymást szeretni, és egymásért építeni.”
Forrás[szerkesztés]
- Lásd a vitalapot!